Vámos Miklós: takarodjon melegebb éghajlatra Demeter Szilárd

HírKlikk 2020. november 28. 17:35 2020. nov. 28. 17:35

Vámos Miklós is kifakadt Demeter Szilárd megszólalásán, miszerint Európa Soros György gázkamrája, a holokauszttúlélő Soros pedig „a liberális Führer”.

Vámos Miklós Facebook-oldalán akadt ki Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója Origón megjelent publicisztikáján, amiben gyakorlatilag Hitlerhez hasonlította Soros Györgyöt, Európát pedig – a holokauszttúlélő – Soros gázkamrájának nevezte.

„Kérem szépen, én megpróbáltam némi megértéssel szemlélni D SZ ámokfutását. Nem szóltam, amikor úgy döntött, álmából felébresztve is jobb novellát ír, mint az őt kritizáló szerzők (én még nem tartoztam közébük), cigaretta és kávé nélkül. Rendben, a kóros önbizalom nem bűncselekmény. De ez a nyilatkozata már az” – kezdte bejegyzését Vámos, majd idézte a PM igazgatójának sorait.

„Bárkinek megmutatom a BTK-ban a vonatkozó paragrafusokat. Most pedig üzenem neki, hogy ha elment az esze, hagyja ott felelős állását, takarodjon melegebb égtájakra, próbálja megtalálni, addig is fogja be” – írta Vámos Miklós.

Forrás: Facebook