Vasmarok
2019. november 30-án tanártüntetést tartottak a Kossuth téren. Ezen az eseményen magam is felszólaltam, igyekeztem tolmácsolni a diákok véleményét az oktatási rendszerről. Ezen a bizonyos demonstráción hangzott el a kijelentés, miszerint ha a kormány nem reagál a pedagógusok által benyújtott petíció(k)ra, akkor bizony januárban – 2016-hoz hasonlóan – sztrájkba fognak lépni. A kocka el lett vetve, a bejelentés megtörtént. A labda a kormány oldalán kezdett pattogni, akik úgy döntöttek, hogy hagyják, hadd pattogjon.
A sztrájkbizottságban már előbb, júniusban benyújtották a szükséges papírokat, ám a kormány nem reagált. Miután az utolsó tárgyalási fordulóban sem született megállapodás, a Pedagógusok Szakszervezete úgy döntött, hogy bírósági úton csikarják ki valahogyan a jogszerű sztrájkot. Állításuk szerint, amint a kezükbe kerül a jogerős ítélet, azonnal meghirdetik a sztrájkot.
Azonban felmerül egy kérdés: mégis, mi indokolja a kormány időhúzó taktikáját, mikor 2016-ban még nagyobb huzavona nélkül engedélyezték a tanároknak a munkabeszüntetést? Hogy erre a kérdésre választ találjunk, picit bele kell másznunk a számokba. 2016-ban még kezdeti állapotban volt a tanárhiány, érkeztek a cikkek arról, hogy idősödnek a tanárok, azonban komoly probléma még nem állt fenn. Most, 2020-ban, odáig jutottunk, hogy az egész egy ördögi körként funkcionál, a fiatalok letérnek a pályáról a fizetés és megbecsülés mértéke miatt, az idősek nyugdíjba vonulnak, eközben pedig rengeteg, a társadalom számára destruktív tanár tarthatja meg az állását.
Ez a tény pedig előbb-utóbb feltűnt a kormány számára is, hiába állítja folyamatosan az ellenkezőjét. A jelenlegi állapotban – ha ismét minden ötödik tanár sztrájkolna, mint az történt 2016. április.20-án –, egyes helyeken összeomlana az oktatás. Ha ez megtörténik, az kisebb bukás lenne a kormánypártok számára. Ezt pedig mindenképpen el akarják kerülni. Pontosan ezért húzzák az időt folyamatosan, hiszen nem engedhetik a tanárokat sztrájkba lépni.
Eközben pedig a másik fronton igyekeznek elhitetni, hogy semmi értelme sztrájkolni, hogy minden a legnagyobb rendben van, és nincs semmi látnivaló az oktatáson belül. Emellett igyekeznek demoralizálni a sztrájkra kész tanárokat. Eddig kisebb gesztusokkal igyekeztek ezt elérni. Példának okáért, hogy egyes tanárok akik sztrájkoltak, nem kaptak meg olyan kedvezményeket, elismeréseket, amiket a nem sztrájkoló kollégáik igen. Szimbolikus háborút vívnak ezen a fronton, és sajnos egyre sikeresebben.
Azonban ezt a folyamatot már nem lehet leállítani. Már túl sok embernek tűnt fel, hogy az oktatás javítása helyett, csak folyamatos hárítás folyik. Hiába igyekeznek vasmarokkal elkerülni az elkerülhetetlent, amint törvényes lesz a munkabeszüntetés a pedagógusok számára, meg is fogják tenni.
A szerző diákaktivista
