Uniós főképviselő: az EU szilárdan elkötelezett az ENSZ mellett

HírKlikk 2024. október 24. 17:00 2024. okt. 24. 17:00

Az Európai Unió szilárd elkötelezettségét hangsúlyozta az ENSZ és a világszervezet alapokmányában lefektetett értékek mellett az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön az ENSZ világnapja alkalmából.

„Az alapokmányban foglaltak ma is éppen annyira érvényesek, mint csaknem nyolc évtizede, megőrzésük és terjesztésük közös felelősségünk" – szögezte le közleményében Josep Borrell, hozzátéve: „az EU mindig kiáll az ENSZ mellett".

A főképviselő egyúttal felidézte, hogy 1945-ben, az alapokmány aláírásával az országok az új szervezetet több dologra alapozták: a békére és a biztonságra, az emberi jogokra és a fejlődésre, 2015-ben pedig elkötelezték magukat a fenntartható fejlődés mellett is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy „2022 óta Oroszország amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának is állandó tagja folyamatosan igyekszik aláásni az alapokmányt az Ukrajna elleni törvénytelen, indokolatlan háborújával".

A közleményben külön kitért azokra az ENSZ-alkalmazottakra, akik munkájuk során vesztették életüket, illetve akik fenyegetéseknek vannak kitéve világszerte, és kiemelte: mindenkinek tiszteletben kell tartania a világszervezet alkalmazottait és ügynökségeit.

A főképviselő „a stabilitás horgonyának" nevezte az ENSZ-t, ám egyúttal sürgette a világszervezet reformját is.

Leszögezte továbbá, hogy az EU „teljes mértékben támogatja" António Guterres ENSZ-főtitkár világbékére irányuló törekvéseit, illetve osztják a világszervezet azon igyekezetét, hogy felelősségre vonja a nemzetközi jog és a nemzetközi humanitárius jog megsértőit.

„A nemzetközi bíróságok döntéseit végre kell hajtani" – emelte ki.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom