Szorulhatnak az internetes szolgáltatók
Az USA tagállamainak többsége közös keresetben perli a Facebook, az Instagram, a WhatsApp és a Messenger tulajdonosát mert applikációival tudatosan vezeti félre, teszi internet-függővé a fiatalokat.
A világszerte elterjedt, ingyenes internetes szolgáltatások mögött a Meta amerikai óriáskonszern áll. A rendhagyó módon közösen perlő államok keresetükben rámutatnak: a Meta megsérti a fogyasztóvédelmi törvényeket, mert tisztességtelen módon csalja alkalmazásaiba a kiskorúakat, eltitkolva előlük az ezzel járó veszélyeket – egyúttal szüleik engedélye nélkül gyűjt adatokat a gyermekekről. „A Meta erőteljes, korábban nem használt technológiával csábítja, köti le s ejti végül rabul a fiatalokat. A vállalat ezt profitja érdekében teszi” – írják az államok ügyészei.
Az amerikai hatóságok már évekkel ezelőtt kezdték vizsgálni az Instagram káros hatásait, miután a platformon fiatalok ellen indított hajszák tragédiákkal, köztük öngyilkosságokkal végződtek. Ráadásul 2021 elején a Facebook bejelentette: Gyerek-Instagramot indít a 13 évnél fiatalabbaknak. A vállalat egy korábbi alkalmazottja ezután nyilvánosságra hozta, miszerint Mark Zuckerberg vállalata nagyon is tudta, milyen károkat okozhatnak alkalmazásai a használók lelki egészségének. A leleplezést követően a Facebook feladta a „Gyerek-Instagram” tervét.
Az amerikai fogyasztóvédő szervezetek korábban hasonló országos kampányokat kezdeményeztek és vittek sikerre a dohánygyárak, illetve az óriás haszonnal dolgozó gyógyszergyárak ellen. Voltak már kísérletek az interneten leselkedő veszélyek elhárítására is, de az érintett nagyvállalatoknak eddig sikerült meghiúsítaniuk a törvényhozás lépéseit. A közös fellépés most sikert ígér. A felperesek anyagi kártérítés mellett a törvényi keretek szigorítását igénylik a fiatalok védelme érdekében.
A perlők törekvéseikben nincsenek egyedül. Nagy-Britanniában az elmúlt években megváltoztatták az internetes alkalmazásokra vonatkozó előírásokat, a törvények ott már fokozottan védik a világháló fiatal használóinak adatait és biztonságát.