Szlávik: tudomásul kell venni, hogy ez a karácsony nem olyan, mint a korábbiak

HírKlikk 2020. december 5. 17:05 2020. dec. 5. 17:05

A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szerint a jelenlegi járványügyi adatok nem engedik meg, hogy a kormány lazítson a szabályozáson karácsonykor.

A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosának nyilatkozatáról, miszerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a korlátozások bevezetését követően két-három héttel alakul ki egy plató, majd ezt követően kezd csökkenni a fertőzöttek száma. Magyarországon az utóbbi időszakban kiugróan nem emelkedett sem a fertőzöttek, sem pedig a halottak száma.

Szlávik János szerint egyes kutatók feltételezik, hogy a következő napokban „szerencsés esetben” csökkenni fog az új esetek száma, majd néhány héttel ezt követően, az elhunytaké is.

„Jön a karácsony és a szilveszter, de ez az év biztos, hogy nem lesz ugyanolyan mint a korábbiak. Az esetszám, és a halottszám, amit az utóbbi időben észlelhetünk, nem engedi meg, hogy lazításokat csináljunk” – jelentette ki a főorvos. Hozzátette, hogy pont a karácsonyi bevásárlások, ebédek és vacsorák jelentik a legnagyobb veszélyt a vírus terjedésének szempontjából.

„Én azt hiszem, hogy az embereknek tudomásul kell venniük, hogy ez a karácsony nem olyan, mint a korábbiak”

– zárta az interjút Szlávik.

Forrás: MTI/Hírklikk