Őszre isztambuli negyed épülhet Budapesten

Nagy András 2019. június 24. 16:00 2019. jún. 24. 16:00

„Ha az ellenzéknek sikerül megszerezni a főpolgármesteri pozíciót, valamint elhozni a fővárosi kerületek többségét, az könnyen lehet, hogy a vég kezdete lesz Orbánnak és a NER-nek” – mondta el a Hírklikk által megkérdezett elemző az ottani ellenzék hétvégi isztambuli helyhatósági választási győzelmét értékelve.

A Recep Tayyip Erdogan által kézivezérelt Törökországban a hétvégén az ellenzék nagyon szépen megmutatta: még a legnagyobb ellenszélben sem lehetetlen győzni. Sőt: Isztambulban minden kormánypárti túlerő dacára másodjára is az ellenzék főpolgármester-jelöltje győzött, méghozzá meggyőzően verve a kormányzó párt jelöltjét.

Alig négy hónap múlva Magyarországon is főpolgármester-választásra kerül sor, érthető tehát, hogy a hazai sajtóban is hamar érdekessé vált a "keleti fordulat". De érdemes-e párhuzamot vonni Budapesttel? Illetve van-e, és ha igen mi az üzenete az isztambuli főpolgármester-választásnak? – kérdeztük Pulai Andrástól.

Mindenképpen lehet – jelentette ki a Publicus Intézet stratégiai igazgatója. Egyrészt Európa két diktatórikus hajlamú államról, másrészt két olyan fővárosról beszélünk, amely az országa lakosságának és GDP-jének jó részét adja. Ráadásul Orbán és Erdogan ráadásul egymás példaképei – húz további párhuzamot Pulai András.

Az elemző egyébként megfigyelőként ott volt még az első, márciusi főpolgármester-választáson Isztambulban, és elmondása szerint a török fővárosban messze nagyobb ellenzéki jelenlétet tapasztalt az utcákon, mint mondjuk tavaly tavasszal Magyarországon. „Lehet, hogy Erdogan rendszere brutálisabb, hogy például embereket börtönöznek be, de a közterületi médiakampányt láthatóan Orbán Viktor fejlesztette tökélyre” – mondja.

Mivel Orbán Viktor mind az állami, mind a piaci erőforrásokat sokkal hatékonyabban sajátítja ki, mint a törököknél Recep Tayyip Erdogan. Magyarországon annyi erőforrása az ősszel sem lesz a rendszer ellenzékének, mint Törökországban volt, ettől függetlenül az isztambuli választás üzenete egyértelmű az elemző szerint.

Azaz: „Könnyen lehet, hogy a változás itthon is az önkormányzati választásokkal köszönt be, azaz ha az ellenzéknek sikerül megszerezni a főpolgármesteri pozíciót, valamint elhozni a fővárosi kerületek többségét, az könnyen lehet, hogy a vég kezdete lesz Orbánnak és a NER-nek” – jelentette ki az elemző.