Vásárhelyi Mária: a diktatúra fő ellensége a gondolkodó ember

A nacionalizmus az mindig is egy olyan mézesmadzag, amit hogyha elhúznak egy nemzet tagjainak az orra előtt, akkor annak egy jelentős kisebbsége vevő is a kirekesztő, szupremáciát – felsőbbrendűséget – hirdető beszédre. A narratíva maga üres locsogás, kiabálás az erős nemzetről. „Sajnos azonban ennek mind a mai napig jelentős mozgósító ereje van nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában és a világon is” – mondta Vásárhelyi Mária.

A szociológus szerint nincs olyan, hogy egészséges nacionalizmus. Hazaszeretet van, de a hazaszeretet nem arról szól, hogy bárkit, bármilyen más nemzet tagjait ellenségnek tartom, vagy felsőbbrendűnek hirdetem magam, netán megpróbálom valamilyen módon elnyomni más nemzetek tagjait. Mert ez maga a nacionalizmus. A hazaszeretet az, hogy szeretem a hazámat, szeretem az anyanyelvemet, szeretnék egy közösséghez tartozni, amelyiknek közös a történelme, a nyelve, a múltja, a jelene, de ez viszont nem nacionalizmus.

Az orbáni „erős nemzet” semmi más, mint nacionalizmus. Különösen azért, mert ez az erős nemzet jól láthatóan egyre válságosabb helyzetbe jut, éppen az Orbán-kormány tevékenységének eredményeképpen. Bármilyen nemzetközi rangsort nézünk, vagy akár csak itt a régióban a hasonló történelmi sorsú országokat, egyre hátrébb kerülünk akár a gazdasági teljesítmény, az iskolázottság, az oktatási rendszer, vagy az egészségügy ranglistáján – fejtette ki Vásárhelyi. 

„Az erős nemzet az, amelyikben egyrészt van egy nagyon komoly kohézió, egyfajta integráltság és összetartás.” Az Orbán-kormány pedig 14 éve azon dolgozik, hogy szétszakítsa, szétverje ezt a társadalmi integrációt és megossza a társadalmat. Gazdasági szempontból és a demokrácia szempontjait vizsgálva is egyre mélyebbre süllyed ez az ország, még e mérhető szempontok alapján is. De a nehezen mérhető morális szempontokból is érzékeljük minden nap, hogyan süpped el az ország. „Magyarország mára nagyon gyenge ország lett, és az a kormány tette ilyen gyengévé, amelyik egyfolytában a nemzet erejéről és védelméről beszél” – elemezte a helyzetet a szociológus.

Majd hozzátette, ahhoz, hogy az ország, a nemzet visszakaphassa az erejét, egyrészt az kell, hogy sokkal igazságosabb legyen a javak elosztása. Annak ugyanis komoly integráló ereje van, hogyha nem rúgjuk az árokba a leszakadókat, hanem megpróbálunk segíteni nekik. Ugyanakkor az is kellene, hogy a javakat a teljesítmények alapján osszák el, ne pedig nepotista maffia-szempontok alapján. Ehhez viszont sokkal komolyabb társadalmi szolidaritás kellene, ahogyan a gyűlölködés megszüntetéséhez is. Erre azért van szükség, hogy az emberek ne ellenségnek tekintsék egymást, hanem egy közösség tagjának. A befogadó társadalom és a nemzeti kohézió az alapjai egy erős nemzetnek, nem pedig a gyűlölködés, a kirekesztés és mások megbélyegzése, ami abszolút dezintegrálja a társadalmat, negatív érzelmek és negatív értékek alapján oszt meg. 

A szociológus úgy látja, szükség lenne társadalmi konszenzusra, arra, hogy bizonyos alapvető értékek fontosságáról kialakuljon egyetértés. A demokráciáról, a szabadságról, az igazságosságról, a jogi egyenlőségről kellene egy olyan fundamentum, amiben széles körű társadalmi konszenzus uralkodik. Erre lehetne felépíteni minden mást. „Nálunk a társadalom abban is rettenetesen megoszlott, hogy mennyire tartják fontosnak a demokráciát, a szabadságot, az igazságosságot, mert mindenfajta társadalmi konszenzus felborult. Nem volt sok azelőtt sem, de azért az alapvető dolgokban volt egyfajta többségi álláspont”.

Ahhoz, hogy ezek az értékek, fogalmak ugyanazt jelentsék mindenkinek, ezeket tanítani kéne. „De sajnos nem tanították soha eléggé.” A rendszerváltás óta óriási probléma, hogy a polgári, demokratikus értékrend sosem szervesült a tananyagban. Mindig is háttérben voltak, és nagyon kevés pedagógus volt felkészülve arra, hogy ezeket az értékeket átadja a diákoknak, illetve a hivatásának tekintse, hogy autonóm, demokratikus gondolkodású szabad embereket neveljen a diákokból. Ma pedig tulajdonképpen tagadják ezeket az értékeket – világított rá az összefüggésekre és a kormány tanárokkal szembeni fellépését hozta példának. Már az iskolában elvesznek minden autonómiát a pedagógusoktól, hihetetlen korlátok közé szorítják őket, mindent felülről akarnak nekik megmondani. Nem dönthetik el, hogy ki is legyen a vezetőjük, hogy kikkel akarnak együtt dolgozni, hogy mit akarnak tanítani. Tehát egyfolytában ezeknek az elveknek a csonkolása történik.

„Orbán Viktor folyamatosan rombolt azokkal a hazug jelszavakkal, üres közhelyekkel, amiket minden beszédében végighallgathatunk, amik tulajdonképpen nem szólnak semmiről” – folytatta a gondolatot. Miközben erős nemzetről beszél, aközben egyfolytában azon dolgoznak, hogy ez egy minél dezintegráltabb, minél kevésbé szolidáris, összetartó nemzet legyen. Mert az autoriter vagy diktatórikus hatalmaknak az az érdekük, hogy a társadalom tagjai ne fogjanak össze, ne gondolkodjanak, ne beszélgessenek, ne jussanak információhoz, mert a diktatúra fő ellenségei a gondolkodó emberek. Az Orbán-kormánynak sem érdeke, hogy az emberek véleményt tudjanak cserélni, vitatkozni tudjanak, megfelelő mennyiségű információhoz jussanak. 

Abszolút szétverték ezt a társadalmat, tényleg elemeire hullott szét, ezt rendbe hozni, vagy jóvá tenni, Vásárhelyi Mária szerint generációk alatt lehet csak. „Azelőtt sem volt jól integrált a magyar társadalom, de nem voltak ilyen szélsőséges indulatok az emberekben egymással szemben, meg más nemzetekkel, vagy a környező országokkal, és mindenféle kisebbségekkel szemben. Ha alaposabban megnézzük, valamilyen szempontból mindenki kisebbséghez tartozik, közülük van kijelölve három-négy, amelyeket éppen gyűlölni kell.”