Trencsényi László: szervezetten szót emelni, forró őszben kiharcolni a változásokat

Orbán tusnádfürdői beszédében sok mindenről beszélt a határvédelemtől a hadiipari fejlesztésig, a szellemi alapokról viszont csak annyit: „Magyarországon van nemzeti gondolat, érzésvilág és kultúra, mindehhez pedig tartozik egy olyan nyelv, amely tökéletesen alkalmas a komplett magyar világ leírására – ezeket meg kell őrizni. Ön szerint miféle nemzeti gondolatról és érzésvilágról beszélt? 

Nem tudom, hogy milyen „nemzeti gondolatról” és érzésvilágról beszélt. Tán maga sem tudja, csak úgy gondolja: ez jó szlogen hívei egyben tartásához, „tettrekészségéhez”. Annyit tudok, hogy a kifejezésnek semmi köze a horvát-tót szülőktől származó magyar költőnek 1848 márciusában keletkezett verse címébe foglalt jelzőhöz (a Nemzeti dalra gondolok). Történetileg az 1918/19-es forradalmak után újra rendeződő magyarországi ellenforradalmi (saját magát nevezte így) állam újjá szerveződéséhez alkalmazott ideológia „újbeszél” szókincsének volt kiindulópontja. (Tudniillik a forradalmakat – nem kis antiszemita éllel – a „nemzetköziség” „fajidegen” megnyilvánulásainak titulálták.) Az „érzésvilág” is valami homályos, ködös „néplélektan” retorikus tovább egyszerűsítése. Ezeket az ideológiai történéseket (még) így tanítják a középiskolában, helyesebben a gimnáziumokban, hiszen a többi középiskolában már jóformán nincs is „közismereti tananyag” – ez utóbbi körben már nem része az „általános műveltségnek” a gondolatok történelmi-társadalmi eredetének magyarázata.

Tényleg létezik az Orbán által emlegetett nemzeti gondolat Magyarországon, vagy ezt csak a Fidesz terjeszti?

Nemcsak a Fidesznek, de más jobboldali csoportosulásoknak is kedves szókapcsolata ez. Egyébként Európa-szerte. Ezért is bizarr dolog a jobboldali, nacionalista pártok „internacionáléja”, amelyről a Fidesz elnöke is ábrándozik néha.

Miért van az, hogy Orbán az oktatásról soha nem beszél, vagy csak igen ritkán, miközben az Magyarországon az egyik legveszélyeztetettebb ágazattá vált?

Köztudott – interjúiból, a róla szóló írásokból –, hogy az iskola sosem volt kedvenc tartózkodási helye. A sportsikerek saját karrierjében is – olvashatjuk a róla szóló könyvben – fontosabb szerepet játszottak. Szomorú, hogy pártjában, kormányában sincs olyan államférfi, aki a nemzet műveltségi állapotának a kiterjeszkedő iskolázással, a szelekció csökkentésével, az életen át tartó tanulás elvének érvényesítésével, korszerű műveltségkép érvényesítésével az iskolaügy fontossága, netán költségvetésből való részesedésének növelése mellett érvelve, próbálna befolyást gyakorolni az egyszemélyes döntéshozóra. A hivatalos dokumentumokban is rendre ez a bizonyos „nemzettudat” kap kiemelt hangsúlyt, összekeverve egy meglehetősen zagyva és tudománytalan „kereszténységképpel”.

Tíz év alatt átlagosan 20-25 ezerrel csökkent az egyetemre bekerülők száma, a mai magyar fiatal felnőttek alig 33 százalékának van diplomája, szemben az Európai Unió 41 százalékával. Tudatosan építi le a felsőoktatásba igyekvők lehetőségeit? 

Az értelmiségellenesség gyakran jár együtt azzal a társadalmi folyamattal, amikor az „alsó középosztály” tömegesen kerül hatalmi, hatalom-közeli szerepbe a „mi már benn vagyunk – a következő nemzedék ne fenyegesse pozícióinkat” életérzés jegyében. Mindehhez konkrét esetben társult az az – egyébként zsákutcás – gazdaságpolitikai elképzelés, hogy a globalizálódó gazdasági folyamatokba Magyarország az „olcsó” – azaz képzetlen, gyengén képzett, és gyengén érdekérvényesítő – munkaerővel tud versenyképes lenni (az összeszerelő betanított munkások, „egyszer használatos” szakmunkások sokaságával) a nagy multiberuházások munkahelyein. Ha a „gyenge érdekérvényesítésről” szólok, akkor bizony az „állampolgári tudatosság és műveltség” alacsony szinten tartása már hatalomtechnikai kérdés, a választópolgárok „megvásárolhatóságának” eszköze.

Ráadásul a legtöbben a pedagógusképzésből tűntek el, az idén összesen 100-an jelentkeztek matematika tanárnak és 842-en óvónőnek. Egyre nagyobb a pedagógushiány és a kata-változások miatt még több tanár hagyja el a pályát (33 ezren végeztek oktatási tevékenységet egyéni vállalkozóként). Miért cél az Orbán-rendszer számára a pedagóguspálya kiüresítése?

Ez nem volt célja, csak a fentiekből következően, minden forintot sajnált egy korszerű és népszerű pedagógusképzéstől és életpályától.

Mi lesz ennek a következménye a diákok és az ország szempontjából?

A nemzetközi munkaerőpiac majd talál – a „harmadik világban” – olcsóbb munkaerőt, kiviszi tehát tőkéjét, vagy ha minőségi munkavállalót keres: elégedetlen lesz a „hazai felhozatallal”. A középosztály kimenekíti gyermekeit a magániskolázásba, netán a bőkezűen támogatott egyházi iskolákba, sőt, külföldi intézményekbe íratja őket. Idehaza marad a „maradék”, a szezonális mezőgazdasági munkára, cselédségre, rettenetesebb esetben fegyverfogásra, „élő pajzsnak” (egy vizionált háborúban) alkalmas személynek („árvából lesz jó katona” – mondja a népdal). Akiknek – József Attilával szólva – a „fröccs és a ricsaj” elég.

Lehet, hogy Orbán a nép által 1000 évig megtapasztalt „magyar útra” akarja visszavezényelni az országot, és az oktatást a gyerekfelügyelet váltja majd fel? Reggeli ima, utána az aláírás gyakorlása, majd a legfeljebb 100-ig való számolás elsajátítása?

Nem tudni, hogy mit akar, és hogy hatalma őrzésén kívül akar-e mást. Erről írt Radó Péter remek könyvében. Ne keressünk rendszert, még ha olyannak látszik is. Ad hoc tűzoltás – ez a politika lényege, amelyet a százvalahány „bátor” ember a parlamentben legitimál.

Miért csak szakmunkások, katonák és határvadászok, esetleg még rendőrök kellenek neki, pláne annak fényében, hogy az ambícióról Tusnádfürdőn azt mondta: „együtt kell maradni az anyaországnak és a Kárpát-medence magyarlakta területeinek is. Ez fűt minket, hajt, amellett, hogy tudjuk, tőlünk mindig többet vettek el, mint amennyit adtak, a világ nekünk tartozik, és ezt a tartozást mi be fogjuk vasalni.” Lehet, hogy ágyútölteléknek akarja használni a gyerekeinket a hatalma megtartása érdekében? 

Erről fentebb szóltam.

Mit tehetnek azok a szülők és pedagógusok, akik nem ezt az utat szeretnék Magyarországnak? 

Szervezetten szót emelni, forró őszben kiharcolni a változásokat.