Verhofstadt: Ukrajna csak Magyarország után a legkorruptabb

HírKlikk 2023. december 9. 12:39 2023. dec. 9. 12:39

A belga EP-képviselő az X-en reagált a magyar miniszterelnök interjújára.

„Csak Magyarország után” – üzente Guy Verhofstadt Orbán Viktornak, aki szerint Ukrajna köztudottan a világ egyik legkorruptabb országa. A belga EP-képviselő az X-en arra reagált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Le Point hetilapnak adott interjújában azt mondta, „Ukrajna köztudottan a világ egyik legkorruptabb országa”.

Az Index szerint a belga EP-képviselő már csütörtökön kiakadt a közösségi oldalon, akkor arról írt, egyre több jel utal arra, hogy az Európai Bizottság feloldja a 10 milliárdot Magyarország számára. „Működik Orbán zsarolása” – állapította meg, majd hozzátette, hogy véget kell vetni a vétónak.

Orbán Viktor az említett interjúban egyebek mellett azt mondta, „mi, európaiak nem vagyunk hajlandóak teljes jogú tagként elfogadni” Ukrajnát. Szerinte nem igaz az az Európai Bizottság jelentésében megfogalmazott állítás, amely szerint a csatlakozási tárgyalások feltételeként megfogalmazott hét előfeltételből már négy teljesült.

 

Forrás: Index


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom