Több mint 2,2 milliárd forintos támogatás jut a külhoni magyar közösségeknek

HírKlikk 2020. július 7. 12:12 2020. júl. 7. 12:12

Több mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Potápi Árpád János a támogatási keretre 2019 decemberében kiírt négy pályázat eredményét ismertetve, elmondta: másfél milliárd forinttal segítik a külhoni magyar oktatást és kultúrát, amiből egymilliárdot központi felhíváson, félmilliárdot négy regionális pályázaton keresztül osztanak ki; az ifjúsági és cserkészközösségek tevékenységének támogatására több mint 87 millió forintot különítettek el.

A diaszpórában élő magyarság szervezetei és az ott magyar nyelvű oktatást végző tömörülések számára 364 millió forint áll rendelkezésre, a 2015 óta meghirdetett testvértelepülési programok és együttműködések támogatására pedig 250 millió forint forrást biztosítanak – közölte az államtitkár.

Forrás: MTI