Victor András: minden társadalmi csoportban ugyanolyan arányban születnek tehetségek
Kétségtelenül növeli az autonómiát, ha nem a minisztérium, hanem az egyetem dönt arról, hogy mennyi legyen a ponthatára, de ez nevetséges dolog. Az egyetemi autonómiának nem ez a lényege, hanem az, hogy tartalmi szempontból autonóm legyen, vagyis mit, hogyan és milyen rendszerben tanít, kiket alkalmaz – mondta a Hírklikknek Victor András, az ELTE nyugdíjas tanára. Hozzátette, a ponthatárnál sokkal fontosabb az, hogy milyen a tanulási szellem, s miképpen képzelik el a tanár és a hallgató szerepét az adott egyetemen.
2023-tól több ponton is változik a felsőoktatási felvételi, megszűnik a kötelező emelt szintű érettségi és a központi minimumponthatár is. Ön szerint milyen következményei lehetnek ennek a felsőoktatásban?
Ami az emelt szintű, vagy nem emelt szintű érettségit illeti, azt gondolom, van ugyan szerepük a középiskolában megtanult ismereteknek az egyetemen, de nem igazán meghatározóak. Az, hogy valaki mennyire tud egy egyetemen helytállni, milyen jó szakember lesz belőle, az elsősorban azon múlik, hogy mennyire tanult meg tanulni. Megtanult-e önállóan tanulni, együtt tanulni, együttműködni. Tulajdonképpen ez elsősorban kompetencia kérdése, nem a gimnáziumban szerzett tárgyi ismereteken múlik. Ezzel nem akarom lebecsülni a szerzett tudást, de nem azon múlik. Pontosan tudjuk, hogy az egyetemeken azok a sikeresek, akiknek az intelligencia kvóciense magas, és nem azok, akiknek ötösük volt egy-egy tantárgyból.
És a központi minimumponthatár megszűnésének mi lehet a következménye?
Ha az egyetem több hallgatót akar és ezért leszállítja a saját pontszámát, akkor alacsonyabb pontszámmal is bekerülnek hallgatók. Amíg egyetemi oktató voltam, azt tapasztaltam, amint tágra nyitották a kapukat, és több hallgató jött be, ettől az átlagszínvonal értelemszerűen csökkent. Hiszen olyanok is nyilván bekerültek, akik gyengébbek voltak a középiskolában, de a legjobbak akkor is a legjobbak voltak. Jó hallgatók mindig voltak, akármennyire csökkent az átlagszínvonal. Vagyis ha többen fognak bekerülni az egyetemre, attól az elsőéves oktatóknak nehezedik meg a helyzetük, mert kevésbé fölkészült csapattal állnak szemben. A folytatást illetően pedig, mivel a nem odavalók is bekerülnek, nyilván keményebb lesz a szelekció az egyetemeken. Másod-, harmad-, negyedévre már el fog múlni ennek a hatása.
Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára szerint ez a két dolog növelni fogja az egyetemi autonómiát. Ön szerint is?
Kétségtelenül növeli az autonómiát, mert nem a minisztérium, hanem az egyetem dönt arról, hogy mennyi legyen a ponthatára. Ugyanakkor ez nevetséges dolog. Nem ez az egyetemi autonómia lényege, hanem az, hogy tartalmi szempontból autonóm legyen, vagyis mit, hogyan és milyen rendszerben tanít, kiket alkalmaz. A ponthatárnál sokkal fontosabb, hogy milyen a tanulási szellem, milyen szerepet képzelnek el a tanároknak és a hallgatóknak az adott egyetemen. (Megjegyzem, „hallgató”, micsoda árulkodó kulturális őslény maga a szó is.) A pontszám meghúzása lényegtelen. Nagyon kicsi a hatása.
Nem kell a nyelvvizsga sem, viszont nőttek a tandíjak – mindez milyen felsőoktatást vetít előre?
A tandíjak növelése bennem nagyon rossz érzéseket kelt. Erősen tolódunk afelé, hogy pénz kérdése lesz az, milyen iskolázottsággal rendelkezik valaki. Ez nagyon nagy baj, és már most is, valamint a középiskolában is így van. Az igényes szülők különböző tanulócsoportokba menekítik ki a gyerekeiket, ahol fizetni kell. Ott végre úgy tanulhat, ahogy az neki megfelel. Sajnos már most is érvényes, hogy az anyagi ellátottság nagyon keményen beleszól abba, milyen műveltséget szereznek a gyerekek és az ifjak. Ez az egyetemen is nagyon nagy baj. Azért az, mert tehetségek minden társadalmi szituációban élő csoportban ugyanolyan arányban születnek. A Tisza-háti elhanyagolt roma, vagy nem roma falvakban ugyanolyan arányban születnek matematika, nyelvi stb. tehetséggel rendelkező gyerekek, mint a Rózsadombon. Csakhogy nekik nem fog kifejlődni ez a tehetségük, nem is kerülnek olyan helyzetbe. Ebből az következik, hogy minél inkább az anyagi helyzettől függ az, hogy valaki mit és meddig tanulhat, az egyértelműen szegregálódást jelent, akárminek is nevezzük. A nyelvvizsgával kapcsolatban is magánvéleményem van. Már önmagában beteg dolog, hogy a nyelvvizsgát előírjuk bárhogy, bármilyen életkorban. Mert az idegen nyelv tanulása teljesen természetes, életvitelszerű vágya kellene, hogy legyen minden gyereknek. Hollandiában nem azért tudnak jól a gyerekek angolul, franciául vagy németül, mert kötelezővé teszik, hanem azért, mert olyan szituációban, légkörben élnek, ahol természetes dolog, hogy nyelveket tanulni és tudni kell. A kötelezővé tétellel nem oldjuk meg a dolgot, mert az megint csak azt jelenti, hogy azok a gyerekek fogják megszerezni a nyelvvizsgát, akiknek van pénze a tanfolyamra járáshoz. Ilyen értelemben egyetértek azzal, hogy megszűnik a nyelvvizsga kötelezővé tétele. Ugyanakkor hiányzik a dolog másik oldala, hogy a gyerekeknek a lehetőséget kellene megadni a tanulásra már az általános iskola alsó, de legalább a felső tagozatában. Más vonalon látom a nyelvvizsga-kérdés megoldását, és nem ott, hogy kötelezővé tesszük, vagy sem.
Végül is merre tart a magyar felsőoktatás, ha az elmúlt 12 évet nézzük? A kormány nagyon szeretné például, ha sok külföldi hallgató jönne ide…
Az egyetemek belső helyzetéről friss információm, érzetem nincsen, mert több éve nyugdíjban vagyok. De azt gondolom, hogy a kormány elhatározta, támogatni fogja a magyar gyerekek külföldre utazását idegen nyelvoktatás céljából, aztán nem lett belőle semmi. Most támogatni akarja azt, hogy idejöjjenek a magyar egyetemekre a külföldi hallgatók. Ezeket a kérdéseket nem minisztériumi határozattal kellene eldönteni, hanem lehetőséget kellene adni a diákoknak arra, hogy külföldre menjenek, a külföldi diákoknak arra, hogy magyarországi egyetemekre jöjjenek, és jó egyetemekhez kellene juttatni őket. Akkor miért nem engedjük, hogy jók legyenek az egyetemek?
