Szobrot avatott a Bajcsy-Zsilinkszky Kórház udvarán Wittner Mária

HírKlikk 2020. október 23. 08:28 2020. okt. 23. 08:28

Felavatták csütörtökön az 1957-ben kivégzett forradalmár, szigorló orvos Tóth Ilona mellszobrát a kőbányai Bajcsy-Zsilinkszky Kórház és Rendelőintézet udvarán.

Kontur András szobrászművész kőből faragott alkotását Wittner Mária egykori '56-os halálraítélt és Bodnár Attila, a kórház főigazgatója leplezte le csütörtökön.     

Wittner Mária beszédében koncepciós perben halálraítélt forradalmártársát méltatva, úgy fogalmazott: „Tóth Ilonából szadista gyilkost faragtak a kommunisták, de Tóth Ilona mélységesen ember volt". „Ezt a nagyon tiszta embert mély gyalázatban végezték ki" – mondta. Közölte: vannak, akik még mindig gyilkosnak kiáltják ki és próbálják mocskolni Tóth Ilona alakját.

Azzal kapcsolatban, hogy Tóth Ilona 1957-es ítéletét 2001-ben semmissé nyilvánították, Wittner Mária feltette a kérdést: „mit jelent a semmisségi papír, ha kórusban harsogják a gyilkosai, hogy gyilkos volt Tóth Ilona?".

Wittner Mária hozzátette: ezért a túlélőknek kell tisztára mosni az ő emberségüket, és „igazságot kell tenni azoknak, akik életükben és holtukban is meggyalázva",(.) „arccal lefelé, megdrótozva ott fekszenek a földben".

Tóth Ilona, az ártatlanul megvádolt, bebörtönzött és halálraítélt sok száz magyar szabadságharcos jelképévé vált – tolmácsolta az eseményen Kocsi László honvéd ezredes Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szavait.

Hozzátette: 1956 hősei, mártírjai és áldozatai – így Tóth Ilona is – olyan alakjai voltak a magyar történelemnek, akiknek tetteit csak évtizedekkel később ismerhették meg, mert „azok, akik megölték, megnyomorították, földönfutóvá tették őket, tetteiket meghamisították, nevüket befeketítették, emléküket meggyalázták és kiirtották".

 Az államtitkár szerint Tóth Ilona, a gyilkossággal megvádolt fiatal lány kegyetlen koncepciós per áldozata lett, a szigorló orvos meghurcolásával az embertelen rendszer példát akart statuálni. Sok évtized történelemhamisító elhallgatása és hazugsága után, az utókor kötelessége a múlt őszinte feltárása – mutatott rá, Wittner Máriát is méltatva.

A kormánypárti politikus a koronavírus-járványra utalva jelezte: a múlt mellett a jelen hőseinek, az egészségügyi dolgozóknak is köszönet jár.     

Tóth Ilona az 1956-os forradalom kirobbanásakor a Szövetség utcai kórházban volt belgyógyászati gyakorlaton, majd átirányították a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahol bekapcsolódott az intenzíven működő Önkéntes Mentőszolgálat munkájába. November 1-jétől letartóztatásáig a kórház kisegítő részlegének megbízott vezetője volt. November 20-án letartóztatták, majd 1957. április 8-án halálra ítélték izgatás és gyilkosság vádjával, és június 27-én kivégezték.     

A szoborállítást kezdeményező Bodnár Attila főigazgató a többi között méltatta a kormány legújabb egészségügyi intézkedéseit, óriási lépésnek nevezve az orvosok bérének megemelését és a szakdolgozók járandóságának folyamatos növelését, egyúttal köszönetet mondott a kórház dolgozóinak a járvány kezelésében nyújtott munkájukért.     

Az ünnepség zárásaként a résztvevők közös gyertyagyújtással emlékeztek meg a járványban elhunytakról a kórház kertjében felállított emlékműnél.

Forrás: MTI