Tavaly még közvetlenül üzletelt a kormány a Sinopharmmal

Zutyu 2021. március 14. 06:20 2021. márc. 14. 06:20

Semmilyen magyarázat nincs arra, miért kellett a kormánynak közvetítőn keresztül kínai vakcinát vásárolnia. A magyar kormány ugyanis már közvetlenül is üzletelt a járvány első hullámában a Sinopharm-mal.

Csütörtökön hozta nyilvánosságra Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány orosz, illetve kínai vakcina szerződéseit. A közzétett dokumentumokból kiderült, hogy az orosz oltásokat közvetlenül a gyártótól vette a kabinet, míg a kínai beszerzéshez egy zűrös hátterű közvetítő céget, a Danubia Pharma Kft-t is igénybe vette a kormány.

A Danubia Pharma Kft. hátterét tekintve, érdekes cég, jelenleg nem látni, hogy az általa realizált haszonnak ki a végső kedvezményezettje – írta az üggyel kapcsolatos pénteki cikkében a Telex. Az Opten szerint a társaság tulajdonosa a Syntonite Med Zrt., amelynek részvényesei nem látszanak a céginformációs rendszerben, és miután csak tavaly novemberben alapították, még beszámolója sem érhető el. (A cégbíróság pedig zárva van a járványügyi korlátozások miatt.) A Danubia és a Syntonite ügyvezetője ugyanaz a személy, Tuza Máté. Érdekesség, hogy a Danubia Pharma tavaly novemberben cserélt tulajdonost, vagyis a vakcina üzletet már az új tulajdonos intézte.

Az üzlet pedig hatalmas. A közvetítő  63 euróért szállítja le a Sinopharm oltását, az árban már benne van az ő profitjuk is. Hogy ez mennyi lehet, arra még tippelni sem lehet, mindenesetre a szerződés összértéke óriási, 150 millió euró (csaknem 55 milliárd forint), ezért az összegért június 15-ig vállalja a közvetítő, hogy leszállít 3,5 millió adag, az FCA Beijing által gyártott vakcinát – írta az ügyletről a Telex még pénteken. 

Arra a kormány nem tudott épeszű magyarázatot adni, miért is vont be közvetítő céget a vakcina beszerzéséhez. A magyar kormány ugyanis Magyarország pekingi nagykövetségén keresztül már üzletelt közvetlenül a Sinopharm Csoporttal. Ez onnan tudható, hogy a Hírklikk kikérte a december elejéig a védekezéssel kapcsolatban kötött szerződéseket. A Sinopharm a járvány elleni védekezéshez  61 millió 980 ezer kínai jüanért szállított eszközöket, ami mai áron 2 milliárd 924 millió 836 ezer forintot tesz ki.

Bár tény, hogy a 2020 március 19-én megkötött szerződés idején az egész világ védőeszközöket keresett, azért figyelemreméltó, hogy mezei sebészi maszkokat vett akkor a kormány nevében eljáró nagykövetség darabonként 121 forintért, ami azért tűnik soknak, mert nem egy darabot vett a kabinet, hanem mindjárt 10 milliót. Manapság a sima sebészi maszkot be lehet szerezni akár 30 forintért is még kis tételben is. Még szembetűnőbb, hogy egymillió FFP2-es maszkot is beszereztünk, akkor darabját 660 forintért, amit a nagy maszk-őrület előtt 2-300 forintért adtak ugyancsak kis tételben.

Szintén a Hírklikk által kikért  szerződésekből tudható, hogy egy 5 millió 40 ezer jüanos ( 237 millió forintos) szerződést is kötöttek, ezért a pénzért lélegeztetőgéphez szükséges eszközöket vásároltak. De akadt egy olyan kontraktus is, amelynek keretében 250 lélegeztetőgépet vett az egyik Sinopharm leánycégtől a külügy, annak a szerződésnek az értéke 18 millió 750 ezer jüan volt, vagyis mai árfolyamon valamivel több mint 884 millió forint.

Vagyis nem lehet azt mondani, ne lett volna közvetlen kapcsolat a magyar kormány és a Sinopharm csoport között. Próbáljuk mi is majd kideríteni, mi szükség lehetett mégis a közvetítő bevonására azon túl, hogy a jelenlegi állás szerint hazánk vegye a világon a legdrágábban a kínai vakcinákat, ahogy arra Hadházy Ákos képviselő felhívta a figyelmet.