Távol még a kormány regionális iparhatalmi célja – ismét kiábrándító adatok érkeztek

„A magyar iparstratégia, hölgyeim és uraim, egy jó terv...a legfejlettebb iparágakat honosítjuk meg Magyarországon. Arra vállalkoztunk, hogy a keleti nyersanyagok és erőforrások és a nyugati technika és know-how találkozási pontjává tegyük Magyarországot. Lesznek nyugati és keleti autógyáraink, a zöldenergia tárolásához szükséges technológiánk és gyártókapacitásunk, részt veszünk az űrkutatásban, bekapcsoljuk Magyarországot a legkorszerűbb információs technológiai vérkeringésbe, felépítjük a legmodernebb európai hadiipart, feljebb lépünk az élelmiszeriparban, a gyógyszer- és a vegyiparban is” – festett fel a minap Orbán Viktor egy, leginkább a szocialista érában közkedvelt termelési regényszerű jövőképet.  

Szép-szép, mondhatnánk, de talán elébb napjainkkal kellene foglalkozni, ami viszont ezer sebből vérzik, kezdve a rossz szerkezettől a gyenge versenyképességen és alacsony termelékenységen át a szakértők sora által vitatott fejlesztési koncepciókig, stratégiáig. Minderről IS árulkodnak az ipari termelésről a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott jelentések, köztük a kedden megjelent gyorstájékoztató, amiből szomorú kép bontakozik ki. A szomorúságot csak mélyíti az Európai Unió Statisztikai Hivatalának, az Eurostatnak szintén most közzétett jelentése, amely alkalmat kínál az összehasonlításra is.

Vegyük először a KSH adatait: az idén márciusban az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari termelés 27 százalékát képviselő – a kormány által még mindig ösztönzött – járműgyártás volumene 11,5 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához mérten. A villamos berendezés gyártása 17,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a két legjelentősebb súlyú alágazat közül az óriási lakossági tiltakozás ellenére, a kormány által erőltetett ütemben és ész nélkül támogatott akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 17,5 százalékkal zuhant be. 

Havi szinten is csökkent a termelés: a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok szerint márciusban az ipari kibocsátás 3 százalékkal maradt el a februáritól. S hogy nem egyszeri kisiklásról van szó: a KSH adatai azt mutatják, hogy gyakorlatilag a koronavírus-járvány óta a magyar ipar egyszerűen nem képes egyértelműen magára találni, teljesítménye hullámzó, s nem bír egyenes felfelé irányt venni. 

Forrás: KSH

Persze tudjuk, Orbán szerint a világ minden baja a háborúra vezethető vissza. De hát ezt azután már végképp nem lehet rákenni, hiszen a tulajdonképpeni stagnálás (hol egy kicsit fel, hol egy kicsit lefelé megy a kibocsátás volumene) jó két évvel a háború kitörése előtt kezdődött és azóta tart. (A nagy bezuhanás – érthető módon – a Covid legdurvább időszakában következett be, utána volt a visszapattanás, majd egy lejtmenet és a tulajdonképpeni stagnálás.)

De a háborúra azért sem lehet mindezt fogni, mert európai összehasonlításban nem állja meg a helyét – mint ahogy azt az Eurostat által szintén kedden közzétett adatok mutatják.

Forrás: Eurostat

Mint látható, az ötödik leggyengébb teljesítmény volt a mienk, azaz ebben az összehasonlításban sem álljuk a sarat. Sőt, az állandó hivatkozási alapként emlegetett Németország (mint amely minket húz fel vagy éppen le), ugyan szintén nem büszkélkedhet túlságosan a maga 0,7 százalékos kibocsátás-csökkenésével, de azért a német ipar most márciusban még mindig jobban teljesített a magyarnál. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az éves, március/március összehasonlítás esetében a középmezőnyben helyezkedünk el 12,8 százalékos eredményünkkel, s ott jobb a teljesítményünk, mint a németeké (-4,3 százalék).

Mindenesetre így nehéz lesz elérni a Nagy Márton által (is) megfogalmazott célt, hogy Magyarország regionális ipari középhatalommá váljon.