Szabó Gábor az SZFE-ről és az új operatőrszervezetről: mintha lebontanák az Eiffel-tornyot

A szervezet elnökét Szabó Gábort, a többek között az Oscar-díjra jelölt Jób lázadása operatőrét, Balázs Béla-díjas Érdemes művészt kérdeztük a váltásról. 

– Miként értékeli az SZFE mára bekövetkezett drámáját?

– Ezt a görgeteget, ami ősszel elindult, az akkori interjúnkban részletesen megbeszéltük. A véleményem változatlan. Nem véletlen váltunk ki a HSC-ből, aminek lemondott elnöke volt Koltai Lajos és lemondott alelnöke Novák Emil. Aztán egészen másfelé kanyarodott a történet, mert egy olyan helyzet állt elő, hogy választhattunk: megújítjuk-e a HSC-t, új vezetőséget nevezünk ki és új alapokra helyezzük az egészet. Végül úgy döntöttünk, hogy annyi probléma van az óriásira duzzadt közösség szervezeti felépítésével, taglétszámával, hogy inkább egy új szervezetet alakítunk.

– Felduzzadt létszámot említ: kik alkották az addigi tagságot?

– Mielőtt kiléptünk, nagyjából 250 tag volt. Ebből számottevő operatőr nincs több körülbelül ötvennél. A többi tag részvétele egy tisztázatlan koncepció eredménye. Az az ironikus helyzet állt elő, hogy az operatőrök szervezetében az operatőrök komoly kisebbségbe szorultak. A többségi tagságot egyéb filmes vagy film-közeli szakemberek alkották, segédoperatőrök, műszakisok, világosítók, sminkesek, stábtagok, szakma-közeli cégek vezetői stb-stb. A világban mindenhol létezik ilyen operatőri szervezet, a mesterség és az operatőrök védjegyeként. Ennek így is lenne értelme, hitelessége, értéke. Nálunk már ez is sérült. Így inkább úgy döntöttünk, hogy az alapoktól kezdve, felépítünk egy új szervezetet, és jóval demokratikusabb működést találtunk ki. Beemeltük például, hogy ne egy három tagú elnökség, hanem 13 tagú vezetőség döntsön a szervezeti kérdésekről, ezzel is kiküszöbölve, hogy egy-két ember téves döntése rossz irányba terelhesse a működést. A megbeszéléseket online intézzük, az elektronikus szavazásoknál biztosítjuk az anonimitást. Mindez nagyobb szabadságot ad az önálló és vállalható vélemények kifejezésére. Szerintem így egy sokkal korszerűbb és demokratikusabb szervezet jött létre. 

– Októberben léptek ki a Koltai Lajos vezette szervezetből – mikor döntöttek a megalakulásról?

– A kilépésünket követően, miután mindenki kellőképpen megnyugodott, rögtön elkezdtünk beszélgetni, hogy hogyan tovább. Sokféle ötletből és koncepcióból alakult ki a végleges, amiről elég gyorsan és hatékonyan döntöttünk is. 

– Miként válik ez hivatalosan is elismertté? Egy központi, nemzetközi szervezettel például akkreditáltatni kell? 

-– Nem-nem, a szervezet megalakítása a hatályos magyar jogszabályok alapján történik, eddig a bírósági bejegyzésre kellett várni, amitől végleges és hivatalos a szervezet, ezért sem akartuk addig a nyilvánosság elé vinni a lépésünket. A hozzánk hasonló operatőrszervezeteknek van egy nemzetközi gyűjtőszervezete, az Imago, itt Amerikától Új-Zélandig minden ország operatőrszervezetei tagok, és ide kell kérnünk a felvételünket – ez adja meg a nemzetközileg elismert presztízst. Felvettük velük a kapcsolatot, a folyamat elindult, a névsort látva, tudják kikről van szó, ismerik a szakmából s az év folyamán megtartják a tagfelvételi szavazást.  

– Az alapító okiratukban többek között azt írják, hogy „az újonnan megalapított egyesület 42 tagja között több Oscar-díjas és Oscar-jelölt, Emmy-díjas, az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) által díjazott, a Camerimage és a Manaki Brothers Nemzetközi Operatőri Filmfesztivál fődíjával – Arany Béka díjjal és Arany Kamera 300 díjjal – rendelkező alkotó található. Nemzetközi elismertségük mellett itthon is számos kitüntetésben részesültek: hatan Kossuth-díj, négyen Magyarország Kiváló Művésze díj, nyolcan Magyarország Érdemes Művésze díj, huszonketten pedig Balázs Béla-díj birtokosai, emellett több mint 30 alkalommal bizonyultak az adott év legjobb operatőrének.” Nevesítené néhányukat az új szervezet ismert alkotói közül?

– Nem szeretnék a kollégák között sorrendet felállítani, az alapító okiratunkban minderről részletesen olvashatnak sőt, a nevek mellett a jelentősebb alkotásaikat is feltüntettük az ideiglenes weboldalunkon (hca.camera). De azt hiszem, hogy a „nagy öregek” generációjából Kende János, Ragályi Elemér biztosíték a színvonalra. A fiatalok közül is említhetném a két eddig nagy nemzetközi karriert befutott kollégánkat, Pados Gyulát, a Kontroll operatőrét, aki évek óta Amerikában dolgozik, vagy a talán legfiatalabb tagunkat, Rév Marcellt, aki többek között Mundruczó Kornél filmjeiben ért el nemzetközi hírnevet, és világszerte legismertebb munkája az HBO Eufória című sikersorozata, ami több nemzetközi díjat is elnyert – ennek ő a vezető operatőre. De említhetjük például Enyedi Ildikó Testről és lélekről filmjének operatőrét, Herbai Mátét, aki elnyerte a Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál nagydíját. És végigmehetnénk a teljes névsoron...

– A „szakítás” óta beszéltek a történtekről akár Koltai Lajossal, akár Novák Emillel? Egyáltalán működik-e a HSC?

– A HSC most kicsit olyan, mint a kapitányát vesztett hajó, ami sodródik a tengeren, mivel még mindig nincs vezetősége a lemondások óta, még egy közgyűlés is problémás technikailag, az sem tisztázott, hogy tovább akarják-e vinni. A HSC-t a szakma nagyjai alapozták meg a tekintélyükkel, most, hogy nincsenek már ott, megszűnt a vonzereje is. Mi a történtek után szeretnénk politikailag semlegesek lenni, csak szakmai szempontok szerint működni, amit például az is mutat, hogy nem zárjuk ki, hogy tagunk lehessen, aki továbbra is maradt HSC tag. 

– Októberben még forrtak az indulatok a Színház- és Filmművészeti Egyetem miatt, a történetük mára sajnos bevégeztetett, a tanulságai hatását a jövő határozza meg. Ön, Önök miként értékelik a történteket – ha van kedve erről megosztani a gondolatait? 

– Szerintem ez egy szomorú történet, és minden szereplő számára az. Egy országnak vannak valóban a nemzeti kultúrájához tartozó szimbolikus intézményei, amiket óvni kell. Ami történt, olyan, mintha Párizsban lebontanák az Eiffel-tornyot. Az SZFE a magyar kultúra része, a magyar filmtörténethez, színháztörténethez tartozik – az épület is, az emberek is, akik ott tanultak, tanultunk. Ilyen dolgokhoz tisztelettel és óvatosan kell nyúlni – még a legjobb szándék mellett is. Az nagyon klassz, ha valaki valamit meg akar újítani gazdaságilag vagy infrastrukturálisan. Az tény, hogy akik most ott tanulnak, még mindig azokat a székeket és komódokat is használják díszletnek, amiket annak idején még Zsigmond Vilmosék használtak az ötvenes évek elején. Megújítani, felújítani volt mit. De mindezt csak úgy lehet, ha megőrzik és továbbviszik azt, amit meg kell tartani. Egy egyetemnek szerintem az épület is nagyon fontos része, de az igazi magja az, ami a szellemiségében van. Nagyon tehetséges, a világon ismert és elismert filmesek és színházművészek sora került ki onnan a mai napig. Egy ilyen művészeti egyetemen az jogosít fel bárkit arra, hogy ott tanítson, hogy a művészi teljesítménye, amit egy élettel tud igazolni, ott van-e mögötte vagy sem. Ugyanakkor nem elég a szakmai múlt, az sem mindegy, hogy egy ilyen helyzetben mit hitelesítünk a nevünkkel, milyen ügy számára szolgálunk igazolásul.

– Az Önök szervezetében kizáró ok lehet-e, ha valaki beáll tanítani az SZFE-re?

– Ott most némileg háborús helyzet uralkodik. Az nyilván egy teljesen más garnitúra és döntési kompetencia lesz, és nem a tanárok döntése alapján, hogy kik lesznek az új osztályok új vezetői, tanárai. De más kérdés, hogy vannak osztályok, amik kimenőben vannak és akiket azok a tanárok vettek fel, akik jelenleg még ott tanítanak, és úgy érzik, hogy erkölcsi kötelességük azokat a gyerekeket végigvinni a diplomáig – ha bírják energiával és lelkileg. Amit mi, többiek egyénileg fel tudunk ajánlani, hogy ha segíteni kell a free szfe-s szakmai órákat, szívesen megtesszük, a magam részéről akár ingyen is.

– Tehát akkor nincs harag...?

– Bennem inkább gyász van. A gyerekek érdekében tesszük, amit teszünk, hiszen akik oda felvételiztek, azok az ott tanító mesterekért mentek oda, felelősséggel tartozunk értük.