Vasárnap esti firkarcolat – határtalan árfolyam és ami mögötte van

Adorján György 2019. december 1. 21:19 2019. dec. 1. 21:19

EUR/HUF árfolyam: határ a csillagos ég – MNB-s blöffök kedvezményezettekkel

Az MNB elnöke a forintárfolyam kapcsán kiemelte: a jegybanknak nincs árfolyamcélja, épp az lenne a nagy baj, ha volna. EUR/HUF most 334,37

Már régen volt, de a felcsúti kisvasutas egyszer azt mondta, hogy „Egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni. A mi hazánkat sem. Felelni kell a törvénytelenül eltitkolt adatokért, a nemzetgazdaság tönkretételéért, a polgárok ellen elkövetett vétkeikért. Önmagát ítéli el a nép, ha felmenti bűnös vezetőit." Igaz, akkoriban még ellenzéki vezetőként szavalta ezt, a ma is aktuális, sőt, még csak ma igazán időszerű mondatokat. Én felolvasnám neki és vazallusainak ezentúl minden plenáris ülésen.

Nem csak ezt, hanem amit házelnök is mondott – vajon jót tenne mindenki közérzetének? – „nem szabad elfeledni, az évszázadok során öt birodalom szállta meg Magyarországot, és tett kísérletet arra, hogy magába olvassza, megpróbálva a magyarokra erőltetni saját szokását és meggyőződését.” Ma sincs ez másképp – folytatta – „… csak most egy kevéssé látható, de mindent behálózó, minden eddigi ellenfélnél hatalmasabb erő próbálja akaratát a magyarokra kényszeríteni.”

Bizony, mi, magyarok már csak ilyenek vagyunk, hajtogatjuk, hogy mindenki magába akar olvasztani bennünket. Ma már alig van olyan magyar család, amelynek ereiben ne csörgedezne szláv, germán, vagy más náció vére – türkökről és kipcsakokról nem is beszélve. És ez milyen egészséges, tehetnék még hozzá!

De ellenségképet gyártani mostanság is kötelező. Az illiberális államépítés már csak ilyen. Fuldoklik, levegő után kapkod, ha nincs ellenségképe, ha nem harcolhat valaki, vagy valami ellen, ha nem folytathat szabadságharcot a magyarok védelmében. Így van ez akkor is, ha a volt amerikai elnök, vagy akár európai politikus kritizálja a kormányt, mert az nem más, mint a magyarok elleni szövetkezés, az ország elleni támadás, függetlenségünk megsértése, minden magyar ellen való lépés. A világért sem venné magára a kormány azt, ami őt illeti, hiszen szerinte a kabinet azonos az országgal. Vagyis másképpen szólva, az ország a korrupt, az ország lop és nem a törpe kisebbségben lévő kormány meg csókos nyaloncai. Ezt kapjátok ki, magyarok! A kvóta-szavazás körüli csinn-bumm cirkusz sem más, mint háború a menekültek ellen, harc a befogadással szemben. Az űrkirándulást 10 milliárdért már meg sem említem.

Mert aki mást állít, az blöfföl. A jobbkéz is megmondta. Blöff minden kritika és blöff minden, a jobboldali populista unortodox kormányt érintő hazai és külhoni feddés. Blöff az MNB alapítványok közpénz jellegűnek mondottak megsértése épp úgy, mint a tevékenységük titkosságára vonatkozó köztársasági elnöki hozzáállás. Lám, meg is lett az eredménye újraválasztását illetően, mint ahogy azt tévé felvételen is megörökítették már. Blöff a „Lokál” árpiság, a mangalicás gázszerelőség milliárdossá válása, és blöff minden csókosság, rokoni kedvezményezettség a korrupciós bőségtálból. Blöff, blöff hátán, az ügyészségtől kezdve, a GDP alakulásáig, blöff a milliós szegénység és blöff az előre levajazott közbeszerzés, a vissza nem térítendő állami támogatásokkal, földárverésekkel együtt. Blöff minden capcarázás is, azaz blöff minden, amit ez a mostani kormány a közvagyon kárára elkövet. A jobbkéz szerint legalább is balliberális blöff az egész.

Mondhatnák, hogy ezek a „blöffölések” már régi történetek. Lehet, de tanulságosak. Mert semmit és senkit sem kell felejteni. A dolgok összefüggnek. A 334,37-es EUR/HUF árfolyammal épp úgy, mint a keleti nyitással. Mert tudják,„a hiány korszakának vége, most a bőség időszaka következik, az információ, az energia, a nyersanyagok egyre olcsóbbakká válnak. Eurázsia államai közös pénzt használnak majd a jövőben, amely digitális lesz, az aranyon és az elektromosságon alapul majd.” Hát, mit ne mondjak, az idézet egy részét már érezhetjük is mindannyian.

Majd elfelejtettem, hogy van-e családi összefonódás az MNB körül, ez a kérdés is csupán blöff volt, mert a jegybankelnök anno válaszában azt írta, hogy nincs tudomása ilyesmiről. Különben is banktitokról van szó.

Ennek a mostani kormányzati garnitúrának blöff az összes fékek és ellensúlyok nélküli, önkényuralmi rendszert ért, bárhonnan érkező kritika. Soros, vagy a bukott baloldal állhat mögötte, mi más is – mondják, holdudvari papagájkórusuk kíséretében. Blöff Gyuri azonban magabiztos, ő tudja miért. Emlékeznek?

Ajánlom „jobbkéz" figyelmébe a régi, jó magyar közmondást. Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik!