Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők
Annyira kevés a kormányhivatalnokok fizetése, hogy van olyan, aki fekete szalaggal körbetekert cipőben jár, míg mások nem tudják kifizetni gyermekeik kirándulását az iskolában – ezt mondta az ATV Híradójának a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
Itt már nem csak arról szól a történet, hogy kineveti és hülyének nézi szó szerint bárki a kormánytisztviselőket a megalázóan alacsony bérezésük miatt, hanem, hogy a kormány megélhetési válságba sodorta őket – ezzel az üzenettel tette közzé sztrájkfelhívását a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete.
A szakszervezet elnöke, Boros Péterné azt mondta, hogy közel 150 levelet kaptak kormánytisztviselőktől.
„Mindannyian alacsony bérükre panaszkodnak. Noha a kormányhivatali dolgozók 20 százaléka – főként vezetők beosztású tisztviselők – kaptak béremelést, az ügyfelekkel dolgozóknak, 2022 óta nem volt bérfejlesztésük. Az ő havi bérük nettó 250-350 ezer forint között van.”
„Írt egy kolléga levelet, hogy a kollégájának a cipője már fekete ragasztószalaggal van körbetekerve, mert gondot jelent egy cipővásárlás. Az anyák a gyermekeiknek nem tudják biztosítani az iskolában szükséges hozzájárulásokat, méltatlannak érzik és úgy érzik, hogy megalázzák őket” – sorolta az ATV Híradónak Boros Péterné.
Hozzátette: a sztrájk megfogalmazását, melynek dátumáról később határoznak, a kormányhivatalnokok kezdeményezték. A szakszervezet a bérek megduplázását követeli.
Közben kiderült, hogy a bírói függetlenség védelmében a bírók is hamarosan demonstrációt szerveznek, illetve tüntetésre készül március nyolcadikán, a Magyar Orvosi Kamara, mert szerintük harminc éve nincs érdemi reform az alulfinanszírozott egészségügyben.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. május 21-i adása itt nézhető meg: