Vírus ellen nehéz fegyverekkel harcolni
Járványhelyzetben valóban az lenne a legfontosabb, hogy a kormány meghirdetett „haditervének” pontos részleteit minél előbb megismertessék a szakmával. Pusztai Erzsébet egyetért a Magyar Orvosi Kamara elnökével, Kincses Gyulával. Már csak azért is, hiszen a tervet valakinek végre kell hajtani. És, ha a kormánynak van terve a védekezésről, de azt nem mutatja be azoknak, akiknek dolguk lenne vele, akkor elképzelni sem tudja, hogy mit gondolnak arról, ki fogja végrehajtani azt, vagy hogyan. Egyébként az infektológus, egészségügyi szakértő szerint, egy ilyen tervnek már rég, még a nyáron el kellett volna készülnie, de ha már elaludt az egészségügyi kormányzat, elővehették volna a régi ANTSZ anyagai közül a H1N1 járvány idején készült, kész pandémiás tervet, csak aktualizálniuk kellett volna.
Pusztai Erzsébet úgy véli, az egészségügyi kormányzat járványügyi intézkedéseinek késlekedését mutatja az is, hogy a nyár helyett most kezdték el felmérni, hogy egy kórházban kik is a vezényelhető személyek. Az ő számára ez azt jelenti, hogy nem gondolták végig, ha újra fellángol a járvány, mit fognak csinálni. Ez az igazi probléma!
Most végeztek felmérést arról, hogy az egészségügyi intézményeknek hány vezényelhető dolgozójuk van, és egy napon belül kérték a választ, ám azt senki nem tudja az intézményekben, hogy hová akarják az embereket vezényelni. Senki nem tudja, hogy ezzel a felméréssel mit kezdenek majd.
Mindenhol kevés ember van, ez tény. Pusztai Erzsébet szerint, ha valaki járványkezelési tervet készít – és nem haditervevet –, akkor, ha tavasszal még nem is tudta átlátni a helyzetet, tavasz óta pontosan feltérképezhette volna azt, hogy hol, hány ember, milyen típusú ellátásban milyen végzettséggel van, hová lehet és kell vezényelni.
Azt már tudták, hogy először megtelik a László Kórház, utána megtelik a Korányi Kórház, majd a János Kórház, de most is csak azt emlegetik, hogy lesz majd járványkórház, ha kell, de azt nem közlik, hogy kit akarnak majd odavezényelni. Ahogy azt sem, hogy hány ember kell majd oda, honnan lehet odavezényelni őket – mert nyilván nem az ország másik végéből. Ezeket a terveket ugyanúgy hiányolja ő is, ahogy a kamara teljes joggal. Pedig az teljesen logikus, ki lehet számolni – hisz' a világon mindenhol így csinálják –, hogy hány osztály van, és oda hány ember kell.
Azt Pusztai Erzsébet nem tudja megmondani, hogy van-e egyáltalán beszélgetés a szakma és az egészségügyi vezetés között, mert ő nincs ott, de szerinte az, hogy a MOK elnöke azt nyilatkozza, ugyan ismertessék már meg velük a tervüket, azt jelenti, hogy semmilyen beszélgetés nincs. Normális viszonyok között, normális országban ez úgy történne, hogy az a járványügyi operatív csoport – és nem nevezi operatív törzsnek, mert az katonai kifejezés – úgy jött volna létre, hogy a védekezést a minisztérium működteti, ott van a járványvédelmi hatóság, ott van az orvosok képviselője, az intenzív terápiás szakorvosok képviselője, ott tárgyalnak úgy, hogy minden adat a kezükben van, és így alakítják ki a rendszert. Így lehet normálisan megvalósítani a védekezést.
Az, hogy valaki ül a minisztériumban és máról holnapra kér egy jelentést arról, hogy hány embert, milyen végzettséggel hova lehet vezényelni, kevés. Utána mit kezd a jelentéssel? „A hasára üt, hogy ezt az öt embert ide küldöm, a másik ötöt amoda?”
Pusztai Erzsébet leszögezi, a járványügyi védekezés abszolút nem csata! Az kétségtelen tény, hogy az egészségügyben is létezik krízis idején az a fogalom, hogy vezénylés. Ő inkább úgy mondja, átirányítás. (Járvány idején a vírus elleni védekezésben ugyanis nem tartja helyénvalónak a harci szóhasználatot, szerinte járványvédelmi tervről, vagy pandémiás tervről kell beszélni, és nem haditervről. Vírus ellen ugyanis nehéz fegyverekkel harcolni.) Ha valahol valamilyen katasztrófa történik, egy területen hirtelen nagyon sok sérült támad, akkor az teljesen világos, hogy az ott levő kórházba átirányítanak máshonnan szakembereket. Ez természetes dolog. Ugyanez természetes járványhelyzetben is. Önmagában nem az átirányítás a probléma, hanem, hogy azt ilyen felkészületlenül, ad-hoc módon csinálják. Ezt rég meg kellett volna tárgyalni, letenni az asztalra egy koncepciót a nyár folyamán, amikor teljes nyugalom volt, leülni a kamarával, megbeszélni az infektológusokkal, az aneszteziológusokkal, akik az intenzív terápiát folytatják. Ezt mind elő kellett volna készíteni. Az látszik, hogy a tavaszi kapkodó intézkedések, az eltúlzott kórház kiürítés után, a nyár folyamán nem készültek fel, nem készítettek tervet a folytatásra. Amikor a H1N1 pandémia fenyegette az országot, akkor készült Magyarországon pandémiás terv. Benne volt az, hogy hány lélegeztetőgép van, hogy hol, mit kell pótolni, hány szakember van, milyen ütemben kell biztosítani a betegek kezelését, stb. Mert egy pandémiás terv erről szól. Ez archiválva megtalálható a régi ANTSZ anyagai között. Nem kellett volna mást csinálni, mint azt, hogy amikor a kínai hírek jöttek, és világossá vált, hogy ebből pandémia lesz, elő kellett volna venni ezt az anyagot, és aktualizálni. Átnézni mindent, milyen a felszereltség, hogy állnak az emberek, hogy vagyunk most a felkészülésben, és kész lett volna a terv. Akkor nem összevissza történt volna az egész védekezés.
Pusztai Erzsébet szerint, ilyesmi csak akkor fordul elő, amikor nem a járványügyiek és az egészségügyiek vezénylik a védekezést. Pedig ez nem rendőri, nem katonai feladat. Persze, járványhelyzetben szükség lehet a rendőrökre, katonákra, de nem az ő irányításukra.
Ezek után, Kincses Gyula véleményét – miszerint azokban az intézményekben, ahol koronavírus-fertőzötteket látnak el, le kellene állítani a tervezett műtéteket, így csökkenthető lenne a fertőzés kockázata, és a dolgozók terheltsége is –, csak annyival egészíti ki, hogy akkor, ha teljes egészében nem biztosítható a fertőző részleg izolálása a kórház többi részétől, mert akkor a fertőzés terjedésének lehetősége fennáll.
