Százmilliókat kapott a külügytől egy kamucég
A külügyminisztérium 2021 februárjában megítélt 288 millió forint vissza nem térítendő támogatást egy furcsa cégnek, a Top Hygiene Kft.-nek, aminek százötven alkalmazottja köddé vált, ügyvezetője elérhetetlen, a cég pedig most már felszámolás alatt áll.
A cég a döntést megelőző hónapokban a munkatársai nagy részét elbocsátotta, majd a sikeres pályázat után nem sokkal végrehajtási és felszámolási eljárás alá került. A társaság ellenőrzését végző könyvvizsgáló tavaly májusban lemondott, mert nem tették lehetővé számára, hogy elvégezze a cég működésével kapcsolatos vizsgálatokat. A volt tulajdonos-ügyvezető elérhetetlen, a minisztérium pedig csak annyit közölt, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően történik.
Hogy tűnhetett el egy 174 embert foglalkoztató, állítása szerint a Budapesti Közlekedési Központnak takarítási munkát végző cég szőröstül bőröstül, miután megítéltek neki több mint negyedmilliárd közpénzt?
A válasz az, hogy valójában ez a cég soha nem is volt valódi. A Top Hygiene Kft. annak a társaságnak az egyik fantomcége, amelyre 2021. júniusban csaptak le 250 fővel nyolcvan helyszínen a kommandósok.
A feltételezett bűnszervezetet azzal gyanúsítják, hogy számlagyárat működtetett, és a NAV által vizsgált időszakban 4 milliárd forinttal károsította meg a költségvetést. Az adóhatóság szerint a bűnszervezet feje a társai által csak Nagymesternek nevezett Fuzik Zsolt lehetett, a BKV, majd később a CBA informatikai vezetője – írja a 444.
A Top Hygiene Kft. négy hónappal azelőtt nyerte el a Külügyminisztériumtól a 288 millió forint vissza nem térítendő támogatást a koronavírus-járvány miatt létrehozott versenyképesség-növelő pályázati forrásból, hogy a kommandósok lecsaptak Madárra és a strómanjára, Gekkóra.
A portál által kikért nyomozati anyagból kiderül, hogy a cég egy államilag támogatott Széchenyi Hitel-pályázaton is elindult, pont akkor, amikor a társaság telefonjait lehallgatták a nyomozók. Madár, amikor a strómanja telefonos segítséget kért a Széchenyi Hitel elbírálásakor, a Prizma Csoportot jelölte meg legfontosabb ügyfelükként. A Prizma Csoport cégei többek közt kórházak, közintézmények és tömegközlekedési eszközök takarításával foglalkoznak. Így dolgoznak a BKV-nak és BKK-nak is. A Top Hygiene Kft. papíron a Prizma Csoport alvállalkozójaként dolgozott. Tehát nem közvetlenül szerződtek a BKK-val. A nyomozók szerint valós munkát nem végeztek, csupán számlákat állítottak ki. Így a fővárosnak dolgozó Prizma Csoport is azok közé az óriási cégek közé került, amik a hatóság gyanúja szerint haszonélvezői voltak a számlagyárnak.