Thürmer Gyula levélben köszöntötte a 75 éves szocialista Kínát
Hetvenöt esztendeje, 1949. október elsején kiáltotta ki Mao Ce-tung az új, szocialista Kína, a Kínai Népköztársaság megalakulását.
A párt honlapján olvasható rövid tudósítás szerint az ünnep alkalmából a Magyar Munkáspárt nevében Thürmer Gyula elnök levélben köszöntötte Hszi Csin-ping-et, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárát, a Kínai Népköztársaság elnökét.
„A Kínai Népköztársaság megalapítása a világtörténelem egyik legnagyobb és legfontosabb eseménye volt a 20. században. …A kínai sajátosságú szocializmus sikeres fejlődése ösztönzi a világ népeit. A világ népei a közös jövőre épülő világ felé haladnak, utat nyitva az emberiségnek egy szebb és jobb jövő előtt. A kínai modernizáció sikere, a kínai sajátosságú szocializmus létezése és fejlődése nekünk, magyaroknak is az érdekünk. Fejlesztjük a Kínai Kommunista Párt és a Magyar Munkáspárt együttműködését, segítve a Kínai Népköztársaság és Magyarország stratégiai együttműködését” – olvasható a levélben.