Totális kudarc a 100 milliós Gyere haza program
|
2015. július 10. 09:55
2015. júl. 10. 09:55
Teljes kudarcnak tűnik egyelőre a 100 millió forintból indított Gyere haza program, amely az Angliában dolgozó magyar fiatalok hazacsábítását tűzte ki célul.
A projektet az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) indította, eddig azonban nemhogy számottevő sikerről nem lehet beszámolni, de konkrétan nagyítóval kell keresni azokat, akik feladva külföldi munkahelyüket végleg hazaköltöztek.
Pedig a program nem fukarkodik a segítséggel: anyagi segítségként finanszírozzák a repülőjegyet, amihez egyes esetekben lakhatási támogatás is társul, valamint segítséget nyújtanak az álláskeresésben. A 100 milliós keretből reálisan 50 fiatal hazacsábítását érzik megvalósíthatónak.
Akár már az is szemet szúrhatna, hogy ezek szerint egy fiatal hazacsábítására 2 millió forint esik, de az igazi gond mégiscsak az, hogy eddig négy fiatalról tudunk, aki a program keretében valóban hazatért.
Érdekesség, hogy a 444 információi szerint egyikük éppen a projektet szervező Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-nél kapott állást, tehát sokat nem kellett dolgozni a haza szándékozó elhelyezkedésén. Ezzel egy időben viszont voltak, akik éppen elveszítették az állásukat a társaságnál, szóval a mérleg nem éppen pozitív.
A kormány viszont be tudta mutatni, hogy a projekt eredményt produkált, lassan őrölnek ugyan a malmok, de a folyamat beindult. A gép dolgozik, az alkotó pihen.