Tudósképzőre nem jutott pénz, MCC képzési központra mégis akadt 1,4 milliárd forint

HírKlikk 2024. október 28. 08:30 2024. okt. 28. 08:30

A Szegedi Nemzeti Színház főépülete mellett lévő palotát többször bővítették már széltében és magasságában is az idők során.

Több mint hat éve húzódik Szegeden egy 1896-ban épült belvárosi eklektikus palota felújítása, amit korábban tudósképző akadémiai kollégiumnak kezdtek el átalakítani, de 2020-ban a munkálatok félbemaradtak. Az akkori Innovációs és Technológiai Minisztérium pénzhiánnyal indokolta a projekt leállítását, ám később az országban és a határon túl is terjeszkedő Mathias Corvinus Collegium (MCC) számára mégis akadt 1,4 milliárd forint az épület megvásárlására és felújítására, hogy itt alakítsa ki szegedi képzési központját –  írja a szegeder.

A lap szerint az elmúlt hetekben vált nyilvánvalóvá, hogy közel négy év szünet után az építőmunkások újra dolgoznak a területen, miután felállványozták a palotát, és így végre rendeződhet az épület sorsa.

Bár az elmúlt hónapokban kevés munka volt látható, az MCC szerint az eredeti ütemtervnek megfelelően haladnak. Jelenleg a párkányzatok bádogozása és a homlokzat javítása folyik, emellett készül a külső díszkivilágítás, a zászlótartók és a feliratok, de zajlanak a festési munkálatok is. A mostani felújítással nem módosítottak külső méretein, hiszen már egy műemléki épületről beszélünk, de belülről teljesen átalakul majd, az MCC legújabb ígéretei szerint 2025 elejére.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom