Tusványosi emberünk: kőműveskanállal harcol, karddal vakol
Orbán Viktor ezúttal kivételesen nem hazudott Tusványoson, amikor arról beszélt, hogy az egyik kezében kard van, a másikban kőműveskanál. Igaz, nem bontotta ki az igazság minden részletét, azt például elfelejtette megemlíteni, hogy a kőműveskanállal hadakozott, és a karddal próbált építeni.
Ne olyan hangosan, főnököm, mert még fölébredek! Húznám még kicsit a lóbőrt, ha szabadna bátorkodnom. Milyen harc van már megint? És úgy egyáltalán: az előző háborúnak már vége lett?
Merre lesz a menés most, főnököm? Brüsszel ellen megyünk, vagy a sajtóval küzdünk. Na azért! Már megijedtem, hogy megint a muszkákra lövünk. Az nincs benne az én zsoldomba’ főnök, meg nem is úgy vagyok szolmizálva. Szocializálódva, ha akarod, úgy is lehet mondani. Parancsodra, főnök.
Te vagy a hadvezér, te mondod meg, mi van. Megcsinálom okosba főnököm, ne aggódj. Beleverem a fejüket a pocsolyába. Megmondod, ki az ellenség, és mikor lesz az indulás, én meg már kerekedek is. Megfújom a nyergeket, kürtölök. Vagy fordítva.
Nekem ez tényleg nem egy nagy vaszisztdasz, csak mondjad, hogy mi legyen. Mikor lesz az ütközet? Hogy be bírjam írni a naptáramba. Mert már kezd betelni, alig van benne üres hely. Bankok, oligarchák, IMF, államadósság. Ápolók, tanárok, diákok. Filozófusok. Soros, Brüsszel, migránsok. Hajléktalanok, devizások. Kit nem győztünk még le, főnököm?
Alkalmas vagyok én mindenre, hadra fogható, csak mondd meg világosan, mi a cél. És akkor én arra megyek, amerre kell. Vagy arra, amerre mondod, főnököm. Mert amit te mondasz, az nekem parancs.
Napinarancs, drága főnököm, ha meg nem sértelek.
Ez a jó itt Illiberáciában, hogy mindig más ellen harcolunk. Értem én főnök, harcolni kell. Békében nincs esélyünk, mihez kezdenénk, ha nem lenne mindig háború! Halálra unatkoznánk magunkat, aztán ott feküdnénk, kiterítve.
Na, akkor most, de tényleg: hol lesz a következő haddelhadd? Micsoda? Lipótmezőn? Legyen úgy, ahogyan parancsolod.
Ez meg mi? Ez a zaj! Nem tudnál halkabban kürtölni főnököm? Nem akarok még felébredni: addig jó nekem, amíg csak álmodom ezt a sok hülyeséget.
És mondd csak főnököm, most hogy ketten maradtunk, és egymás között vagyunk, nekem elárulhatod: nem lehetne, hogy egyszer már végre ne győzzünk senki ellen?
