Tiltakozik a PDSZ, mert a tankerületekben védekeznek, az iskolákba maszk sem jut 

Harkai Péter 2021. február 12. 19:23 2021. feb. 12. 19:23

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete úgy értesült, hogy járványügyi okból tart vissza dokumentumokat némely tankerület. Legalábbis erre következtetnek abból a gyakorlatból, hogy 24 órákat „pihentetik” az intézményekből beérkezett iratokat, miközben az iskolákban nyoma sincs a prevenciónak.

Közismert, hogy a közoktatásban dolgozók a kormányzat előzetes ígéretei ellenére sem kerültek fel az oltási prioritási listára. Amint az is tudott, hogy az intézményekben számolatlan esetben késnek vagy elmaradnak a járványügyi intézkedések. A PDSZ felvetéseire egyrészt a tagadás a kormányzati reakció, másrészt az a gyakran ismételt kijelentés, hogy a köznevelés-közoktatás intézményei járványügyi szempontból nem számítanak kockázatos gócpontoknak.  

Mindennek tükrében meglepő gyakorlatról szerzett tudomást a szakszervezet: egyes tankerületek járványügyi indokkal „pihentetik" azokat a dokumentumokat, amelyeket az irányításuk alá tartozó intézmények küldenek számukra. Azt még érthetőnek tartják, hogy egyes tankerületek védik a munkatársaikat. A fenti intézkedés viszont rettenetesen képmutató – állítja a PDSZ.

A szakszervezet felteszi a kérdést, hogy ha az intézmények valóban ennyire biztonságosak, ha az intézmények munkavállalóit éppen ezért nem indokolt a prioritási listákon kiemelt kategóriában kezelni, ha ennyire flottul zajlanak a járványvédelmi intézkedések – akkor mi indokolja, hogy egy tankerület járványügyi okokból 24 órán keresztül pihentesse az ezekből az intézményekből származó iratokat?

– Több forrásból is úgy értesültünk, hogy egyes tankerületeknél komoly járványügyi protokollok működnek. Ez természetes, hiszen meg kell védeni a munkavállalót, legyen az irodai dolgozó, vagy tankerületi vezető. Azonban érkezett hozzánk olyan információ, amelynek fényében meglehetősen furcsa az állam és a fenntartók intézményekhez fűződő viszonya. Értesülésünk szerint van olyan tankerület az országban, ahol az oktatási intézményektől érkező dokumentumokat a beérkezéstől számítva 24 órán keresztül elzárva őrzik, járványügyi okokból, nehogy a papírokon keresztül továbbterjedjen az esetleges fertőzés – erősítette meg a közleményükben foglaltakat Nagy Erzsébet, a PDSZ Országos Választmányának tagja s hozzátette: ez az eset is azt bizonyítja, hogy az állam és az oktatásirányítás kezéből kicsúsztak az események. 

A Hírklikk kérdésére, hogy formálódik-e bármilyen járványügyi protokoll az iskolákban a diákok és a pedagógusok védelmére, Nagy Erzsébet keserűen jegyezte meg, hogy még a szándékot sem tapasztalják, a helyzet változatlan:

– A kettős mércével van baj. Miközben a tankerületeknél „szellőztetik” még a beérkező dokumentumokat is, az iskolákban nem biztosítják sem a távolságtartást, sem az oltást, sem a szűrést, nincs kötelező maszkviselés, még egy gumikesztyűt sem biztosítanak. Az oktatásban dolgozók érthetetlen okból nem kerültek fel a prioritási listára, de ugyanúgy végezzük a teendőinket, mint „békeidőben”, teli tantermekkel, óvodai csoportokkal. Nem hagyjuk szó nélkül, hogy míg egyes dolgozói csoportokat az oktatási rendszeren belül fokozottan védenek, a nagy többséggel meg egyáltalán nem foglalkoznak. 

A PDSZ képviselője azt is elmondta portálunknak, hogy a Klebelsberg Központ elnöke, Hajnal Gabriella megkereste a szakszervezetet, érdeklődött a tankerületi iratpihentetés részleteiről, fellépési szándékát is jelezte a történtek kapcsán. Nagy Erzsébet viszont jelezte; hogy nem a tankerületi biztonsági rendszer miatt kellene eljárni, hanem a kettős mércét megszüntetni, amivel az iskolai pedagógusokat sújtják. Feltette a kérdést, hogy kezdeményezte-e a KK vezetője, hogy az általános iskolákban legyen távolságtartás, megfelelő fertőtlenítőszer, mivel az intézmények kifogynak a készletekből és miután nincs új költségvetés, nincs pótlás. Erre az a válasz érkezett, hogy honnan értesültek a tankerületi iratparkoltatásról, amire természetesen nem kívántak válaszolni, mert saját kollégájukat hozták volna kellemetlen helyzetbe. 

A Hírklikknek annyit elárult, hogy mindez azon „bukott ki, hogy egy érintett tankerületben a kollégák nem kapták meg időben a fizetésüket, amit természetesen nehezményeztek, mivel minden szükséges papírt időben leadtak a kifizetésekhez. A reklamációjukra azt a magyarázatot kapták, hogy minden rendben, csak mivel iratpihentetés van a fertőzésveszély miatt, várni kell egy-két napot, míg biztonságosan továbbíthatóak a megfelelő papírok a megfelelő helyekre a kifizetéshez. Azt természetesen nem tudják ellenőrizni, hogy valóban ezért késtek-e a fizetések, de mivel ez volt a magyarázat, így szereztek tudomást a tankerület(ek)nek kiadott sajátos járványügyi eljárásról:

– Mindezt azért hoztuk nyilvánosságra, hogy felhívjuk a figyelmet a rendszeren belüli kettős eljárás tényére, amiről eddig ráadásul nem is tudtunk. Azt szeretnénk elérni, hogy az oltási sorban vegyék előre a pedagógusokat is és az európai gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinával oltsák be a kollégákat. Azt hiszem, jogos az aggály, a vitatható hírű kínai és orosz vakcinából sokan nem kérnek. Így valóban el lehetne érni a széles körű védettséget és csökkenthetnénk a fertőzésből adódó súlyos betegségek kockázatát. Most aztán tényleg nem figyelnek ránk, teljesen ki vagyunk szolgáltatva a fertőzésveszélynek, mert még tesztelés sincs az iskolákban. Erre akár a saját iskolámból is tudok példát hozni. Az igazgatónk egy egész osztályt hazaküldött, mert nincs még hatósági eljárás, illetve csak több napos késéssel születik meg. És akkor járjanak változatlanul iskolába a gyerekek, ki tudja mennyi társukat továbbfertőzve? Vagy menjenek haza és fertőzzék ott a családtagokat, akik ezt továbbvihetik, mert nem vonatkozik rájuk a karantén? A legalapvetőbb védekezés kellene, hogy legyen, ha fertőzött gyereket találunk, hogy leteszteljék az egész osztályt. Sehol nem vagyunk a prioritási listán, miközben napi szinten és változatlan gyereklétszámmal dolgozunk – nyilatkozta a Hyrklikk megkeresésére Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom