Szentkirályi Alexandra úgy érezte, Orbán Viktorral tizenegynéhány millió magyar is ott ült Trump tárgyalóasztalánál
A múlt heti washingtoni amerikai-magyar csúcstalálkozó eredményei önmagukért beszélnek, és az, amikor a magyar miniszterelnök ott van az amerikai elnök jobbján, magyar ügyekben tárgyalhat vele, olyan pillanat, amire politikai oldaltól függetlenül, minden magyar büszke lehet – mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője az Igazság órája című online műsorban kedden.
Szentkirályi Alexandra ezzel arra, a médiában megjelent külpolitikai szakértői véleményre reagált, miszerint a Fehér Ház a legalacsonyabb szinten kezelte az Orbán-Trump találkozót.
Külsőségeiben, tartalmában és az eredményeiben is „nagyon magas szintű, nagyon komolyan vett" találkozó volt – hangsúlyozta. Hozzátette, megérti ugyanakkor, hogy politikai ellendrukkerként nehéz lehet szembesülni azzal, hogy Orbán Viktornak az elmúlt évtizedekben felépített politikai súlya, tisztelete, diplomáciai képessége, előrelátása alkalmas arra, hogy a világ legerősebb hatalmának vezetője „úgy fogadja őt a Fehér Házban, hogy miben segíthetek, és végig úgy álljon hozzánk, hogy barátok, partnerek vagyunk".
A frakcióvezető arra hívott fel, hogy ilyenkor egy picit „hagyjuk magunk mögött a merjünk kicsik lenni politikáját, próbáljunk meg annak örülni, hogy ott nemcsak Orbán Viktor miniszterelnök ült, hanem ott ült vele tizenegynéhány millió magyar is képletesen", szerinte ez fantasztikus dolog.
Szentkirályi Alexandra úgy vélte, Magyar Péter azok közé tartozik, akiknek a csúcstalálkozó egy nagyon komoly arculcsapás, mert miközben a Tisza Párt elnöke „a kartonfigura Orbán Viktorral házal és jár körbe, Donald Trump az igazival tárgyal".
Az, hogy így tárgyal az amerikai elnök a magyar miniszterelnökkel, nem a két pozíció közötti összefüggésben értelmezhető, mert Amerikából Magyarország önmagában nem lenne egy olyan fontos partner, amely indokolta volna ezt a magas szintű és tartalmú találkozót, hanem ez Orbán Viktor és Donald Trump közötti viszony, partnerség, bizalom eredménye – közölte. Hozzáfűzte, ezt a találkozót ezekkel az eredményekkel Orbán Viktor járta ki, érte el, ezért is igaz az a mondás, hogy a Fidesszel az is jól jár, aki nem rá szavaz.
„Magyar Péterrel valószínűleg az sem járna jól, aki rá szavazna, mert ilyen eredményeket, amiből minden magyar ember, minden háztartás részesül, hogy megvédtük a rezsicsökkentést, van fölöttünk egy pénzügyi védőpajzs, különböző gazdasági kereskedelmi megállapodást kötünk a világ legerősebb gazdasági hatalmával, ezt nem tudja bárki elérni" – fogalmazott.
Szentkirályi Alexandra Magyar Péter azon nyilatkozatáról, miszerint visszavezetné Magyarországot az európai fősodorba, úgy reagált, hogy Brüsszelnek van egy terve: „olyan embert ültetne a magyar emberek nyakára", aki megtörné az ország szuverenitását célzó több évtizedes erőfeszítést.
„A mi európai uniós elkötelezettségünkkel soha semmilyen probléma nem volt, a magyar kormány mindig is az unión belül képzelte el az életet, csak azt mondjuk, hogy amerre az elmúlt időszakban elment az unió, ez az ideológiai feudalizmus, amit ott követnek, hogy gyarmatként néznek a tagállamokra, különösen a közép-európaikra, nem értünk egyet, mert nem meghunyászkodva, igába hajtott fejjel akarunk benne lenni az unióban, hanem teljes értékű tagként" – mondta.
Szentkirályi Alexandra szólt arról is hogy Magyar Péter és a Tisza Párt baloldali gyökerű, balliberális támogatottságú formáció, mert „az eredete és azok az emberek, akik körülötte vannak, ezt az ideológiát képviselik".
Nemcsak a családi adókedvezményt támadják, hanem a nyugdíjakat is, ezzel korábban, baloldali kormányok alatt már találkoztak, az is látható, milyen elveket képviselnek Ukrajna ügyében és uniós politikájukban, ezek is ugyanazok az elvek – közölte.
A frakcióvezető szerint az Otthon Start Program már a számok alapján is bizonyította a sikerét, figyelnek rá a fiatalok, azok, akik nem rendelkeznek első otthonnal.
„Nyugat-Európában más trend van, itthon a kormány és a legtöbb ember is abban hisz, hogy a hátországot, a biztonságot a saját tulajdon jelenti" – fogalmazott.
Rámutatott, mennyivel jobb a lakásbérlet árát nagyon alacsony kamatú saját otthonért kifizetni, mint azért, amiből nem épül semmi.
Szentkirályi Alexandra együttérzését fejezte ki azzal a mintegy 200 ezer emberrel, akiknek adatai kikerültek az internetre a Tisza adatszivárgási botránya miatt, mert „ha valaki az alapadatokat tudja rólunk, azzal sajnos már lehet sáfárkodni".
„Nagyon visszás, hogy ezeket az érzékeny adatokat kiengedték, de a legdurvább továbbra is az, hogy ukránokkal fejlesztették ezt az applikációt" – mondta. Feltette egyúttal a kérdést, „hogyan lehetne rábízni egy ország vezetését egy olyan társaságra, amely egy applikáció fejlesztésével sem tud elbírni".
Szentkirályi Alexandra a műsorban kitért arra is, „ha valaki személyében garanciát tud jelenteni arra, hogy a fiainkat nem fogják berántani egy háborúba, az éppen Orbán Viktor".
„Ha valaki a háborús eszkaláció irányába tudná elvinni a dolgokat, az a Tisza Párt, Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz" – mondta.