Trump a 30-as évekhez térne vissza

HírKlikk 2024. október 22. 17:40 2024. okt. 22. 17:40

Ha Trumpot választják meg elnöknek, a világ visszatérhet a 30-as évekhez – mutat rá Max Boot, a Külkapcsolati Tanács vezető elemzője. Azért foglalkozik a kérdéssel, mert úgy látja hogy az amerikai választók túlságosan is a belpolitikára összpontosítanak november 5. előtt. Pedig az egész II. világháború utáni rend a levegőben lóg.

A Washington Post szerint ily módon a világ jövőjéről is dönt a (nép)szavazás. Amerika jelenleg ugyanis azt idézi, amikor az ország csaknem 100 éve bezárkózott. Harris ezzel szemben folytatná azt a politikát, amely 45 után meghozta a jólétet és a biztonságot.

Hogy Trump mit fog csinálni, azt nem lehet megjósolni, mert annyira szeszélyes és illogikus. Meg bedől azoknak, akik hájjal kenegetik kielégíthetetlen egóját. Egyre inkább elszakadni látszik a valóságtól. Ám a világ könnyen káoszba és zűrzavarba süppedhet, ha ő lesz a Fehér Ház következő lakója.

És néhány kérdésben nem is titkolja, mire készül. Ilyen, hogy drámai módon emelné a vámokat, miközben fogalma sincs a közgazdaságról. Vagyis, hogy ezek a lépések magasabb kamatokkal és lassúbb növekedéssel járnak, továbbá megnövelnék az inflációt. Az Egyesült Államok kereskedelmi háborúba bonyolódna legszorosabb szövetségeseivel.

Még ennél is súlyosabb, hogy alighanem kivonulna a NATO-ból. Hogy milyen a viszonya Putyinnal, az rejtély, de az világos, hogy nyugtalanító módon rokonszenvez a Kreml despotájával. Elutasítja Ukrajna támogatását, és az általa hangoztatott béke csakis azt jelentheti, hogy Kijev behódol az orosz követelések előtt.

Azaz ha visszatér, az egyenesen vezet Amerika hanyatlásához és a globális instabilitáshoz. A demokrácia ellensége odahaza, diktátorok barátja külföldön. A demokratikus nemzetek végzetesen megosztottak és az önkényurak azt hiszik, hogy bármely országot következmények nélkül megtámadhatnak. Mindezt nagyon is tekintetbe kell venni, amikor valaki leadja a voksát.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom