Trump már a harmadik világháború kitörésével kampányol

HírKlikk 2024. október 13. 11:40 2024. okt. 13. 11:40

Donald Trump, az Egyesült Államok republikánus elnökjelöltje aggodalmát fejezte ki, hogy az elkövetkező néhány hónapban kitörhet a harmadik világháború az amerikai kormányzat jelenlegi politikája miatt.

Trump a kaliforniai Coachella városban tartott kampánygyűlésen azt mondta, komolyan aggódik a következő három hónap miatt. Attól tart, hogy három-négy hónapon belül világméretű háború törhet ki azok miatt, akik most a kormányban vannak – írta meg az atv.hu egy erről szóló videó alapján.

Az egykori amerikai elnök arra is kitért, hogy ha újra megválasztják, gyorsan képes lenne megoldani az ukrajnai konfliktust és stabilizálni a közel-keleti helyzetet.

Beszédében Trump egyértelművé tette, hogy elnökként ő képes lenne gyorsan kezelni az olyan nemzetközi konfliktusokat, mint az ukrajnai háború vagy a közel-keleti válság, és stabilizálná a globális helyzetet, szemben a Biden-adminisztráció szerinte katasztrofális politikájával.

 

 

Forrás: atv.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom