Toroczkai szerint egy kuplerájra kezd hasonlítani az egész kormányzás

HírKlikk 2026. november 3. 11:00 2026. nov. 3. 11:00

A Mi Hazánk frakcióvezetője a kormányzás kudarcáról beszélt napirend előtt kedden az Országgyűlésben.

Toroczkai László arról beszélt, hogy az egész országban káosz uralkodik el, amit a Tisza teremtett. Erre utal az is, hogy azt sem tudják, lesz-e a miniszterelnöknek napirend előtti felszólalása vagy sem - értékelt.

Amikor azt mondta, "egy kuplerájra kezd hasonlítani az egész kormányzás", Hallerné Nagy Anikó félbeszakította a képviselőt, és felszólította, tartózkodjon az ilyen stílustól. Toroczkai László visszakérdezett: mi ezzel a probléma, nem lehet a kormány munkáját minősíteni?

Hozzátette: mindenki a saját bőrén érzi az üzemanyagárak emelkedését és azt, hogy nem lett öt százalék az élelmiszerek áfája; a vidék mellett már Budapesten is érzik, hogy rossz kezekben van a Belügyminisztérium.

A Magyar Külügyi Intézet vezetőjét, Feledy Botondot Toroczkai László szerint mondva csinált okkal "rúgták ki" azért, mert helyet kell csinálni Rácz Andrásnak (az intézet vezérigazgató-helyettese), akit ukránpárti ügynöknek nevezett. Felelevenítette Velkey György külügyi államtitkár és Vitézy Dávid közlekedési miniszter "NER-es" előéletét, és azt kérdezte, Vitézy Dávid mikor mondja el, 2024-ben mit titkolt el az önkormányzati választásokon, hogyan sms-zett Rogán Antallal.

Magyar Péter miniszterelnök úgy reagált, jobb lett volna, ha ez a felszólalás is elmarad. Hozzátette: nagyon jó, hogy a magyar vidék sorsa nem Toroczkai László kezében van.

Felidézte, hogy az elmúlt két évben végigjárta a magyar vidéket, 700 települést keresett fel két év alatt, több helyen 4-5 alkalommal is járt.

Végre van kormánya a magyar vidéknek - fogalmazott a kormányfő.

Kitért arra, hogy a jövő évi költségvetésben 64 milliárd forinttal emelkedik az önkormányzatok támogatása, ehhez jön még a szolidaritási hozzájárulás 15 százalékos csökkenése, ami összesen 126 milliárd forint többletet jelent. További 10 milliárddal nő a vidéki települések, főleg a megyeszékhelyek közösségi közlekedésének a támogatása. Elindul a Szent István Vidékfejlesztési Program, amelynek része lesz a Magyar Falu Program és a Modern Városok Program is; a több mint 500 milliárd forintos egészségügyi többlet a vidéki kórházakra is hatással lesz - sorolta.

Jelezte: hamarosan rendészeti csomagot nyújtanak be, amely pótlék- és szabadságemelésről is rendelkezik.

Forrás: MTI