Vigyázz, Orbán újra hatalomra tör!
Van az a régi vicc: kérdezik a férfitől, milyen volt az idei év? Hát rosszabb volt, mint a tavalyi, de jobb, mint amilyen az idei lesz. Hát valahogy így vagyok most én, bár erős kérdőjellel. Inkább azt mondom: ha politikailag nem úgy alakul, ahogy azt – szerintem – a többség szeretné, akkor könnyen válhat 2022 az elmúlt tizenkét év legrosszabb időszakává.
Ha ugyanis Orbán újra megszerzi a hatalmat, úgy fogja érezni, semmi nem állhat az útjába. És amikor ezt mondom, akkor szó szerint értem, nem számít majd neki sem az Európai Unió, sem a nemzetközi helyzet esetleges liberalizálódása, balra tolódása, még erősebben fogja továbbvinni eddigi politikáját. Megszünteti még a pávatáncot is, egyszerűen nem lesz rá szüksége. Korlátlan uralma lesz a magyar társadalmon, megszűnnek a fügefalevelek, és megszűnik az utolsó PC lépés is. Jobb, ha arra készülünk, hogy egy esetleges Orbán-újrázás egészen új világot hoz el Magyarországra; ha eddig azt hittük, úgy láttuk, hogy a magyar miniszterelnöknek korlátlan a hatalma, rá fogunk jönni, idáig egy megengedő, toleráns ember volt.
És, ha innen nézem, ennek a forgatókönyvnek adok nagyobb esélyt, vagyis annak, hogy a tizenkét évre rápakolódik újabb négy, akkor bizony 2021 sokkal jobb évünk volt, mint amilyen 2022 lesz. Ráadásul egy ilyen eredmény biztosan szanaszét zilálja az ellenzéket, szinte az összes párt atomjaira fog szakadni. Fényévnyi távolságba kerül minden további együttműködés, hiszen pont ez bukik el, tehát az a remény, hogy a két tömbbé alakított magyar politikai rendszer lehetőséget nyújt arra, hogy végre megszabaduljunk egy féldiktatúrától, autoriter rendszertől, vagy nevezzük akárminek.
Nem jött létre könnyen ez a második tömb, noha 2019-ben már egy óriási lépést tett ennek érdekében az ellenzék. Meg is lett az eredménye; az ország felét sikerült elhódítani a Fidesztől, Budapestet például meggyőző, nagyarányú különbséggel, a kerületekkel együtt. Tudtuk, persze, hogy tudtuk, más az önkormányzati választás és más az országgyűlési, ez utóbbiban hat párt érdekeit egyeztetni szinte lehetetlen, ráadásul úgy, hogy a közös jelen megőrizze a lehetőséget a szeparált jövőre, azaz az együtt induló pártok képesek legyenek megőrizni az arcukat, karakterüket, és a közös kormányzás után újra elindulni a saját útjukon. Nem ígérte senki, hogy könnyen létrehozható a legkisebb közös többszörös, de úgy tűnt, sikerült. Az előválasztás, bármennyire is igyekezett az Orbán-regiment szétverni, széttrollkodni a versengést, végeredményben kifejezetten diadalmas lett. Az lett, annak ellenére is, hogy sebeket ejtettek egymáson. Sőt, ez a „verekedés” még jól is jött, azt az üzenetet hordozta, hogy lehetnek erős nézetkülönbségek, akadhatnak súlyos beszólások is, a valós időben érzett félelem napok alatt eltűnik, ha a szándék egyértelmű. Annak szándéka, hogy 2022 áprilisának el kell hoznia a váltást.
Éppen ezért kezeljük némiképp óvatosan az utolsó két hónapot, a Fidesz látszólagos feltámadását, vagy másként: az ellenzék visszazuhanását. Az előttünk álló negyed év bőven elegendő ahhoz, hogy – egyenesbe igazítva a kampányt – forduljon ismét a kocka, és elérhetővé váljon egy új kormány létrejötte. Mindannyian tudjuk, ehhez pusztán arra van, lesz szükség, hogy az emberek – a választók – egyfelől elhiggyék, hogy az ellenzékre adott szavazatuk nem kidobott voks, másfelől rájöjjenek, ez a rezsim nem maradhat élőben. Nem fordulhat elő, hogy a Fidesz parlamenti soraiban potenciális börtöntöltelékek üljenek, csak azért, hogy biztosítva legyen számukra kétharmad, és nem fordulhat elő soha többé, hogy hazug nemzeti konzultációkra hivatkozva állítják, hogy ők a „néppel” közösen kormányoznak. A feladat nem könnyű; egy fásult, közönyös „népet” kell felébreszteni, egy fásult közönyös néppel kellene elhitetni, hogy ne féljen. Ne féljen szabadságban, demokráciában élni.
Ma ez nincs így: a társadalom jelentős része – nem a többség – vagy megtalálta számításait a kleptokrácia rendszerén belül, vagy egyszerűen csak fél, fél, hogy még annyi se jut neki, mint eddig, ha nem az elvárások szerint viselkedik és szavaz. A Fidesz tizenkét éves szisztematikus munkával érte el ezt, bontotta le szinte hibátlanul a jogállamot, tette az emberek számára elvont, felesleges fogalommá a jogállamot, azt tudniillik, hogy azok az intézmények, amelyek normális esetben a kormány működését hivatottak ellenőrizni, ebben a szisztémában őket ellenőrzik. Ha kell, puszta félelem-keltéssel, netán szemenszedett hazugságokkal, ám ha szükséges, ennél durvább eszközökkel. Például a kémszoftverrel, a Pegasus-sal, amelyhez hasonló eszköz bevetéséről a rendszerváltás óta nem hallottunk. A Fidesznek már nincs szüksége besúgókra, újfajta III/III-asokra, a technika megold számukra mindent.
Adott esetben magát a választást is. Az Orbán-rendszer, csaknem háromszázszor hozzányúlva a választási rendszerhez, mindent a maga képére és hasznára alakított át, ami adott esetben, ha kellő tömegben eszmélnek rá, hogy ez így nem mehet tovább, bumerángként csapódhat vissza a Fidesz arcába. De vigyázni kell, nehogy úgy járjunk, mint az egyszeri ember, hogy új bumerángot vesz, de nem tudja eldobni a régit. Mert ha nem tudjuk eldobni a régit, biztosan az lesz, amiről az írás elején szó esett: 2022 rosszabb lesz, mint 2021.
