Szűcs Tamás: a megszerzett tudás is el fog veszni

Budai Balázs 2020. június 6. 15:29 2020. jún. 6. 15:29

El kellene halasztani NAT bevezetését, azért, hogy a távoktatás alatt felhalmozott tudást beépítsék a rendszerbe – nyilatkozta Szűcs Tamás a Pedagógusok Demokratikus Szövetségének (PDSZ) elnöke, akit a holnapi pedagógusnap kapcsán kerestünk meg. Azt is elmondta, hogy a vírus ideje alatt kiderült, hogy a pedagógusoknak egy túlszabályzott keretrendszerben kell dolgozniuk, valamint azt is megemlítette, hogy szerinte hogyan tudná a kormány kimutatni az elismerését a pedagógus szakma iránt.

Szűcs Tamás lapunknak adott interjújában arról beszélt, hogy a pedagógusok hasonló problémákkal szembesülnek, mint az egészségügyi dolgozók. A legfőbb hiányosságot mind a két szektorban abban látja, hogy az alapfelszereltség minősége és mennyisége sem megfelelő.

Szerinte a szakma megbecsülése több irányból megközelíthető. Az egyik a manapság már elengedhetetlen anyagi vonzat. A szövetség elnöke elmondta, hogy amíg korábban 51 és fél óra volt a pedagógusok átlagos heti munkaideje, mostanra, a járvány előtti időszakra, már 56 órára nőtt ez a szám, ami a Fidesz által bevezetett oktatásügyi törvényeknek köszönhető. Úgy gondolja, hogy az elismerés első lépcsőfoka az lenne, ha ezt a többletmunkát az állam kifizetné, úgy, hogy az alapbéreket európai szintűre emelné. A kormány nem úgy tudná elismerni a pedagógusokat, ahogy az egészségügyi dolgozókat – azaz nem egyszeri, moráljavító bónuszra van szükség.

Szűcs Tamás úgy véli, az elmúlt három hónap egyértelmű tanulsága az, hogy a rendszer, amelyben már évek óta küzd a pedagógus szakma, nyilvánvalóan túlszabályzott. Egy olyan rendszert kéne kiépíteni, ami éppen csak irányt mutat és hagyja a szakembereket dolgozni. Az is kiderült a szervezet elnöke szerint, hogy a pedagógusok, a szülők segítségével képesek szinte minden problémát megoldani az állam nélkül is, hiszen egy fél évtizedes lemaradást hoztak be az eszközhasználat terén az elmúlt időszakban, ami szintén arra utal, hogy hagyni kellene őket szabadon dolgozni.

„Az lenne az igazi pedagógusnapi ajándék, ha kormány nem kötné ilyen szigorú szabályrendszerhez a pedagógusokat”

– jegyezte meg Szűcs Tamás.

Arról is kérdeztük a PDSZ elnökét, hogy szerinte lehetséges-e alkalmazni azt a tudást, amit a pedagógusok szereztek a távoktatás alatt. Ő úgy gondolja, hogy az esély még megvan, hogy ezt a felhalmozott tudást hasznosítsa a kormány, ám ez csak akkor lehetséges, ha a NAT bevezetését halasztják és újra átdolgozzák – azonban erre kevés esélyt lát. Szűcs Tamás szerint, ez a tudás el fog tűnni és csak egy-egy digitális hét keretén belül fog vissza térni.