Tóth Bertalan: a jövő zöld és baloldali

HírKlikk 2019. november 22. 16:16 2019. nov. 22. 16:16

Az MSZP politikájában a korábbinál hangsúlyosabb elemet kap mostantól a klímavédelem, úgy, hogy azt összekapcsoljuk a szociáldemokrata alapértékekkel, amelyeket következetesen képviselünk, mert a jövő zöld és baloldali – jelentette ki Tóth Bertalan a Szociális Demokráciáért Intézet és az Európai Progresszív Tanulmányok Központjának (FEPS) kecskeméti regionális klímavédelmi konferenciáján.

Az MSZP elnöke nyitóbeszédében úgy vélekedett, hogy a környezetvédelem, a zöld gondolat és a szociáldemokrácia történelmi hagyományai miatt is és természeténél fogva is közel áll egymáshoz, mert a Föld természeti erőforrásainak rombolása, kizsákmányolása a kapitalizmus velejárója volt, ezért a környezetvédelem egyben a kizsákmányolás, a kapitalizmus elleni küzdelmet is jelenti.

Szövetségesek: a környezetvédelem és a szociáldemokrácia

A szociáldemokrácia a munkavállalók kizsákmányolása ellen, a környezetvédelem pedig a természeti erőforrások, és a jövő generációjának kizsákmányolása ellen harcol, így mindkettő a kapitalizmus veszteseinek oldalán áll, ezért a környezetvédelem és a szociáldemokrácia természetes szövetségesek – mondta a politikus, aki jelezte, hogy tovább mélyítik az MSZP és a Párbeszéd szövetségét, hogy jobban össze tudják hangolni a szakmai munkát és az önkormányzati feladatok koordinálását.

Tóth azt is bejelentette, hogy szorosabban együtt akarnak működni a a zöld ügyeket képviselő civil mozgalmakkal is.

Civilizációnk el fog tűnni, ha nem változik

A pártelnök beszédében rámutatott, hogy történelmi tények alapján tudható, hogy az olyan civilizációk, amelyek nem voltak egyensúlyban környezetükkel, egyszerűen eltűntek, de mivel elszigeteltek voltak, nem rántottak magukkal másokat. Ma azonban már nem így van – az emberiség léte forog kockán, mert a környezettel fent kell tartani az egyensúlyt.

Az emberiség - akármilyen mértékben is alakítjuk mesterséges környezetünket - a természet része. Tevékenységünk megváltoztatja a környezetet, környezet pedig visszahat az emberre, a gazdaságra, a társadalomra, életvitelünkre, életszínvonalunkra, és így arra, hogy mennyire érezzük magunkat boldognak, elégedettnek életünk folyamán – mondta.

Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy bár a környezet terhelésének megnövekedése a tudomány és technika fejlődésének eredménye, nem a fejlődést kell megállítani, hanem az erőforrások igazságtalan elosztásán kell változtatni.

Meg kell változtatni, hogy mindent – beleértve a hulladékgazdálkodást, közlekedést, iparpolitikát - a multinacionális cégek profitérdekei rendelnek alá – hangsúlyozta.

A populista politika felelőssége

Beszédében élesen bírálta a populista politikát, benne a Fidesz-kormány hozzáállásával, amely bagatellizálja a klímaváltozás problémáját, ami a politikus szerint századunk legnagyobb kihívása a politikusok számára is, és már nem a jövő, hanem nagyon is a jelen gondja.

Az ostobaság netovábbjának nevezte azt az elképzelést, hogy nincs klímaváltozás, de ha van, akkor azt a liberálszocialista-kommunista-biciklista-sorosügynök-migránsok szervezik”. A pártelnök figyelmeztetett: nem a tényeket kell tagadni, hanem meg kell találni a megfelelő válaszokat, méghozzá záros határidőn belül.

Tóth Bertalan leszögezte, hogy elengedhetetlenül szükség van a zöld fordulat végrehajtására, mert a klímaváltozás miatt – túlzás nélkül – katasztrófa fenyegeti a civilizációnkat. Már Magyarországon is ezrek halnak meg a rossz levegő miatt, és ha nem változtatunk, a nagyvárosaink élhetetlenek lesznek a gyermekeink számára – mondta, hozzátéve, hogy már ma is olyan helyzet van, amely egyre radikálisabb megoldásokat fog kikényszeríteni, ehhez képest a biztatónak tűnő klíma-egyezmények realizálásában igen keveset tett a politika.

A közömbösség vége

A szocialista politikus kijelentette, hogy tartozunk annyival hazánk és Európa polgárainak, hogy véget vetünk a közömbösségnek, a teszetoszaságnak, a félrenézések politikájának, mert a magyar emberek és Európa polgárai azt várják az Európai Uniótól, hogy közös megoldásokat találjon mindarra, amit egyenként egyetlen nemzetállam sem tud megoldani, ebbe pedig a szegénység felszámolása éppúgy beletartozik, mint a tiszta ivóvíz és a tiszta levegő biztosítása.

Gyakorlati lépések

Tóth felhívta a figyelmet arra is, hogy a politikai cselekvés mellett a mára kialakult helyzetben elengedhetetlen a jótékonyság is: a szmog okota problémákat a megfelelő fűtéstámogatási rendszerrel lehet visszafordítani; támogatni kell a fajlagosan kisebb légszennyezéssel járó megoldásokat, a központi fűtés elterjedését, a napkollektorok telepítését; megfelelő minőségűvé kell tenni a tömegközlekedést, és segíteni kell a gépjárművek modernizálását.

Ez csak a kezdet

Lehet, hogy holnapra nem fogunk tudni mindent megváltoztatni, de saját szűkebb környezetünkben igenis tehetünk azért, hogy gyermekeink, unokáink élhető környezetben éljenek. Önkormányzati szinten is sokat fogunk tudni tenni annak érdekében, hogy élhetővé és fenntarthatóvá tegyük a környezetünket. Egy szabad városban valódi lépéseket tudunk tenni azért, hogy visszaszorítsuk az energiapazarlást, megújuló energiaforrásokat vegyünk igénybe, és növeljük a zöld felületeket – jelentette ki Tóth Bertalan.