Változás csak akkor lehet, ha a magyarok lépnek

A nyugdíjasokat érintő intézkedések megítélését is nagyon erősen befolyásolja a pártszimpátia – derül ki a a Publicus Intézet által a Népszavának készített felmérésből. Míg a Fidesz-KDNP szavazóinak a 67 százaléka megfelelőnek tartja a 15 százalékos nyugdíjemelés mértékét, az ellenzéki szimpatizánsok 79 százaléka nagyobb emelést várt volna a kormánytól. Érdekesség, hogy a kormánypártiak 5 százaléka egyenesen nagynak tartja az emelést.

Az e kérdésre adott válaszok némileg azért ellentmondanak annak, amit arról nyilatkoztak a megkérdezettek, vajon a megemelt összeg elegendő lesz-e arra, hogy a nyugdíjasok életszínvonala legalább a tavalyi szinten maradjon.  A válaszadóknak ugyanis a 73 százaléka szerint a válasz erre a kérdésre a „nem” – igaz, a pártpreferenciák szerinti válaszok közötti szórás itt is tetten érthető, még ha nem is olyan nagy az eltérés. A választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak a 91, a bizonytalanoknak pedig 71 százaléka válaszolt ugyanis nemmel a kérdésre, miközben a kormánypárti szavazóknak csak a 40 százaléka nyilatkozott így. Ez utóbbiak körében az „igen” válasz 49 százalékos támogatottságot élvez. 

Miután minden nyugdíjas a saját bőrén érzi, hogy mennyire nem elég a 15 százalékos emelés, s alig van olyan család, ahol a közvetlen rokonságban ne lennének tisztában a nyugdíjasok zömét sújtó megélhetési problémákkal, felmerül a kérdés: vajon a kommunikációs kormányzás győzelme ez a nagy elégedettség s kormánypárti oldalon a 15 százalékos nyugdíjemeléssel. Herényi Károly volt MDF-es politikust kérdeztük.

„Nem mondanám, hogy a kommunikációs kormányzás győzelme ez, inkább azt gondolom, hogy a Fidesz szavazók mentális állapotát tükrözi” – mondta, megállapítva: „Ők már nem szavazóként, hanem szektatagként működnek, amit kimondott a vezér, az szent és sérthetetlen.”

De mit lehet ez ellen tenni, ha egyáltalán lehet? „A normális magyar állampolgároknak aktivizálódniuk kellene: szóba kellene elegyedniük a körülöttünk élő emberekkel, ellensúlyozandó a fideszes médiafölényt” – reagált. Meggyőződése, hogy csak civil szervezetek, helyi csoportok, baráti társaságok tudják ezt megtenni. E tekintetben is ugyanott tartunk ma, mint a nyolcvanas évek végén – vonta le a következtetést Herényi, majd önmagát kijavítva, némileg módosította a véleményét, mondván: „Ma kicsit rosszabb a helyzet, mint akkor volt, merthogy azt népi demokráciának hívták, ezt a mostanit pedig illiberális demokráciának, amiről egyébként még senki nem határozta meg, hogy mit is jelent, csak annyi tudunk, hogy a szabadság fosztóképzős változata.”

Csakhogy látjuk, a jelenlegi rezsim mindent túlél, mindent képes megetetni a néppel, s óriási kérdőjel tornyosul az előtt, hogy egyáltalán képesek lennének-e az emberek arra, amire a nyolcvanas évek végén képesek voltak – vetettük közbe. Herényi szerint azonban meg lehet ismételni, mert mint kifejtette: Orbáné egy önemésztő rendszer, amelynek egyre több belső feszültsége kerül napvilágra, s az ilyen rendszerek önmagukat szokták felemészteni. „Orbán már sikeresen szembekerült a világgal, az Európai Unióval, a NATO-val – most már a magyar nép következik, mással már nem tud szembekerülni, mint a magyarokkal” – fejtegette Herényi Károly.

Az elmúlt évek tapasztalatai szerint azonban a magyar ebben a kérdésben kilátástalanságra van ítélve, arra ítélte magát – vetettük fel. Az egykori MDF-es politikus egy József Attila-idézettel reagált: „fecseg a felszín, hallgat a mély”, kiegészítve azzal, hogy a mély hallgatása árulkodó. Majd visszakérdezett: vajon hány fideszes ismerősöm van, milyen az arány az ellenzéki és a kormánypárti ismerőseim között. A válaszomra pedig (miszerint én azért egy budapesti buborékban élek), azzal „torkolt le”, hogy ne nézzem le a vidékieket, ne gondoljam azt, hogy ők információhiányosak lennének, pusztán arról van szó, hogy sokkal kevésbé tudják hallatni a hangjukat. „Inkább ők élnek buborékban, s az ilyen buborék nagyon könnyen ki tud pattanni” – szögezte le. Senki nem gondolta 1989 őszén, hogy 1990-ben elementáris erejű változás következik majd be, s most sem gondolja ezt senki – mondott egy példát. Majd még egy, konkrét esetet is felhozott, demonstrálandó a mondandóját. „Ki gondolta volna egy fél évvel ezelőtt, hogy a veszprémi katolikus hívők ezrei kérik majd a pápától a püspökük leváltását, amiért a templom felújításakor a múltat semmibe vevő dolgot tesz. Ez pedig egy óriási dolog.” 

S hogy mi a tanulság? Herényi szerint az, hogy igenis van mozgás, csak éppen nem nagyon beszélünk róla. Meggyőződése, hogy az egyetlen út, ha az emberek aktivizálják magukat, ha példát mutatnak, s elvetik azokat a közmondásaink által sugallt, a magyarokra jellemző viselkedést, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”, vagy, hogy „hallgattál volna, okosabb maradtál volna”. Mint aláhúzta: „ezek csak passzív státuszban tartják az embereket, úgy pedig nem lehet kilépni a mai helyzetből”.