Végtelenül ciki lesz a Szájer-ügy után Orbán mellé állni Brüsszelben

N. Vadász Zsuzsa 2020. december 2. 16:16 2020. dec. 2. 16:16

„Kártyavárként omlik össze az az egyharmadnyi néppárti támogatás, amit Orbán köré tudtak kovácsolni eddig. A Deutsch-botrány után a kereszténydemokrata eszménykép naturális megsemmisülése ugyanis még a maradék tekintélyétől is megfosztja Orbánt és a Fideszt. Végtelenül ciki lesz Orbán mellé állni a jövőben ezekben a vitákban. Azaz gyengül az eszközkészlete és a fegyvertára” – állítja Ujhelyi István. A szocialista EP-képviselő szerint a Fidesz sorsa már a Szájer-ügy előtt is meg volt pecsételve az Európai Néppártban. Orbán már szombaton tudhatott a történtekről, így csak két dolgot jelenthet az, hogy hétfő délutánig a Szájernek hálát és köszönetet mondó elképesztő szöveget fújták: vagy teljesen elszakadtak már a valóságtól, vagy ilyen nagy a zavarodottság – véli Ujhelyi, aki szerint bármely más politikai közösséget szétrázná ez az ügy, de a Fidesz, mint politikai maffia egyben fogja tartani a bázist.

Hogyan néz ki a Szájer-botrány Strasbourgból/Brüsszelből?

Nyilván csámcsog rajta a sajtó, de nem ez a fő vonal a nemzetközi sajtóban és a politikai közvéleményben. Szájert alapvetően a kereszténydemokrata családi konzervatív eszméket fennen hirdető párt és kormány fő politikusaként kezelik és mutatják be. Emlékezzünk csak! A Fidesz immár hosszú évek óta azzal tudta magát bent tartani az Európai Néppártban, hogy egy olyan kis frakciót alakítottak ki, amelynek tagjai azt állították magukról, hogy ők a valós európai kereszténydemokraták, s mindenki, aki a jogállamiságot számon kéri Orbánon, az már régen nem konzervatív, hanem liberális. Ez egyharmadnyi támogatást kovácsolni tudott Orbán köré, ami most kártyavárként omlik össze, mert a Deutsch-botrány után a kereszténydemokrata eszménykép naturális megsemmisülése már attól a maradék tekintélytől is megfosztja Orbánt és a Fideszt, ami eddig még megvolt.

Pénteken kapcsolták le Szájert az általa csak „házibuliként” aposztrofált meleg orgiáról menekülőben. Mikor kezdett el terjedni ennek a kínos, kábítószert sem nélkülöző  rendőrségi ügynek a híre odakint, a brüsszeli közegben? Mennyi esélye volt a Fidesznek arra, hogy eltitkolja a magyar közvélemény előtt? Az első reakciók szerint hitt abban, hogy nem ér haza a hír. Abban bízott, hogy ott is ugyanaz a közeg, mint itthon? Ennyire naiv lenne?

Teljes zavar van a Fidesznél. Orbánnak tudnia kellett már szombaton a péntek éjszakai kalandról, de vagy már ennyire elszakadtak a valóságtól vagy elfelejtettek szólni a kommunikációs stábnak, amelyik a hétvégén még azt az elképesztő szöveget nyomta, hogy „Szájernek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren”, s ezért „teljes politikai közösségünk nevében köszönetet mondunk” neki. Egy ilyen eset kapcsán ilyen szöveget kitenni két dolgot jelenthet: vagy a valóságtól való teljes elszakadást  vagy a rendszer zavarodottságát.

Strasbourgban/Brüsszelben mikor kezdett világosság válni, hogy Szájerről van szó? Már csak azért is, hogy el lehessen dönteni, a valóságtól szakadt el a Fidesz ennyire vagy ekkora a zavarodottság náluk?

Vasárnap este kaptam az első információkat, vagy inkább kérdéseket, hogy nem Szájer Józsefről van-e szó? Mondjuk, ehhez képest a Fidesz egészen hétfő délutánig hallgatott.

Milyen hatásai lehetnek az ügynek a Fidesz néppárti pozíciójára? Ez végképp megpecsételi-e vajon a sorsát a pártcsaládban?

A Fidesz sorsa a Néppárton belül már régebben megpecsételődött. A kérdés most csak az, hogy a koronavírusos időszakban tudnak-e olyan gyűlést tartani, ahol ki is zárhatják a magyar kormányzópártot. Ennek az első próbája a frakción belül a Deutsch Tamással szembeni elindult kizárási javaslat.

Mi történik a Fidesz többi EP-képviselőjével, ha a delegációvezetőjüket kizárják a Néppártból?

A politika logikája szerint akkor a teljes fideszes csapatnak  fel kell állnia. És nincs egy másik Szájer József, aki a legfontosabb összekötő volt a Néppárt és a Fidesz között. Ne feledjük! Szájer nem csak egy tapasztalt fideszes politikus volt, ő volt Manfred Weber EPP-frakcióvezető első helyettese is.

Lehet-e amúgy tudni, ki jön Szájer után az EP-be?

Ilyen esetekben a lemondott/távozó EP-képviselő helyett jön a Fidesz EP-választási listájáról a következő ember. Ez esetben ez az a Kovács István, aki az Alapjogokért Központ alapítója és stratégiai igazgatója. Ő amúgy politikailag radikálisabb, szakmailag pedig kevésbé felkészült, mint Szájer. Ő következik a listán, de nem kötelező őt delegálni, bárkit kiküldhet Orbán Szájer helyére.

Amúgy érdekes, hogy Szájer távozása mellett, egy másik „öreg róka” is távozik: Gottfried Péter, Orbán miniszterelnöki megbízottja, aki az EU-ban képviselendő magyar álláspontok kidolgozásában nyújtott tanácsot és ezt képviselte Brüsszelben. Ez nem jelent további csapást?

Mindenképpen gyengíti a Fidesz meggyőző szerepét a Néppártban. Nincs arról információm, hogy miért hívták vissza erről a posztról, nem kizárt, hogy a túlzott  békülékenységére vezethető ez vissza. Orbán ugyanis azokat szokta hazahívni, leváltani, akik békülni próbálnak. Helyettük pedig rendszerint komisszárokat küld a frontra. Persze az is lehet, hogy Gottfriednek lett elege. Hiszen ma már végtelenül ciki fideszesnek lenni bárhol Európában.

Milyen hatása lesz Szájer dicstelen távozásának és ez az egész ügynek Orbán alkupozíciójára a jogállamisági feltétel jövőbeni alkalmazása ügyében? Befolyásolja-e azokat, akik hajlottak volna egyetérteni a magyar-lengyel párossal ?

Gyengül az orbáni fegyvertár. Orbán képes volt fapofával beszélni a keresztény európai erkölcsről, de képzeljük el, milyen fogadtatása lenne egy ilyen szövegnek ezután, ha a tárgyalóasztalnál elővenné ezt a szöveget. Szerintem még a legjobb barátai szeme is minimum megrebbenne. Végtelenül ciki lesz Orbán mellé állni a jövőben ezekben a vitákban. Azaz gyengül az eszközkészlete és a fegyvertára.

És mi lesz a magyar-lengyel összefogással?

Jó kérdés. Mindenesetre a lengyel katolikus egyházzal szimbiózisban együtt élő lengyel kormány is tartozik néhány válasszal a saját közvéleményének.

Evezzünk hazai vizekre. Mire számít, hogyan csapódik ez le, milyen hatása lesz a belpolitikában rövid, közép és hosszabb távon? Mennyire fogja ez befolyásolni – ha egyáltalán – a 2022-es választásokat?

A  Fidesz tanulhatott a Borkai-ügyből, megtanulhatta, hogy vannak témák, amelyek az öntevékeny polgárok miatt áttörik a hallgatás falát. Tegnap óta olyanok is mémeket, vicceket gyártanak és/vagy röhögve vagy elborzadva terjesztenek a közösségi felületeken, akik amúgy nem foglalkoznak politikával. Mondhatni, most kellene a Fidesznek lekapcsolnia a netet, ha el akarná érni, hogy ne jusson el a botrány híre a teljes magyar lakossághoz. Ez ugyanis egy bulvárral átitatott politikai hír, s ezek mindig megállíthatatlanul terjednek.

De láttuk a Borkai-botrány után is, hogy Borkai politikusként ugyan belebukott, de a Fidesz nem vesztette el Győrt.

Szájer nem Borkai. Nyilvánvaló, hogy ez az ügy rombolja a Fidesz bázisát, de azt nem szabad elfelejteni, hogy az Orbánban – mint a Messiásban – hívők bármit képesek elhinni, amit kér tőlük. Bármely más politikai közösséget szétrázná ez az ügy, de a Fidesz mint politikai maffia egyben fogja tartani a bázist. Én azt mondom, hogy ne várjunk arra, hogy a Fidesz magától szétesik, a mi feladatunk az, hogy egy új Magyarország-képpel, egységesen le kell győzni Orbánékat.

Egyetért-e azokkal, akik szerint az ellenzék akkor tud igazán profitálni ebből a botrányból, ha újszerűen foglalkozik vele, s tartja napirenden? Vannak-e erről egyeztetések az ellenzéki pártok között? Illetve mire készülnek?

Erről nem beszélünk, hanem csináljuk. Mindenkinek megvan ebben a feladata. Nekem például az a dolgom, hogy Magyarország nemzetközi tekintélyét helyreállítsam, s ez a többi ellenzéki EP-képviselő feladata is. Mi nyilván arra fogunk koncentrálni, hogy mindenkiben tudatosítsuk: Magyarország nem egyenlő Orbánnal, nem egyenlő Szájerrel és nem egyenlő a Fidesszel. A botrány pedig magától eléri egyébként a hatását, nekünk a 106 győzelemre képes egyéni jelöltre, a miniszterelnök-jelöltre és az új Magyarország programjára kell koncentrálnunk, alternatívát kell mutatnunk ezzel a gátlástalan hatalommal szemben. Ez vezethet sikerre.