Tovább szorongatják Iványiékat: most éppen a gázt akarják elzárni

NVZS 2024. szeptember 18. 14:20 2024. szept. 18. 14:20

Miközben a Fővárosi Törvényszék azonnali jogvédelmet adott a bezárásra ítélt Iványi-féle iskoláknak, ami – elvben – lehetővé tenné azok megnyitását legalább a bírósági döntésig, addig a hatalom más módon újabb prés alá helyezte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget. Ezúttal az MVM-et használva, elzárással fenyegetik a gázszolgáltatást a budapesti Dankó utca 11. alatt lévő ingatlanban, ahol a Wesley János Lelkészképző Főiskola, annak kollégiuma, a kápolna, az egyházközpont és a népkonyha is működik. Iványiék részletfizetést kértek. Közben Sára Botond a fővárosi kormányhivatal fideszes vezetője köti az ebet a karóhoz a bezáratott iskolák ügyében, ám – kis magyar abszurdként – az Oktatási Hivatal meg október 3-án szakmai ellenőrzést akar tartani a MÁV telepi Wesley iskola gimnáziumában. Névtelen feljelentés alapján Orosházán is vizsgálatot – a sokadikat – tartott az illetékes kormányhivatal az egyik még működő iskolájukban. Iványiék azonban kitartanak, mindenképpen újra akarják majd építeni az intézményeiket.

Nem nyugszanak az állam csápjai, ha Iványi Gáborról, az egyházáról és a karitatív egyesületéről van szó. A legújabb csapás: az MVM értesítette őket, hogy ha szeptember 18-ig nem fizetik meg a 82,5 milliós gázszámlatartozást, akkor másnapi hatállyal felmondják a gázszolgáltatási szerződést a VIII. Dankó utca 11-ben. Mivel a MET-nek az adományokon kívül nincs semmilyen bevétele, így részletfizetési kérelmet nyújtott be, 2025 márciusától havi 1 millió forintos részletekben tudják megkezdeni a törlesztést, miután csak jövő év elején kapják meg az egyháznak felajánlott egy százalékos támogatást. (Itt írtunk arról, hogy több mint egymilliárd forinthoz juthatnak ezen az úton majd januárban.) Ha nem fogadják be a kérelmet, bármikor leszerelhetik a gázórát a Dankó utca 11-ben, ahol a Wesley János Lelkészképző Főiskola, annak kollégiuma, a kápolna, az egyházközpont és a népkonyha is működik – tudatta a MET közleménye.

Akkor ez a hajléktalanellátást nem érinti? – kérdeztük Vajay Zsófiától. A sajtószóvivő elmondta: az ugyan tény, hogy a hajléktalanellátás a Dankó utca 9 és 15 cím alatti ingatlanokban folyik, s azokra a címekre még nem érkezett ilyen értesítés, de azért a gáz lezárásnak szerteágazó hatása lenne. Ha nem üzemel a népkonyha, akkor nincs mit enni adni sem a hajléktalanoknak, sem a kórházban ápoltaknak, sem azoknak, akiket rendszeresen segítenek élelemmel. És persze annak a mintegy 500 hallgatónak sem, akiknek a nagyobb része kollégiumi ellátást is kap. „Az a legkisebb baj, ha nem tudunk bemenni a tárgyalóba, de a fagyos termekben nem lehet megtartani az órákat, s nincs hol lakni sem, hiszen ilyen körülmények között nem lehet a kollégiumban élni” – szögezte le.

Azonnali jogvédelmet kapott a két törölt budapesti iskola...

Áttérve a nap jó hírére, miszerint a Fővárosi Törvényszék helyt adott a MET azonnali jogvédelmi kérelmének, és elrendelte a budapesti Wesley Kincsei és MÁV-telepi Wesley Iskola esetében a keresetlevél benyújtásának halasztó hatályát a Kormányhivatal határozatának végrehajtására. A döntés még nem jogerős, a Kormányhivatal 8 napon belül fellebbezést nyújthat be.  

Az indoklásban többek között szerepel, hogy míg a Kormányhivatal „a nyilvántartásból való törlés indokoltságát a felperes saját érdekkörében felmerülő működési zavarára (közműtartozás) alapozta, ugyanakkor az intézményben tanuló gyermekek megfelelő testi és szellemi fejlődése érvényesülésének alkotmányos kötelezettsége körében azt egyáltalán nem vette figyelembe a döntése meghozatalakor, hogy a szülő, a nevelési-oktatási intézményben a gyermekkel foglalkozó pedagógusok, valamint az iskolaigazgató ismerik a legjobban a tanulókat.” A bíróság figyelembe vette azt is, hogy a döntés nemcsak a MET jogát és jogos érdekét, hanem „a törölt intézményben jogviszonnyal rendelkező sajátos nevelési igényű tanulók jogos érdekeit is sérti, tekintettel arra, hogy esetükben készségfejlesztő pedagógiai program biztosította egyedi igényeiket, amely csak vélelmezhető, hogy az alperes által kijelölt nevelési intézményekben a tanulók átvételéhez szükséges rövid felkészülési idő alatt is ugyanolyan mértékben rendelkezésre áll.”

...Kinyitni azonban egyelőre nem tudnak

Hiába azonban az azonnali jogvédelem, kinyitni az iskolák egyelőre nem fognak. Mint a sajtószóvivő magyarázta: nem azért, mert még nem jogerős a döntés, ugyanis még ha jogerős is lenne, semmilyen anyagi fedezetük nincs a működtetéshez. Sőt, még a bírósági hatályos ítélet sem lenne elegendő hozzá, ugyanis a nyitás előtt még meg kellene egyezniük az adóhatósággal az inkasszó megszüntetéséről, illetve az állammal az amúgy az állami feladatok átvállalása miatt nekik járó normatív támogatás újbóli folyósításáról. Ők pedig senkit nem akarnak olyan helyzetbe hozni, hogy bizonytalanságra építve újra nyissanak, hiszen sem a gyerekeket és a szülőket nem tehetik ki annak, hogy esetleg nem véglegesen ismét megmozgassák a gyerekeket, a pedagógusoknak pedig a jelen körülmények között nem tudnának fizetést adni. Csak akkor nyitnak újra, ha az anyagi helyzetük rendeződik – szögezte le Vajay Zsófia. „Nem véletlenül hangsúlyozzuk, s jeleztük már az év elején is, hogy ha megkapnánk a normatívát, akkor nem keletkezne több adósságunk, s akkor minden intézményünket tudnánk működtetni, mindent be tudnánk fizetni – de ez a megoldás sem a NAV-ot, sem az illetékes minisztériumot nem érdekelte” – fogalmazott Vajay. Mint hozzátette: „ezért is tartjuk különösen szomorúnak és igazságtalannak, sőt abszurdnak a helyzetet, hogy úgy fizessünk, hogy közben mi nem kapunk pénzt”.

Sára Botond ismét remekelt

 „A MET fővárosi intézményeinek működése továbbra sem biztosított, az érintett tanulók más intézményekbe iratkoztak át” – ezt írta a Sára Botond-féle Kormányhivatal által kiadott közlemény. A MET szerint miután a Kormányhivatal korábban rendeletileg kötelezte az iskolákat minden tanuló kiíratására, illetve más intézményeket, hogy akkor is fogadják be a gyermekeket, ha nem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani a számukra, így papírforma szerint az átírás megtörtént. „A Kormányhivatal – vélhetően jogsértő intézkedésének tudatában – gondoskodott róla, hogy esély se maradjon az esetleges újra indulásra” – szögezték le Iványi Gáborék, megjegyezve: az állami támogatások teljes elvonása a bér- és tartozásrendezés lehetőségét pedig ellehetetleníti. Minden központi intézkedést megtettek, hogy MET bezáratott iskolái akkor se tudják elindítani a tanévet, ha az egyértelmű jogsértés miatt megítélik az azonnali jogvédelmet – húzták alá, hozzátéve: a MET továbbra is küzd a határozat végleges törléséért.

Mire lesz jó az azonnali jogvédelem?

Akkor mit ér a jogvédelem? – kérdeztük. A sajtószóvivő szerint nagyon is jelentős, már csak azért is, mert a törvényszék kimondta, hogy egyértelmű jogsértés történik, ez pedig hosszútávon alapja lehet egy bírósági ítéletnek. Még hosszabb távon a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtotta keresetükről szóló döntést is segíti, mivel alátámasztja, hogy folyamatos jogsértés éri őket, ami ellen folyamatosan tiltakoznak, s ami miatt a kártérítési igényük jogos.  Vajay közölte, hogy idehaza is fontolgatják kártérítési kérelem benyújtását, miután a gyerekeket, a szülőket és a tanárokat is kár érte az iskolabezárások miatt.

„Mindezeket a pereket, folyamatokat végig kell vinni, miután mindenképpen újra akarjuk majd építeni az intézményeinket, ahhoz pedig végig kell járni ezeket az utakat is” – szögezte le. 

Egy kis magyar abszurd

Mindeközben az Oktatási Hivatal bejelentette, hogy október 3-án szakmai ellenőrzést kíván lefolytatni a MÁV telepi Wesley iskola gimnáziumában. Szeretnének megismerkedni az épülettel, a pedagógusokkal, a szülőkkel, utóbbi a MET szerint azért is meglepő, mert kizárólag felnőtteket oktatnak az esti gimnáziumban. „Mi örülnénk a legjobban, ha lenne mit ellenőrizni, de mivel a Kormányhivatal augusztus 27-én törölte az iskolát a közoktatási intézmények nyilvántartásából, attól tartunk, súlyos működési hiányosságokat fognak feltárni” – mutattak rá.

S a helyzetet tovább is lehet fokozni

De más is történt még a napokban. Névtelen feljelentés alapján (!) az illetékes kormányhivatal vizsgálatot kezdett szeptember 16-án az orosházi Wesley iskolában, mégpedig tanúkihallgatásokkal, s teljes ellenőrzéssel. A feljelentés szerint végzettség nélküli pedagógusokat foglalkoztatnak, amire semmilyen bizonyítékot nem találtak. Mint emlékezetes, az orosházi iskola a kevés még működő oktatási intézményük egyike. (Arról, hogy folyik a kiszorításuk az oktatásból itt írtunk részletesen.) „Az, ami történt, a zaklatás benyomását kelti, ugyanis már több különféle hatósági vizsgálatot is lefolytattak ott, de soha semmilyen szakmai kifogást nem találtak” – szögezte le Vajay Zsófia, aki elmondta, hogy mint eddig mindig, ezúttal is mindent rendben találtak. 

Minden fillérre szükségük van

Hogyan állnak az adományokkal? – kérdeztük. Vajay Zsófia elmondta, hogy egyre kevesebb civiltől kapnak adományt, holott minden fillér a jelen esetben tűzoltásnak számíthat. Elismerik, és nagyon is hálásak minden egyes nekik eljuttatott fillérért, az adományozók hihetetlenül sokat segítettek már eddig is, s csak remélni tudják, hogy a helyzet, amibe szorították őket, megértésre talál – mondta.

Ide utaljanak, ha tudnak:

SZALMASZÁL a Hajléktalanokért Közhasznú alapítvány.

10400140-00033688-00000006 (K&H)

IBAN: HU52 1040 0140 0003 3688 0000 0006

SWIFT/BIC: OKHBHUHB

Emellett a MET pénztárában minden nap 9-16 óra között személyesen is leadhatják készpénzadományaikat a 1086 Budapest, Dankó u. 15. szám alatt.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom