Újabb termékek mentek össze a magyar boltokban

HírKlikk 2024. május 27. 05:45 2024. máj. 27. 05:45

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) „kiszereléscsökkentési" listájára azokat a termékeket gyűjtik, amelyek mérete úgy csökken, hogy a régi kiszerelést kivezetik. A kormány ezzel a zsugorinflációnak próbálja elejét venni, vagyis annak, hogy egy gyártó áremelés helyett a terméke méretének csökkentésével növeli a bevételeit.

A szabály úgy szól, hogy egy legalább 1 milliárd forint árbevételt elérő üzletben, egy előrecsomagolt, 2020. január 1., illetve 2023. július 1. között forgalmazott terméket egy, új kisebb tömegű, térfogatú csomagolásban hoznak forgalomba, akkor a kereskedő köteles a termék kereskedő általi forgalmazásának megkezdésétől számított két hónapig feltüntetni a kiszerelés változására utaló tájékoztatást. Ez alól csak egy kibúvó van, ha a kisebb kiszerelés mellett a korábbit is forgalmazza az üzlet legalább hat hónapig.

A Portfolio gyűjtése szerint az április havi listához képest új termékként szerepel egy Giana márkájú tonhalkonzerv, amely korábban 185 gramm nettó tömegű volt, 130 gramm töltőtömeggel, ez csökkent 170 és 120 grammra, amely 8,1, illetve 7,7 százalékos csökkentés.

Az Aldi jelentette be, hogy a Laschinger Seafood által forgalmazott mini füstölt lazac mérete is összemegy, méghozzá 90 grammra a korábbi 100 grammról, ez 10 százalékos zsugorodás.

Az új listán szerepel a Tempo keksz négy különböző ízesítéssel, amelyek 84 grammról 61 grammra csökkentek. Ez jelentős, 27,4 százalékos csökkenés, de könnyen lehet, hogy ez nem minden vásárlónak tűnik fel elsőre. Szintén kisebb lett a Waffi Cocoa – kakaós krémmel töltött, kakaós étbevonóval mártott ostya, amely 30 grammról 23-ra csökkent. Ez 23,3 százalékos mínusz.

Szintén az Aldi jelentette be, hogy a Flirt Szénsavas üdítőital térfogata 1,5 literről 1 literre csökken. 

A listán szerepel még a Coop saját márkás sós krékere is, amely 100 grammról 90-re csökkent, vagyis 10 százalékkal. Ezt a gyártó Foody Product Kft. és a Coop is bejelentette a Nébihnek.

Forrás: Portfolio


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom