Veszélyben az Index, de pánikra nincs ok
Vagy mégis? Minden hatalom fél a tőle független sajtótól. Kellemetlen számára a kontroll, pedig amióta világ a világ, a sajtónak – a tájékoztatás mellett – ez a legfőbb feladata. Ezért szűnt meg 22 évvel ezelőtt a Kurír, zárták be előre eltervelt, fondorlatos módon a Népszabadságot és lehetetlenítették el az akkoriban éppen a kormány bögyében lévő Metropolt. Most az Index körül csapkodnak a villámok, a szerkesztőség rémült közleményben fordult a nyilvánossághoz, mert már csak ebben bízhat. A jogállam nálunk nem arról híres, hogy a pártatlanok pártján állna. Cikkünk megírása közben jött a hír, hogy az Indexet működtető alapítvány szerint, nincs ok a pánikra, mert az Indexet feldarabolni készülő koncepció kidolgozója már nem dolgozik a projekten, a javaslatát nem fogadták el.
Nagyon sok részletet nem lehet tudni, túl azon, hogy a hatalom már régóta feni a fogát az Indexre. Korábban is voltak kísérletek az önállóság felszámolására. Ezeknek a próbálkozásoknak a szerkesztőség idáig sikeresen ellenállt. Most azonban új fejlemény, hogy egy régi-új ember, Gerényi Gábor tanácsadóként dolgozik az Indexnél. Ő annak a Vaszily Miklósnak a bizalmasa, aki szintén az Index környékén munkálkodik, és a Fideszhez van becsatlakoztatva. A Gerényi által elővezetett új koncepció lényege, hogy az Indexet gyakorlatilag feldarabolják, a különböző rovatokat a hivatalos megnevezés szerint „kiszervezik”, vagyis, a jövőben nem egységes szerkesztőségkén működne az Index, hanem külső beszállítókkal töltenék meg a portál felületét.
Hogy mi lesz, azt nem lehet tudni. E cikk megírása közben jött a hír, hogy az Indexet működtető alapítvány visszavonulót fújt, és állításuk szerint Gergényi már nem dolgozik a projekten, a javaslatát pedig nem fogadták el.
Azért ne legyenek illúzióink, és ne gondoljuk, hogy a hatalom felhagyott a független újságírás fenyegetésével. Megteheti, mert a magyarok nem állnak ki egymásért. Most, legutóbb, a Színház és Filmművészeti Egyetem átstrukturálása ellen is csak viszonylag kevesen, és főként szakmabeliek tiltakoztak. Igaz, korábban a színházi emberek sem túl nagy számban álltak ki a tanárok, tűzoltók, ápolók, kismamák és nagymamák mellett. Mert az utóbbiak sem törték magukat, amikor mások mellett kellett volna kiállni, és a kockás inges tanárok épp úgy mentek a levesbe, mint a fekete ruhás nővér és társai.
Az emberek többsége még mindig nem tudja, hogy az újságíró nem önmagáért kérdez. Nem a saját kíváncsiságát elégíti ki, amikor cikket ír, jelenségeket tár fel és oknyomoz, hanem mindnyájunk tájékoztatásának igyekszik eleget tenni. Ha nem volna független sajtó, akkor a hatalom még a mostaninál is gátlástalanabbul tehetné azt, amit nem szégyell. Még több volna a titkosítás és például Paks, vagy a Budapest-Belgrád vasútvonal terveiről, és a mintegy 700 milliárdos hitel részleteiről még annyit sem tudnánk, mint most. (Most is alig tudunk valamit.)
Nem véletlen, hogy Orbán és társai úgy félnek a tőlük független sajtótól, mint ördög a tömjénfüsttől. Irtják is, ahol csak lehet, és legutóbb az operatív törzs sajtótájékoztatóinak nevezett szomorújátékain azt is láthattuk, hogy gyakorlatilag csak a kormányhoz közeli alákérdezőknek válaszoltak.
Ezért is van, hogy amikor a hatalom azt mondja, hogy nincs ok a pánikra, akkor Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című remeke ugrik be. Ott is ezt mondta a szálló vezetése, mire azonnal kitört a pánik.
Akkor változhat valami, ha az emberek többsége megérti: olyan országban, ahol nem jó újságírónak lenni, ott egyenruhásnak, tanárnak, színésznek, orvosnak lenni sem jó.
