Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együttműködésének valaha volt legjobb fejezetére készülünk

HírKlikk 2023. november 7. 17:45 2023. nov. 7. 17:45

Magyarország és Szlovákia készen áll arra, hogy a két ország közötti együttműködés valaha volt legjobb fejezetét írja meg az elkövetkező években – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban, miután Rober Fico szlovák kormányfővel tárgyalt.

A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető arról számolt be sajtótájékoztatóján, hogy a szlovákiai választások nyomán „patrióta, a nemzeti érdek érvényesítését felvállaló, szuverén politikát megfogalmazó" kormány alakulhatott meg a szomszédos országban.

„És mivel a szuverén politikát megfogalmazó, nemzeti érdekérvényesítést célzó tevékenységet folytató kormányok között könnyebb az együttműködés, mint az ettől eltérő esetekben, ezért én azt gondolom, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok jövőjének szempontjából egy kifejezetten szép időszak és hatalmas lehetőségek előtt állunk" – hangsúlyozta.

Majd leszögezte, hogy az európai jövő szempontjából legfontosabb kérdésekben azonos a két kormány megközelítése: mindkét fél békét akar Ukrajnában, nem a fegyverszállításban látja a megoldást, illetve megálljt szeretne parancsolni az illegális bevándorlási hullámoknak.

Közölte, hogy a következő időszak megbeszéléseinek egyik legfőbb témája az együttműködés erősítése lesz a migráció ellen, a nemzeti intézkedések összehangolása. Illetve arra is kitért, hogy Magyarország és Szlovákia ugyanolyan negatív véleménnyel van az  Európai Unió migrációs paktumáról.

„Emellett mindkét kormány hasonlóképp fontosnak tartja a nemzeti kulturális örökség és az alapvető értékek ápolását és tiszteletben tartását, és szeretnénk, ha az Európai Unió jövőjéről zajló viták a józan ész talajára kerülnének" – fogalmazott.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a politika tapasztalati műfaj, márpedig a tapasztalat az, hogy a két ország közötti együttműködés akkor volt a leghatékonyabb és legeredményesebb, amikor Robert Fico volt a miniszterelnök Szlovákiában.

Felidézte azt a kilenc évvel ezelőtti megállapodást, amelynek eredményeképpen olyan sikertörténetek jöttek létre, mint az Ipoly-hídak, a Duna-híd, a határ két oldalát összekötő infrastrukturális fejlesztések.

„Készen állunk arra, hogy az elkövetkező időszak együttműködését is hasonló alapokra építsük, ahol a cél az, hogy mindkét ország, mindkét nemzet profitáljon ebből a jó együttműködésből, hangoljuk össze a határ menti fejlesztéseinket, aknázzuk ki a gazdasági együttműködésben rejlő összes lehetőséget" – mondta. Ennek kapcsán pedig üdvözölte, hogy még az idei év végén és a jövő év elején is újabb Ipoly-hidat fognak átadni.

A miniszter fontos összekötő kapocsnak nevezte azt is, hogy Budapest és Pozsony is a józan ész talaján állva, és nem ideológiai szempontból közelíti meg az energiaellátás kérdését.

„Mindkét ország nukleáris energiát használ, és nem is vagyunk hajlandók engedni ebből. Nem fogadjuk el a kettős mércét és a negatív diszkriminációt a nukleáris energiával szemben, mivel az mindkét ország energiaellátásának, biztonságának fontos alapját képezi" – figyelmeztetett.

„Készen állunk arra, hogy Magyarország és Szlovákia együttműködésének valaha volt legjobb fejezetét írjuk meg a következő években. Szerencsére most a Duna mindkét partján erre van igény és készség" – összegzett.

A tárcavezető újságírói kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy a kormány annak tudatában fejleszti a kapcsolatokat szinte mindegyik szomszédos országgal, hogy a felek nem értenek egyet minden ügyben, így van ez Szlovákia esetében is.

„Önmagában én nem tekintem a külpolitika érdemének azt, ha nehéz kérdéseket kinyit, mivel kinyitni bármilyen kérdést bárki tud, ahhoz nem kell komoly előképzettség. A kérdés az, hogy be lehet-e úgy zárni kinyitott kérdéseket, hogy azok ne váljanak az adott nemzeti közösség kárára" – fogalmazott.

Valamint bejelentette, hogy hamarosan megkezdik Robert Fico budapesti látogatásának előkészítését.

Szijjártó Péter a nap folyamán találkozott többek között Juraj Blanár külügyminiszterrel, Denisa Sakova gazdasági miniszterrel, illetve Richard Rasi regionális fejlesztésekért felelős miniszterrel is.

Szijjártó Péter: a Szövetség az ellenszél dacára is jól szerepelt a szlovákiai választáson

A Szövetség az „elképesztő ellenszél" ellenére is jól szerepelt a szlovákiai választáson, s az elmúlt másfél évtized legjobb eredményét érte el – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban.

A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető a Szövetség elnökével, Forró Krisztiánnal közös sajtótájékoztatóján először is gratulált a pártnak az „elképesztő ellenszél" ellenére elért választási eredményéhez, amely szavai szerint világossá tette, hogy melyik helyi politikai erő jelenti a valódi magyar képviseletet Szlovákiában.

„A 4,4 százalék és a másik két párt által elért összesen 0,3 százalék összehasonlítása szerintem világos választ adott erre a mesterségesen egyesek által fenntartott kérdésre" – mondta.

Illetve külön gratulált Forró Krisztiánnak a nagyszámú preferenciaszavazathoz, amely szintén tanúsítja, hogy a felvidéki magyar választók támogatták a pártvezetés elképzeléseit.

Majd arra is kitért, hogy néhány közvélemény-kutató cég megbukott a vizsgán. „Az, hogy szándékosan publikáltak-e jóval alacsonyabb várható eredményeket a Szövetség számára, mint ami a valóság lett, vagy szakmailag ennyire képesek, ezt nem tudjuk, de nem is a mi dolgunk" – húzta alá.

Szijjártó Péter ezután hangsúlyozta: „számítunk a Szövetséggel való közös munkára a magyar-szlovák együttműködés fejlesztése során, és számítunk a Szövetséggel való együttműködésre akkor is, amikor a felvidéki magyarság helyzetének javításához szükséges javaslatokat megfogalmazzuk".

Majd kiemelte, hogy a kormány összekötő kapocsként, erőforrásként tekint a felvidéki magyarságra a két ország közötti kapcsolatok tekintetében.

A miniszter újságírói kérdésekre válaszolva közölte, hogy a választási eredmény értékelése a Szövetség decemberi kongresszusára vár. Rámutatott, hogy minden egyes párt célja a győzelem vagy a bekerülés a parlamentbe, márpedig ez sajnos kétségtelenül nem sikerült.

„Ugyanakkor ha hajlandók vagyunk kicsit mélyebben megnézni a választási eredményt, és mérlegre tesszük mindazokat a feltételeket, körülményeket, amelyek között a Szövetség ezen eredményt elérte, akkor azt gondolom, hogy helytállóak azok a szavak, amelyeket az elején elmondtam" – jelentette ki.

Forrás: MTI/Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom