Útmutató arról, hogyan segítsünk jól az Ukrajnából menekülteknek

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közleményt adott ki, ami szerint a Magyarországra érkező ukrajnai menekülőknek szükség szerint gyógyszert, kórházi ellátást, a tartósan itt maradóknak a magyar embereket is megillető ellátásokat biztosítják. Ennek értelmében jogosultak egészségügyi alapellátásra, járóbeteg-szakellátásra, kórházi ellátásra, betegségük kezeléséhez szükséges gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre, sürgősségi fogászati kezelésre, terhesgondozásra, szülészeti ellátásra, védőoltásokra. Az Ukrajnából érkezők ingyenes telefonszámot (1812) is hívhatnak, ha egészségügyi ellátásukkal kapcsolatban tolmácsot szeretnének igénybe venni.

Ez szép, de nem elégséges. Arra, hogy a befogadott menekülteknek hogyan lehet jól segíteni, a Hintalovon Alapítvány ad tanácsot. Útmutatójukban leírják, hogy mire érdemes krízishelyzetben figyelni. 

Először is azt tisztázzák, a jelenlegi háborús állapot egy krízis. A krízis pedig váratlan, lélektanilag kritikus helyzet, nem kerülhető el, így kénytelen szembenézni vele az ember. A krízis egy korábbi egyensúlyi állapot felborulása, amelyben rengeteg érzelem jelenik meg: kudarc, szorongás, pánik, tehetetlenség, kiszolgáltatottság. Krízisben a személy pszichésen beszűkül, vagyis a gondolatai csak az események körül forognak, átélhet pánikot, érezhet bénultságot, a kontrollt elveszítheti.

A jelen helyzet a menekültek számára olyan krízis, amelyben hatalmas veszteséget élnek át, legyen szó a biztonságérzetükről, az anyagi javaikról, az emberi kapcsolataikról, vagy az igazságos világba vetett hitükről. Ebben a helyzetben a legfontosabb igényük, hogy biztonságban érezzék magukat. Ennek első lépése az, hogy kielégíthessék alapvető szükségleteiket, vagyis tudjanak enni, inni, zuhanyozni és pihenni.

Annak, aki befogadja őket, tudnia kell, a krízisben talán az a legnehezebb, hogy az emberek elveszítik az irányítást a saját helyzetük felett. Abban kell őket segíteni, hogy visszaszerezzék ezt a kontrollt. Ehhez pedig az kell, hogy megengedjük, minden abban a tempóban történjen, ahogy az nekik a legjobb. Például akkor és annyit egyenek, amikor és amennyit szeretnének, akkor és annyit beszélgessenek, amikor és amennyit szeretnének.

Ugyanakkor a kontroll és a biztonság visszanyerését információkkal is segíthetjük. Például vezessük körbe őket az otthonunkban, és, ha eleget pihentek, és készen állnak rá, mutassuk be nekik a környéket is, hol van bolt, templom, játszótér vagy park.

A menekülteket olyan praktikus információkkal is segíthetjük, amelyekre szükségük lehet, például hova tudnak fordulni egészségügyi, vagy más típusú ellátásért. Ezért az ilyen kérdésekre fel kell készülni.

S, hogy mire figyeljünk, ha menekültet fogadunk be a családba? A menekültek jelen helyzetükben kiszolgáltatva érzik magukat, ezért szívességként élhetik meg, hogy átmeneti otthont nyújtunk nekik. Emiatt valószínűleg úgy érzik, hogy meg kell felelniük a befogadónak azzal, hogy válaszolnak a feltett kérdésekre akkor is, ha nem szeretnének, játszanak a család gyermekeivel akkor is, ha ki vannak merülve, vagy egyedüllétre vágynak.

Az is lehet azonban, hogy kifejezetten szeretnének beszélni az őket ért támadásról, a menekülésükről, az ehhez kapcsolódó gondolataikról, érzéseikről. Az a fontos, hogy befogadóként tekintettel legyünk arra, hogy ebben mindenkinek más az igénye. Ami segítség lenne nekünk, az nem biztos, hogy segítség az adott családnak.

Tudnunk kell a „háttérben maradni”, azt kell megengednünk, hogy ez a helyzet róluk szóljon. Kínáljunk lehetőséget a beszélgetéshez (például: „itt vagyok, ha szeretnél róla beszélni”), de ne faggassuk őket! A beszélgetés szóljon az ő igényeikről (például élmények kibeszélésében), de ne rólunk (például információszerzés gyanánt a háborús helyzetről). Így lehetünk támaszok, de nem felejthetjük el, hogy a valódi biztonságot a befogadott család tagjai jelentik egymás számára.

Az is fontos, ha a befogadó családban van gyerek, akkor beszéljünk vele a befogadás előtt, nyugodt körülmények között hallgassuk meg a véleményét, gondolatait. Beszéljünk neki életkorának és érdeklődésének megfelelően a háborúról, arról is, hogy vajon mit élnek meg azok, akiket befogadunk, és milyen igényeik lehetnek ebben a helyzetben. A befogadás alatt is próbáljunk teret, időt biztosítani a gyerekünk számára, hogy elmondhassa, ha valami nem jó neki, és ő is feltehesse a kérdéseit. Erősítsük meg benne, hogy ő maga is sokat segít azzal, hogy befogadja az adott családot az otthonába, és megosztja velük a mindennapjait, a játékait és a szobáját.

A Hintalovon Alapítvány a pedagógusoknak is készített egy útmutatót arról, hogyan beszéljenek a háborúról tanárként.

A háború beszédtéma a gyerekek között is, főleg az iskolában. Miközben a felnőttek igyekeznek követni az eseményeket, folytatni a mindennapi életüket, segíteni, ahol tudnak, a gyerekek is folytatják mindennapjaikat. Járnak iskolába, ahol a szünetekben, a buszon hazafelé, de az órákon is téma a háború. Nem csak beszélgetnek, telefonon mutatnak egymásnak képeket, videókat a háborúról, sokszor a náluk sokkal kisebbeknek is. Ezzel a helyzettel az iskoláknak is fontos valamit kezdeniük. S hogy mivel segíthet az iskola? Például azzal, hogy van egy közös megállapodás arról, a tanárok hogyan reagálnak ezekre a helyzetekre. Ne legyenek ezzel a problémával magukra hagyva.

A pedagógusoknak az iskolában akkor kell erről beszélgetést kezdeményezniük, ha őket közvetlenül érinti a megváltozott helyzet, például menekült gyerek érkezik az osztályba, az iskola adománygyűjtést szervez, vagy vannak olyan családok, akik menekülteket fogadnak be. A kisebbeknél akkor, ha látható és hallható a szünetekben, hogy megjelenik a téma a játékaikban, rajzaikban, online tevékenységeikben. A nagyobbaknál a külön beszélgetés akkor is ajánlott, ha ők maguk nem hozzák fel a témát. Ők már szinte minden olyan információt elérnek, amit a felnőttek, ugyanolyan intenzitással, nem csak a szülői szűrőn keresztül.

Minderről röviden, tényszerűen, a korosztálynak megfelelően beszéljen a tanár. Hagyja inkább a gyerekeket beszélni róla, ő a kérdéseivel csak irányítsa a beszélgetést. Mivel másképp reagálnak érzelmileg mindenre, csak az szóljon hozzá, aki akar. Van köztük, akit nagyon foglalkoztat ez a téma, más örülne, ha nem beszélgetnének erről. Nagyon különböző információkat hozhatnak otthonról is, az online-térből is. Ha kérdéseik vannak, ne hagyjuk őket válaszok nélkül. A beszélgetés önmagában is szorongáscsökkentő. A gyerekek elfogadó légkörben annyit kérdeznek, amennyit elbírnak. A tehetetlenség nehéz nekik is, beszélgessünk arról, mit lehet tenni azért, hogy segítsünk a menekülteken. Ne magyarázzuk túl feleslegesen sok részlettel a helyzetet, de ne is bagatellizáljuk azt. Az őszinte beszélgetés megnyugtatás.