Vásárhelyi Mária: leértékelődött a tudás és a teljesítmény 

Örülünk a két új Nobel-díjasnak, büszkék is vagyunk arra, hogy két honfitársunk ilyen fantasztikus eredményt ért el. De ez nem a mi teljesítményünk és Magyarország imázsát sem javítja, hiszen mindketten külföldön érték el a tudományos eredményüket – mondta Vásárhelyi Mária. Hiszen külföldön biztosították számukra azokat a kutatási feltételeket, amelyekre szükségük volt ahhoz, hogy eredményesek legyenek. „Politikailag nem növeli az ország presztízsét” – tette hozzá.

A kormánynak végképp semmi köze ehhez, ahhoz viszont igen, hogy a jövő magyar Nobel-díjasai még kevésbé érhetnek el eredményeket itthon. Olyan elképesztően rossz állapotban van az oktatás minden szintje és annyira romló tendenciát mutat, hogy az sem jut előbbre, aki kiemelkedő teljesítményt mutat. Emellett „a teljesítménynek nincs becsülete Magyarországon”, sem a gazdasági életben, sem egyéb területeken nem a teljesítmény az, ami az emberek boldogulását biztosítja. Ennek a kormánynak a tevékenysége csak arra adhat garanciát, hogy elmenekülnek innen azok, akik valódi szakmai teljesítménnyel szeretnének boldogulni és nem a politika révén, vagy azzal, hogy jó helyre születtek – magyarázta a szociológus. 

Nagyon szomorú tény, hogy összesen csak egy olyan magyar Nobel-díjas van, aki Magyarországon élt, amikor megkapta ezt az elismerést – emlékeztetett Vásárhelyi Mária. Még Kertész Imre sem élt az országban, amikor Nobel-díjas lett. Mert valahogy ez az ország mindig abban járt élen, hogy – valamilyen oknál fogva – elüldözze innen a tehetségeket. Azok, akik kiemelkedő tudományos teljesítményt nyújtottak és ezért Nobel-díjat vagy más rangos elismerést kaptak, sajnos mind külföldön érték ezt el.

A szociológus úgy látta, hogy a jövőben még inkább ez az út. A PISA-eredmények és az összes nemzetközi összehasonlítás is azt mutatja ugyanis, hogy a magyar diákok teljesítménye folyamatosan romlik. Márpedig mindennek az alapja az iskola. „A tudás és a teljesítmény soha nem értékelődött le annyira, mint most. Ennél még a Kádár-rendszerben is sokkal jobban megbecsülték.”

Egy tudományos kutató vagy egy egyetemi oktató fele akkora jövedelmet kap, mint egy buszvezető, és ezzel nem a buszvezetőket „bántjuk”, de ez így teljesen abszurd – tette hozzá Vásárhelyi Mária. Napjainkban a tudományos oktatási területeken olyan jövedelmek vannak, amikből egyszerűen nem lehet megélni, vagy egy családot eltartani. „Miközben látjuk, hogy mindenfajta, ennél jóval kevesebb iskolázottságot, felkészülést igénylő szakmákból sokkal jobban meg lehet élni. Ha valaki elmegy takarítónőnek házakhoz, azzal is többet keres, mintha egy középiskolában tanítana.”

A tudás értékének visszaállításához sajnos generációk kellenek, nem megy egyik napról a másikra. Hiába lenne itt egy más szemléletű kormány, az, hogy végre becsülete legyen a tudásnak, az elsősorban szemléleti kérdés, amiről tudjuk, az a legnehezebb – folytatta a szociológus, és leszögezte, lehet magasabb fizetést adni, de az, hogy megváltozzon az emberek gondolkodása, illetve tudatosodjon, hogy a tudás és a teljesítmény a legfontosabb és valahogyan ennek kell összefüggenie a társadalmi elismertséggel anyagilag és erkölcsileg, az egy nagyon hosszú küzdelem lesz.

Vásárhelyi Mária megjegyezte, vannak olyan történetek, amelyek arról szólnak, hogy ha egy jó pedagógus kerül egy hátrányos helyzetű település iskolájába, és át tudja adni a tudást és érzelmileg, illetve intellektuálisan is hatással lesz a diákokra, akkor nagyon sok mindent ki tud hozni belőlük. De a jó pedagógusok nem mennek ilyen helyre tanítani, mert nyilván ahhoz szükség lenne arra, hogy az oktatáspolitika valahogyan jutalmazza azt, ha valaki vállalja, hogy egy ilyen helyen tanít. Aki Budapesten él, annak nyilván nagyobb az esélye arra, hogy jó iskolába kerüljön, elhivatott tanárokkal találkozzon, s olyan közegbe kerüljön, ahol becsülete van a tudásnak, de láttunk példát arra is, hogy egy jó szellemiségű iskola vezetése, egy ambiciózus tanári kar olyan helyeken is csodákra képes, amelyekről azt gondolnánk, hogy senki sem akar tanulni.

Mint mondta, az sem ösztönözne arra, hogy a tudás újra érték legyen, ha még több Nobel-díjasunk lenne, hiszen ezek egyéni teljesítmények, amelyek nem ösztönöznek semmire. Azokat igen, akiknek vannak ilyen ambícióik és látják, hogy valóra válhat egy ilyen álom. De a társadalmi légkör, az elismertség, az, hogy aki többet tud az anyagilag is könnyebben boldogul, ez az, ami ösztönözhet arra, hogy a tudásnak presztizse legyen. Attól, hogy valaki Nobel-díjat kap, még nem lesz nagyobb a tudás becsülete.