Totyik Tamás: tudásmenettel a kormány kommunikációs trükkje ellen

Millei Ilona 2022. december 31. 14:25 2022. dec. 31. 14:25

Hétfőn reggel fél nyolckor Miskolcról elindul a „Tudásmenet az oktatásért”. Az ötletgazda, Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke elmondta, a Tanítanék és a noÁr mozgalommal együtt szervezett menet célja, hogy továbbra is fenntartsák a figyelmet az oktatás ügye iránt. Mint mondta, a kormány szereti elhitetni, hogy a pedagógusok csak bérharcot folytatnak, és vidéken minden rendben van. Pedig a közoktatásban a tanulók túlterheltségétől kezdve a változtatásra szoruló, elavult Nemzeti alaptanterven át a pedagógusok munkaterheléséig nagyon sok probléma van.  

– Hol tartanak a szervezésben?

– Megtörtént a rendőrségi engedélykérés. A járási rendőrkapitányságon nagyon támogatóak és segítőkészek voltak, biztosítják az útunkat. Az útvonalat már kitűztük, a meneten résztvevők számára lefoglaltuk a szállásokat. A menet – amelyhez bárki csatlakozhat – minden nap reggel fél nyolckor indul egyik állomásról a másikra, hat nap alatt 180 kilométert fogunk megtenni, átlagban napi 30 kilométert. Most már a találkozókat szervezzük. Minden településen, amelyen átmegyünk, szeretnénk találkozni az ott dolgozó pedagóguskollégákkal.

– Merre tart majd a menet?

– Első nap Miskolcon a Herman Ottó Gimnáziumtól a 3-as út mentén Bükkábrányig megyünk. Második nap Bükkábránytól Kerecsendig, este Egerben lesz egy nagyobb találkozó a pedagóguskollégákkal. Következő nap Kerecsendtől Gyöngyösig. A helyi civil szervezet szervezésében ott is lesz egy fórum. Azután Gyöngyösről Hatvanba tartunk, Hatvanból Gödöllőre, ahol szintén lesz egy találkozó, és utolsó nap, szombaton Gödöllőről Budapestig megyünk a Kölcsey Ferenc Gimnáziumig. Az indulás és az érkezés helyszíne szimbolikus jelentőségű. Miskolcon volt a kormány első fenyítése, a Herman Ottó Gimnázium igazgató-helyettesét polgári engedetlenségben való részvétele miatt megfosztották pozíciójától. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban pedig az első komolyabb kirúgás játszódott le, öt pedagógust bocsátottak el azonnali hatállyal. 

– Van érdeklődés a találkozók iránt?

– Minden településen van érdeklődő. Természetesen a nagysága változó, hiszen Budapesten és Miskolcon nagyon nagy, a kisebb településeken kevésbé az. Ugyanakkor Egerben, Gyöngyösön és Gödöllőn kiemelt rendezvény is lesz. 

– Tulajdonképpen kié volt a Tudásmenet ötlete?

– A Pedagógusok Szakszervezetéé, személy szerint az enyém. A szervezésbe pedig besegített a noÁR Mozgalom és a Tanítanék is. A menetben ott lesz – és végigkíséri az úton – Szűcs Tamás, a PDSZ volt elnöke is.

– Mi a célja ennek a menetnek?

– A legfontosabb, hogy továbbra is fenntartsuk a figyelmet az oktatás ügye iránt. Emellett a Pintér Sándor részvételével nemrég lezajlott közoktatási konzultáción a kormány azt a képet próbálta sugározni, hogy minden rendben van a közoktatásban. Amikor az országot jártuk, és a tiltakozó akciókat szerveztük, mi, mint szakszervezet nem ezt tapasztaltuk. Most szeretnénk megerősítést kapni arról, hogy a tapasztalataink valósak voltak, és nem egyeznek a kormány kommunikációs trükkjével, miszerint vidéken minden rendben van, minden remekül működik. Személyesen szeretnénk erről meggyőződni, információt kapni az ott dolgozó kollégáktól. 

– Mit remélnek ettől a menettől?

– Elsősorban azt, hogy fel tudjuk hívni a társadalom és a kormány figyelmét arra, hogy a közoktatásnak rengeteg megoldatlan problémája van. A kormány ezt csak bérkérdésnek akarja beállítani, mi pedig úgy látjuk, hogy nem csak az. A közoktatásban nagyon sok probléma van a tanulók túlterheltségétől kezdve a változtatásra szoruló, elavult Nemzeti alaptanterven át a pedagóguskollégák munkaterheléséig. Az utunk egy része Heves megyén halad keresztül, ahol információink szerint vannak például olyan települések, ahol 30 óra fölött van minden kollégának a tanítással lekötött munkaideje. Ez nagyon komoly munkaterhelés. Amikor a pályámat én kezdtem, akkor 18 óra volt a tanítással lekötött munkaidő. Aki valaha tanított, az pontosan tudja, mekkora a különbség.