Van egy rejtélyes magyar vállalkozó, aki Mészáros Lőrincnél is sokkal gazdagabb

HírKlikk 2024. augusztus 29. 15:45 2024. aug. 29. 15:45

Papíron másfélszer nagyobb a vagyona, mint az ismert 100 leggazdagabb magyaré együttvéve.

Egy magyar üzletember két cégének – 2023-as év végi beszámolójuk szerint – 13,5 ezer milliárd forintjuk van. Ez nagyon sok, mivel még Mészáros Lőrinc vagyona sem éri el a becslések szerint az 1 ezer milliárd forintot – írja a G7.

A szóban forgó egyik vállalat a korábban teljesen ismeretlen Donor Zrt., amelyben a beszámoló szerint 2023 végén 6534 milliárd forint volt. Ez jelenleg hibernált állapotban van (ami jogilag értelmezhetetlen), ezért se bevétele, se költsége nincs. Mindezt úgy, hogy november végén alapították, és alkalmazottai sincsenek.

A cégbírósághoz leadott iratok szerint a cégben az egyedüli tulaj tavaly decemberben 4532 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre. A tőke mellett 2002 milliárdos hosszú lejáratú kötelezettsége, tartozása van a vállalkozásnak. A beszámoló szerint azonban ez a pénz egyetlen részvényestől érkezett, tehát a tulaj tavaly év végén több mint 6500 milliárdot tett a cégbe.

A vállalkozó egy másik, hasonló felépítésű céget is tulajdonol. Ez a Brasil Államkötvény Hasznosító Zrt., amelyben szintén tavaly év végén emeltek tőkét, 5099 milliárd forinttal. Ez is tartozik nagyjából 2000 milliárd forinttal – szintén a tulajdonosnak.

A cégek egyetlen részvényese egy Máltán élő magyar üzletember, T. János György. A vállalkozónak van egy máltai cége is, amelyben érdemi vagyon nincs, inkább csak veszteséget termel. Az üzletember neve azonban ezzel a máltai céggel szerepelt az offshore-befeketetésekről szóló adatbázisban, a Paradise Papersben.

T. János György a két cégével Európa 5., a világ 36. leggazdagabb embere kellene legyen.

Persze elvileg az is lehet, hogy a beszámolókban hiba van, elírták a számokat, de ez gyakorlatilag lehetetlen, mert két beszámolóról van szó és mindkettőben nemcsak számokkal, hanem betűkkel is leírták a vagyon összegét.

Forrás: G7


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom