Új magyar nyelvű labdarúgó magazin indul
Újra lesz havilap formátumban focimagazin: a Kocsis Kiadó bejelentette, hogy márciustól magyarul is megjelenik a World Soccer, a világ egyik legismertebb futballmagazinja.
„A Galambos Dániel főszerkesztő vezetésével és a Kocsis Kiadó gondozásában havonta megjelenő, gazdagon illusztrált lap a nemzetközi és magyar futballvilágban kalandozva szolgál exkluzív interjúkkal, elemzésekkel, izgalmas történetekkel – a honi, valamint a nemzetközi újságírás legkiválóbbjainak tollából. Az immár a magyar futballrajongóknak is elérhető magazin előfizethető a Kocsis Kiadó honlapján” – közölte a kiadó.
A lap indulását hírül adó bejegyzést kiszúró Media1.hu emlékeztet: az angol nyelven 1960 óta működő kiadvány nem az első nemzetközi futball brand, ami próbál betörni a piacra: a FourFourTwo 12 év után zárt be 2022-ben.
A FourFourTwo kormánypárti háttérrel, 2010-ben a felcsúti Puskás Akadémia segédletével indult el, és már induláskor lelkesen hálálkodtak Orbán Viktornak a lehetőségért. A főszerkesztője az a Szöllősi György volt, aki jelenleg a Nemzeti Sportot is irányítja. A Media1.hu szerint a lap sokáig létezett, annak ellenére, hogy például a magyar válogatott mérkőzésein rendszeresen hegyekben álltak az ingyen elvihető korábbi számok, és még úgy is mérsékelt érdeklődést mutatott a szurkolói közeg.