Takács Péter elmondta, hogy mi köti össze a vadászokat és az egészségügyben dolgozókat
A társadalmi felelőségvállalás, a segíteni akarás összeköti a vadászokat és az egészségügyet – hangoztatta az egészségügyért felelős államtitkár az Országos Jótékonysági Vadászat adományátadó ünnepségén szerdán Szombathelyen.
Takács Péter példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amellyel vadászok, a vadászati társaságok több mint egy évtizede támogatják az ország kórházainak gyermekosztályait. Hozzátette: az elmúlt tíz év során összegyűjtött több mint 263 millió forint adományukból számos nélkülözhetetlen diagnosztikai eszközt szereztek be az egészségügyi intézmények számára.
Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány igyekszik a legmodernebb orvosi eszközökkel felszerelni a kórházakat, követve az orvostechnológia gyors fejlődését.
Elmondta, ez is oka volt annak, hogy 2010 óta megháromszorozták az egészségügyi alapban lévő összeget, idén pedig 150 milliárd forint többletforrást biztosítanak a költségvetésben a kórházak dologi kiadásaira.
Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadaszat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a tavaly decemberben megrendezett jótékonysági vadászaton több mint 41,3 millió forint folyt be, amelyből 20 kórház, közöttük a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház gyermekosztálya részesült támogatásban.
A 14 millió forintból Szombathelyen újszülöttek vizsgálatára is alkalmas, korszerű ultrahangkészüléket vásároltak.
A berendezést Lippa Norbert főigazgató és Csákváry Violetta osztályvezető főorvos vette át.