Teljesen normális, hogy nem a gyengülő forintban kötik az üzleteket

Időről-időre felbukkan a téma/vita a magyar közéletben arról, kell(ene)-e törekedni arra, hogy Magyarország is csatlakozzon az euróövezethez. A napokban az irányította ismét a figyelmet a kérdésre, hogy az EU-hoz hazánknál jóval később csatlakozott Horvátország az idén január elsejétől bevezette az eurót. Minden bizonnyal emiatt is vette elő a témát az RTL Híradója, amely egyik riportjában a többi között az ingatlanpiacról és a szépségiparból hozott példákkal alátámasztva mutatta be, hogy egyre többször kerül az „árcédulára” eurós ár, akár az értékesítésre, akár a bérbeadásra meghirdetett ingatlanok, de akár egy kozmetikai szalon szolgáltatásainak esetében is.  

A kormánynak ez nemigen lehet ellenére, már csak azért sem, mert tavaly nyáron életbe léptette a társasági adó devizában történő megfizetéséről szóló 298/2022. (VIII. 9.) kormányrendeletet. Ez lehetővé tette, hogy a cégek nemcsak forintban, hanem euróban és dollárban is megfizethetik a társasági adót. 

Mindez azután, hogy a különféle befektetések, meg persze hitelek már igen régóta nem feltétlenül forintban bonyolódnak. Ezeknek a jelenségeknek az alapján akár jogosan felmerülhet a kérdés: vajon Magyarország lassacskán fű alatt áttér az euró-elszámolásra? De jó-e nekünk, ha az euró „bevezeti” önmagát? Bod Péter Ákost kerestük meg a kérdéseinkkel.

„Ez teljesen normális folyamat, hiszen az Európai Unió tagjaként a gazdasági élet idehaza is már régóta használja az EU hivatalos valutáját, az eurót” – szögezte le a korábbi jegybankelnök, aki azért némileg visszament az időben a kérdés teljesebb megválaszolása érdekében. Mint emlékeztetett rá: speciális okok miatt Közép-Kelet-Európában még az „antivilágban” is elég kiterjedt volt a kemény valuta használata. Részben megtakarítási célból, dolláros boltok is működtek és legálisan lehetett tartani otthon német márkát, dollárt, svájci frankot, osztrák schillinget stb., amik részben párhuzamos valutaként is szolgáltak. AZ EU-ba  történt belépésünk után pedig megjelentek a külföldi tulajdonú bankok, a saját termékeikkel, amelyeket – értelemszerűen – euróban vagy saját valutájukban ajánlgattak. Ez a némileg túlfutott folyamat devizahitel-válsághoz vezetett, aminek hátterében amúgy tettestársként részben az óvatlan bankok, részben az állam állt, mivel azt sugallta, hogy Magyarország korán csatlakozhat az euróhoz. „Ez volt még az első Orbán-kormány üzenete is... ma már persze látjuk, hogy ez nem valósult meg, sőt...” – tette hozzá. (A Járai Zsigmond vezette MNB 2001-ben 2006-os, míg 2002-es – utóbb elveszített – választási kampányában Orbán Viktor 2007-2008-as belépést ígért, a végül kormányt alakító Medgyessy 2007-es dátumot célzott meg – írta korábban az Index.)

Ezután volt egy visszaesés („amikor megégetve a körmét, mindenki igyekezett elkerülni a devizában való eladósodást és ügyleteket”), de – mint Bod kiemelte – a logikán nem lehet erőszakot tenni: ha van értékálló, elfogadott pénz és azzal szemben hullámzó, de inkább gyengülő trendben mozgó valuta, akkor a komolyabb ügyletek, főleg a hosszabb távúak számára nem alkalmas az utóbbi.  

Ám azóta ismét változott a helyzet: egyrészt a forint hullámzásos gyengülése miatt újból megnőtt a vállalati körben a – főleg – euróban való számlázás, a hitelfelvétel, a megtakarítás, ami teljesen normális jelenség. Bod szerint még abban sincs különösen új, hogy a nagy értékű és hosszú lejáratú ügyleteket euróban szabják meg.

Ami viszont új Magyarországon, hogy a kiskereskedelemben is egyre gyakoribb az euróhasználat, mind többször látunk kiírást a boltokban – az persze már más kérdés, hogy miben fizetnek. Mindenesetre a törvényes fizetőeszköz nálunk a forint – emlékeztetett a szakember, hozzátéve: jogi problémát nem vet fel, de fogyasztóvédelmieket igen, hogy megállapodnak euróárban és abban fizetik ki, amiben akarják. Igaz – tette hozzá – ma már egyre többen fizetnek kártyával, s így a dolog technikai jelentősége kezd eltűnni. 

Újdonság emellett az is, hogy sokszor már a munkabért is euróban határozzák meg – mondta, beismerve, hogy nem ismeri a pénz felvételének részleteit. „Persze, ha ennyire ingatag a forint, akkor logikus, hogy a munkaszerződéseket is euróban kötik, az pedig már más kérdés, hogy miben fizetik.”

A harmadik új jelenséget tartja azonban a legmeglepőbbnek a korábbi jegybankelnök. Azt, hogy a magyar állam lehetővé teszi a cégeknek, hogy az adót euróban fizessék meg. Igaz, sok a kérdőjel ekörül, s nem ismerni az elterjedtségét sem, de már maga a lehetőség is furcsa, hiszen általában az már az utolsó fázis egy másik valutára átállni készülő ország életében, amikor az adót is lehet abban fizetni – magyarázta, hiszen „éppen az a nemzeti valuta lényege, hogy abban kell fizetni”. Majd így folytatta: „Az persze üzleti kérdés, hogy miben kötik a tranzakciókat, de én bizony elkerekedő szemekkel néztem ezt az állam által felajánlott lehetőséget”. Az nem világos, hogy ez kinek volt fontos – jegyezte meg, hozzátéve: lehet, hogy csak egy gesztus volt, amit nem is gondoltak végig, de lehet, hogy nincs is különösebb gyakorlati jelentősége, hiszen forintban folyik a számolgatás, mégis meglepő.

Nem lenne egyszerűbb megpróbálni bevezetni inkább az eurót, ha már egyre többen próbálják azt használni? – kérdeztük. „Ha a boltostól a pénzügyminiszterig bárki végiggondolja, akkor tényleg arra jut, hogy egy ’euronizált’ gazdaságban ez lenne a logikus, azt kellene csinálni, mint azt tették mondjuk legújabban a horvátok” – mondta Bod Péter Ákos. Mint magyarázta: amikor a lakossági megtakarításnak legalább a felét, a vállalati megtakarításoknak pedig több mint a felét euróban tartják, majd teljesítik a feltételeket, s technikailag is készen állnak már rá, akkor belépnek az euróövezetbe – ez a tisztességes út, amit bejártak a horvátok előtt már a szlovének, a balti államok, meg persze Szlovákia is, s jövőre eljut ide Bulgária, miközben Románia is ezen dolgozik („habár a 2024-es céldátumuk kevésbé látszik reálisnak, inkább lesz az 2028-29 ”). Ezzel megszűnik az átváltási költség, a kockázat, a bonyodalom, sok praktikus oldala mellett pedig a nemzetközi cégeknek megszűnik az, hogy kettőt kell könyvelni, két beszámolót kell készíteniük stb. – villantotta fel az előnyök között Bod Péter Ákos.

Mégis, miért ódzkodnak tőle ennyire Orbánék? – tettük fel a kérdést, amit akár egy friss idézettel is demonstrálni lehet: Orbán Viktor tavaly decemberben, évzáró sajtótájékoztatóján ugyanis azt mondta, hogy „Szerintem, ha a magyar gazdaság növekedni akar, és fel akar zárkózni, akkor jobb, ha az eurózónán kívül marad. Ha a stabilitást fontosabbnak tartja, mint a fölzárkózást, akkor jobb, ha belép, de én azt javasolnám Magyarországnak, hogy a gyors fölzárkózást tegye az első helyre, és ezért ne lépjen be.”

Bod Péter Ákos szerint a mi esetünk tiszta, ugyanis jelenleg sem a politikai szándék nincs meg hozzá, s persze a belépési feltételek egyikét sem tudjuk teljesíteni. A kérdést szerinte inkább úgy érdemes feltenni, hogy miért nincs szándék a belépés iránt? Mindenesetre az tudható, hogy az első Orbán-kormány (1998-2002) még az euróövezetbe történő korai belépésről beszélt, meg is nevezett egy akkor teljesíthetetlen dátumot, ám a hatalomra visszakészülő, majd visszakerülő Orbánnak és kormányának a gondolkodása valahol 2009-2010 táján megfordult. Amit a belső dolgok ismerete nélkül kiolvashatunk az annyi, hogy az Alaptörvényben újdonságként nevesítették a forintot, mint fizetőeszközt. Ami azt is jelenti, kétharmados többség kell ahhoz, hogy ezt ki lehessen belőle szedni. Azóta pedig, ha bármikor is felmerül az uniós maghoz közeledés kérdése, akkor minden ilyen elágazásnál sajátos döntés születik. Schengen például még sikerült, bár talán most az sem menne már – jegyezte meg. 

Ugyanakkor az ellenzék programjában benne volt az euró bevezetése, a feltételek teljesítésére öt évet számoltak. Azaz, nem egy kormányciklus feladata lenne a csatlakozás előkészítése, de hát az eleve nemzeti feladat, konszenzus kell hozzá, ami egyébként az euróövezethez csatlakozott országok többségében meg is volt. 

Ma egyébként három ország van Közép-Kelet-Európában, amely egyelőre kimarad az euróövezetből. Az egyik Csehország, amely, ha akarná, be tudná vezetni az eurót, de ott ehhez hiányzik a politikai akarat, ám ez akár egyik napról a másikra megváltozhat. A másik Lengyelország, ahol a társadalom nagyobb része támogatja a lépést, de a budapestihez hasonló módon, szuverenista politikát folytató varsói vezetés politikai szimbólumot lát az euróban. Ugyanakkor benne van a pakliban egy kormányváltás, ami ezt megváltoztathatná. Ha így történne, a lengyeleknek a cseheknél többet kellene dolgozniuk azért, hogy teljesítsék a bevezetését feltételeit. Magyarországon – politikai szándék mellett is – még ennél is jóval több munka kellene a belépéshez, ahhoz, hogy ne csak a gazdasági életben használják az eurót, hanem fizetőeszközként is – mutatott rá Bod Péter Ákos.