Varga kontra Nagy: bizonyítvány-magyarázat növekedés helyett
Napjainkban mintha felcserélődnének a szerepek – állapította meg Molnár László, a GKI vezető kutatója, amikor arról beszélgettünk, hogy a gazdasági miniszter miért relativizálja a növekedés fontosságát, miközben a jegybankelnök – volt pénzügyminiszterként – pontosan tudja, hogy növekedés nélkül nem lehet „kinőni” sem az államadósságot, sem a tartósan magas költségvetési hiányt. Mint mondta, egy nemzetgazdasági miniszternek már csak a szerepéből fakadóan is növekedéspártinak kellene lennie, míg a jegybankelnök feladata volna a sokszor túlfűtött növekedés fékezése, a magasabb kamatokkal az infláció letörése.
Hogyan lehetséges, hogy a magyar gazdaság két prominens vezetője teljesen ellentétes álláspontot képvisel? – kérdeztük Molnár Lászlót. A GKI vezető kutatója abból indul ki, hogy a gazdasági növekedés a magyar gazdaság és a lakosság szempontjából továbbra is kulcsfontosságú, de ebben a helyzetben Nagy Márton mostani narratíváját, miszerint nem cél a mindenáron való növekedés, szerinte nem más, mint egy bukott növekedéspolitika utólagos igazolása. Úgy látja, hogy az országban legalább három éve nincs érdemi növekedés, miközben minden esztendőben 4 százalék körüli ütemet ígért a kormány, ezért most kommunikációs eszközként próbálják úgy beállítani a stagnálást, mintha az tudatos, kívánatos pálya lenne. Ezt Molnár „bizonyítvány-magyarázatnak” nevezte, ami semmiképpen sem tekinthető koherens, előre meghirdetett gazdaságstratégiának.
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy befektetői konferencián Szaúd-Arábiában arról igyekezett meggyőzni a hallgatóságot, hogy Magyarországon a kormány prioritásként kezeli a stabilitást, az innovációt, a hatékonyságot és a versenyképesség fontosságát, miután erre van szükség a növekedés erősítéséhez. Ezzel szemben a nemzetgazdasági miniszter többször is arról beszélt, hogy a gazdasági növekedés nem „mindenáron” követendő cél, vagyis szerinte vannak ennél fontosabb szempontok is. Nagy Márton azt állította, a Fidesz-kormány gazdaságpolitikájának „nulladik lépése”, hogy a növekedést nem hajszolják minden áron, hiszen „vannak fontosabb szempontok is”. Nem azt mondja, hogy a növekedés lényegtelen, hanem azt, hogy a kormány narratívája szerint a családpolitika, a demográfia, a fenntarthatóság és a nemzeti tulajdon elsőbbséget élvez a gyors felzárkózással szemben. Szerinte ezek megelőzik a „vak növekedési kényszert.” Ezzel magyarázta a gyenge GDP-adatokat.
Molnár László nem gondolja, hogy a két gazdaságpolitikus közötti vitából kommunikációs értelemben valakinek szükségszerűen ki kellene kerülnie győztesen, mert a gazdasági realitások kényszerei úgyis felülírják majd a politikai panelek egy részét. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon tartósan 5 százalék körüli hiánnyal számolnak, tavaly is ennyi volt, az idénre is ezt várják, és a miniszterelnöki nyilatkozat alapján jövőre is hasonló mértékű deficit várható.
Úgy vélte, hogy ezt a kombinációt – magas hiány, magas adósság és közben gyenge növekedés – a hitelminősítők hosszabb távon nem fogják tolerálni, amit előbb-utóbb leminősítés követhet. Ez a Nemzeti Bank számára kedvezőtlen hír volna, mert a bóvli kategória magasabb kockázati felárat és így tartósan magasabb kamatszintet kényszerítene ki. A kutató szerint ezért a növekedés nemcsak „jó dolog”, hanem a fiskális fenntarthatóság és az adósságfinanszírozás egyik kulcsfeltétele. Varga Mihály növekedéspárti álláspontját gazdasági szemszögből logikusabbnak tartja, meggyőződése szerint növekedés kell ahhoz, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány csökkenjen, és ugyanez a feltétele az államadósság aránya mérséklésének is. Adósságot érdemben kinőni csak tartós, „mérhető” bővüléssel lehet.
Egy másik fontos szempontra is felhívta a figyelmet: a külföldi tőke sem érkezik olyan gazdaságba, ahol nincs kilátás a növekedésre. Kérdés, ha az MNB elnöke nem a növekedési szándékokat hangsúlyozná, mondjuk Szaúd-Arábiából miért jönne ide az arab tőke? Értelmezésében tehát a befektetők, a költségvetés, az adósságpálya és az általános finanszírozhatóság közös nevezője a növekedés.
A lakosság szempontjából melyik volna kedvezőbb? – kérdeztük a GKI vezető kutatóját. Molnár egyértelműen a növekedés mellett tette le a voksot. Emlékeztetett arra, hogy a gazdasági miniszter eddig nem véletlenül hangoztatta minden alkalommal a 4 százalékos növekedési célokat, ami önmagában kedvező volna, csak ezek a számok megmaradtak az ígéretek, a megalapozatlan tervek szintjén. A bankrendszer oldaláról is fontos a növekedés, hiszen az MNB feladata a bankrendszer stabilitásának védelme, márpedig, ha nincs növekedés, idővel bedőlhetnek a hitelek, ami a pénzintézetek szempontjából kifejezetten káros. Véleménye egyértelmű: a lakossági életszínvonalat, a foglalkoztatást, a béreket és a pénzügyi stabilitást a növekedési pályán összefüggő csomagként kell kezelni.
Egy fontos különbséget említett: szerinte nem magával a növekedéssel van a probléma, hanem azzal, hogy az milyen szerkezetben jön létre. Ha a növekedés alapja az erőltetett, választási célú költségvetési költekezés, akkor az szükségképpen csak átmeneti lehet. Vége a választásnak, vége a növekedésnek. Tartós, minőségi növekedést ezzel szemben olyan beruházások és reformok adnának, amelyek az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, a szociális szférát és általában a humán feltételeket javítják. Molnár logikája szerint ezek növelik a termelékenységet és megágyaznak a magasabb bérkifizetéseknek, ami az ország stabil, hosszú távú növekedését biztosíthatná.
Erősen kritizálta a beruházási szerkezetet is. A Nemzeti Bank egyik korábbi jelentésére hivatkozott, amely szerint „betonba és acélba” öntöttük az EU-s forrásokat és a kormányzati kiadásokat. Autópálya- és vasútépítésre, illetve más nagy, infrastrukturális projektekre költöttünk úgy, hogy ezek a mai körülmények között már nem, vagy csak korlátozottan járulnak hozzá a növekedéshez, miközben az áruk is indokolatlanul magas volt. Szerinte 20–30, vagy akár 50 évvel ezelőtt ezek a beruházások valóban jelentős növekedési többletet képeztek, de ma, amikor a forrásokat elvonják a humán tőkéből és az innovatívabb szektorokból, összességében inkább visszafogják a gazdasági teljesítményt. Így a jelenlegi beruházási szerkezet szerinte nemcsak hatékonysági, hanem hosszú távú növekedési probléma is. Molnár László aláhúzta: a növekedés elengedhetetlen a költségvetés, az államadósság, a hitelminősítők és a bankrendszer szempontjából, és alapvetően meghatározza a lakosság jólétét is.
Mint mondta, Varga Mihály növekedéspárti megközelítése gazdaságilag koherensebb, nem az a valódi kérdés, kell-e növekedés, hanem az, hogy a jelenlegi választási ciklusokra „ráfeszített” modell helyett, nem volna-e eredményesebb egy olyan gazdasági koncepció, amelyben a növekedés a humán tőkére, a termelékenységre épül, és fenntartható pályán valósul meg.
