Újragombolják a Mindenki Magyarországa Mozgalmat

NVZS 2019. október 15. 13:47 2019. okt. 15. 13:47

„Maradunk és dolgozunk tovább, bár újragomboljuk a szervezetet” – válaszolta a Mindenki Magyarországa Mozgalom jövőjét firtató kérdésünkre Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a mozgalom alapító-elnöke. „Ahogy eddig, most is a cél a rendszerváltás, ezen az úton az első lépés volt az önkormányzati választás, de már el is kezdődött a felkészülés a 2022-országgyűlési választásokra” – szögezte le. Az önkormányzati választásokon segítségükkel több vidéki kistelepülésen is sikerült fordítani.

Nagy dolog, hogy sikert ért el az ellenzék a vasárnapi választáson, s annak is örülünk, hogy az ehhez vezető munkában a Mindenki Magyarországa Mozgalom is tevőleges szerepet játszott” – szögezte le Márki-Zay Péter. Az MMM listáján mintegy 350 település szerepelt, ugyanakkor kevesebb helyen játszottak aktív szerepet az embereik. Például Szegeden nagy létszámú Kossuth Kör működik, de az nem vett részt aktívan a Botka-kampányban, igaz, Szegeden a teljes ellenzék felsorakozott a most nagy elsöprő fölénnyel újraválasztott Botka László mögött. Budapesten is csak 5 kerületben voltak aktívak, volt, ahol nem volt rá szükség, ment anélkül is a pártok együttműködése, összefogása

Statisztikát még nem volt idejük készíteni a saját tevékenységükről, annak eredményéről, de Márki-Zay azt tartja a legfontosabbnak, hogy meglepetésszerűen nagyon jó eredményt sikerült elérni Budapesten és sok vidéki nagyvárosban is. „Amire azonban különösen büszkék vagyunk az az, hogy nagyon sok kistelepülésen is sikerült fordítani – ez az igazán nagyszerű eredmény” – mondta Márki-Zay. Korábban ugyanis azt gondoltuk, hogy a vidék a Fideszé, ám most bebizonyosodott, hogy nem csak a nagyvárosokban lehet legyőzni őket – tette hozzá.

S hogy mi kell ehhez? „A teljes ellenzék egysége szükséges, de nem elégséges feltétel” – húzta alá, hozzáfűzve: „Kell egy hiteles ember, egy hiteles csapattal és egy hiteles, jó program is”. Ezt mutatja Gödöllő, Veresegyháza vagy akár Budaörs példája – illusztrálta szavait. 

Ami az MMM jövőjét illeti: Márki-Zay szerint újra kell gombolni a szervezetet, értve ez alatt azt, hogy új elnökséget kell választani, újból le kell osztani a feladatköröket, már csak ezért is, mert változott a motiváció, most a 2022-es országgyűlési választás lebeg a szemük előtt. Ehhez közgyűlést hívnak össze, hamarosan. „Egy dolog azonban változatlan: ahogy eddig, most is a cél a rendszerváltás”.