Újabb kilépések a Jobbikból

HírKlikk 2020. június 1. 14:30 2020. jún. 1. 14:30

Kilépett a Jobbikból a párt zalaegerszegi csoportjának két tagja, aminek következtében az alapszervezet megszűnt, hiszen a csoport létszáma a párt szabályzatában meghatározott minimum alá csökkent – értesült az Origo.

„A mai napon a Jobbik Magyarországért Mozgalom zalaegerszegi szervezetéből két tag kilépett, ezzel az alapszervezet elegendő létszám alá került, és jelenlegi formájában megszűnt létezni" – írták a volt zalaegerszegi jobbikosok a portálnak megküldött közleményükben.

„Nem vagyunk hajlandóak asszisztálni, ehhez a diktatúrához" – fogalmaztak. Ahogy az a közlemény szövegéből kiderült, Sneider Tamás volt elnök, Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely képviselők távozása volt számukra az utolsó csepp a pohárban.

Az Origo információi szerint, a zalaegerszegi kilépők egyike Nagy Dezső József, a csoport volt alelnöke, aki elismerte a kilépését, de ezen kívül nem kíván mást mondani. 

A portál úgy tudja, a két távozóval kilencre csökkent az alapszervezet létszáma, aminek következtében a csoport – papíron – megszűnt, hiszen nem éri el a párt szabályzatában meghatározott minimumot. 

Forrás: Origo