Szélsőjobboldali előretörés a harmadik kelet-német választáson is

Nagy Mariann 2024. szeptember 23. 15:25 2024. szept. 23. 15:25

Szűk többséggel a szociáldemokraták nyerték meg ugyan a vasárnapi Brandenburg tartományi választást, de a szélsőjobboldali AfD immár a harmadik kelet-német tartományban nyerte el a szavazatok csaknem harmadát. 

A még nem végleges eredmények szerint az SPD a szavazatok 30.9 százalékát szerezte meg, míg az AfD 29.2 százalékával a második legerősebb frakcióra számíthat a 2.5 milliós tartomány parlamentjében. Az SPD eddig a CDU-val és a Zöldekkel koalícióban kormányzott, de az utóbbiak 5 százalék alatt maradtak, így nem jutottak képviselethez. Dietmar Woidke, Brandenburg általánosan népszerű miniszterelnöke a választások előtt bejelentette: ha az AfD lesz a legerősebb párt, lemond és visszavonul. Közlése nem kis szerepet játszhatott abban, hogy pártja – ha igen szűken is – újra első helyre került. 

A CDU, évtizedekig az ország két nagy tömegpártjának egyike Keleten is, 12.1 százalékával Brandenburgban megalázó vereséget szenvedett. Így Woidke velük összefogva nem tud kormányt alakítani. Egyetlen lehetősége a szövetkezés a szélsőbal BSW-vel. Az NDK utódpártjából, a Balpártból az idén kivált tömörülés (a két korábbi kelet-németországi választáshoz hasonlóan) sikeres volt, a szavazatok 13.5 százalékát szerezte meg. A Balpárt, amely sokáig játszott szerepet a tartományban, kiesett a parlamentből, akárcsak a liberális FDP, a szövetségi kormánykoalíció másik tagja.

Az eredmény jó hír a szövetségi kormányt vezető szociáldemokrata Olaf Scholz kancellárnak – aki éppen az ENSZ közgyűlésen vesz részt –, miután további belharcokra számíthat a Zöldekkel és az FDP-vel. Drámaian lecsökkent népszerűségére jellemző, hogy Dietmar Woidke nem hívta meg választási kampányára, attól tartva, hogy Scholz megjelenése ártana neki. Egyébként Wolfgang Kubicki, az FDP elnökhelyettese szerint a berlini hármas koalíció nem sokáig tarthat már, olyan alapvető ellentétek vannak közöttük, különösen a Zöldek és az FDP között a gazdaságpolitika kérdéseiben. Scholz és pártja, látva az AfD gyors előretörését és a CDU visszaesését, mindenképpen csak aggodalommal tekinthet a jövő őszi országos választások elé.

Alice Weigel, a AfD frakcióvezetője óriási győzelemként értékelte a harmadik, számukra igen sikeres választást, amely szerinte jelezte, hogy pártjuké a jövő, hiszen sok fiatal támogatja őket. Türingiában az AfD 33 százalékos eredménnyel győzött, a második helyen befutott CDU csak 23,6 százalékot kapott, míg a BSW csaknem 16 százalékot. Szászországban az eddig kormányzó CDU ugyan ismét a legerősebb pártnak bizonyult, 31,9 százalékkal, de az AfD alig maradt el tőle a maga 30,6 százalékával. A demokratikus pártok mindkét tartományban kizárták a lehetőséget, hogy bevonják a kormányba az AfD-t, amelyet egyébként az Alkotmányvédelmi Hivatal a párt megalakulása óta – mint az államrendet veszélyeztető szervezetet – megfigyelés alatt tart.

A Németországi Zsidók Központ Tanácsa aggodalmának adott kifejezést a brandenburgi választás eredménye miatt, hiszen „a választóknak csaknem a harmada ismét egy olyan romboló politikai erőre szavazott, mint az AfD és a populista BSW újra két számjegyű eredményt ért el” – írták.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom