„Vakrepülés” volt az egészségügy átszervezése

Harkai Péter 2021. november 24. 15:00 2021. nov. 24. 15:00

Szél Bernadett szerint a kormány „teljes vakrepüléssel” szervezte át az egészségügyet a járvány kellős közepén, nem számolva a betegellátásra gyakorolt hatással. A független képviselő jogerősen pert nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumával szemben, miután az nem volt hajlandó kiadni a járványhelyzet miatt elrendelt és a kormány által rapid helyben is hagyott döntését igazoló dokumentumokat. Ha voltak ilyenek egyáltalán.

Szél Bernadett nem volt hajlandó elfogadni, hogy visszautasították a kormánydöntéssel kapcsolatos érdeklődését. Azt is sérelmezte, hogy sok egészségügyi dolgozó került olyan kész helyzet elé, aminek eldöntésére nem kaptak kellő időt a járvány előző hulláma idején. Azt pedig tűrhetetlennek tartotta, hogy helyettük a kormány döntsön – akár az egzisztenciájukat is veszélyeztetve. Márpedig a kérdéses törvény életbelépése után több mint 4 ezer egészségügyi dolgozó nem írta alá az új szerződést, így nem dolgozhattak tovább, holott „addig éjt-nappallá téve dolgoztak az év elején a koronavírusos betegekért.”

 

„Képtelenség a hatástanulmányok, valamint a döntés-előkészítő és hatásvizsgálati dokumentumok ismerete nélkül felelős politikai döntést hozni. Így ugyanis nem derül ki, milyen, az egészségügyi ellátórendszert érintő hatásokkal, társadalmi és gazdasági következményekkel számoltak. Ezért kezdeményeztem a dokumentumok kiadását, amit a minisztérium megtagadott. Bírósághoz fordultam” – nyilatkozta portálunknak a képviselő.

„Az ’illiberális’ rendszerek egyik jellegzetessége, hogy a bíróság lesz a parlament — és itt legalább el is tudunk érni valamit. Mert valljuk be: minden kulturált (demokratikus) országban alapból nyilvános egy egészségügyi átszervezés összes létező dokumentuma, sőt, alaposan meg is vitatják a szakmai kamarával, az érintettekkel. Magyarországon eszük ágában sem volt. Egy nap alatt verték át a parlamenten, és söpörték is volna az egészet a szőnyeg alá — de nem hagytuk” – ezzel a bejegyzéssel már a bíróság jogerős ítéletét üdvözölte ma közösségi oldalán.

A Hírklikknek Szél Bernadett azt is elmondta, hogy már a parlamenti szavazás előtt szeretett volna megismerkedni a döntést előkészítő hatástanulmányokkal, de merev elutasítás volt a válasz. „Nagyon kemény helyzetben voltak akkor az érintett dolgozók, nem lehetett tudni, hogy hányan írják alá a később törvénybe foglalt ajánlást. Látni akartuk, hogy a kormány hogyan és kivel készíttette elő a törvénytervezetet s így be is adtam az adatkérés iránti kérelmet. Ezt azzal az indokkal utasították el, hogy ez döntés-előkészítő anyag, a rendeletek még nem születtek meg, amik a törvényből következnének s ezzel érveltek a bíróságon is.”

Miután a független képviselő mind első-, mind másodfokon is megnyerte a pert, a minisztériumnak 15 napja van, hogy átadja a kérdéses tanulmányokat – ha egyáltalán léteznek. Márpedig a kormánynak kötelessége beszámolni arról, hogy felmérték-e a döntés hatását mind az egészségügyre, mind a dolgozók helyzetére, ami szoros kölcsönhatást jelent – tette hozzá Szél Bernadett.

A jogerős ítélet nyomán adódik a kérdés, hogy ezután mi a terve a megkapott anyaggal? „Amint megkapom, azonnal a nyilvánosság elé tárom, amint ez a szándékom a Budapest-Belgrád vasútvonal szintén sikerrel kiperelt dokumentációjával is. Mindkettőt közkinccsé teszem, miután ezek közérdekű adatok és minden magyar embernek joga van megismerni, ráadásul gyakorlatilag mindannyian az egészségügyi rendszer ügyfelei vagyunk.” A képviselő kiemelten fontosnak tartja, hogy a mostani ítélet értelmében az ügyben érintett egészségügyi dolgozók is kézbe vehessék a sorsukat okkal vagy ok nélkül befolyásoló dokumentumokat, amelyek felforgatták az életüket. 

„Azt pontosan tudjuk, hogy az országnak nincs egészségügyi menedzsmentje, az érdemi döntésekkel szinte senki sem foglalkozik, kíváncsi vagyok, hogy mindezt milyen szakmai alapokra hivatkozva teszik. Egy normális országban egy kulturált kormány nem a pandémia kellős közepén áll neki átszervezni az egészségügyi dolgozók helyzetét. Mindezt úgy, hogy semmilyen előzetes szakmai egyeztetés nem történik még a Magyar Orvosi Kamarával sem.”

Arra a felvetésre, hogy milyen lépést tervez, ha esetleg a jelen járványhelyzetre való hivatkozással mégis visszatartanák a törvényesen megítélt információkat, Szél Bernadett határozottan válaszolt: „erre nincs jogi lehetőségük.”