Visszaél a kormány a háziorvosi rendszer humán erőforrásaival

Sebes György 2021. március 22. 18:42 2021. márc. 22. 18:42

Egy háziorvos több mint két hónap alatt a hozzá tartozó páciensek mintegy húsz százalékát tudta beoltani. Sokkal többre is képes lenne, ha megkapná hozzá a megfelelő mennyiségű vakcinát, valamint a jelentkezők listáját. Csakhogy ezen a területen is káosz uralkodik. A gyakran emlegetett oltási tervvel pedig a Hírklikknek nyilatkozó Komáromi Zoltán sem találkozott.

Lassan már ott tartunk, hogy mindenkinek van egy története az „oltakozásról”. A Hírklikk egyik olvasója azt mesélte, hogy sikerült megkapnia a kínai vakcinát. Mégpedig úgy, hogy sokáig semmiféle értesítés nem érkezett, mikor és hol számíthat az oltásra. Emiatt egy szép napon felhívta a háziorvosát, aki azt mondta, ha megfelel neki a kínai, akkor akár azonnal mehet érte és beoltja. Egy másik történet arról szól, hogy az egyik háziorvos értesítette a páciensét, valaki lemondta az oltást, helyette elmehet az oltópontra. Az illető így is tett, de a kórházból hazaküldték, miután az ő neve nem szerepelt a listán, csak azé, aki elállt tőle. És sorolhatnánk még a különféle eseteket. 

Mindez a rendszerből következik, káosz van – összegezte az eddigi tapasztalatokat Komáromi Zoltán háziorvos, aki közvetlen közelről láthatja, hogy a kormányzati sikerpropaganda mekkora fejetlenséget igyekszik elfedni. Mint mondta, neki két-három órát szinte minden nap elvesz a munkaidejéből, hogy megpróbál rendet teremteni az adminisztrációban. Küldenek ugyanis egy listát azokról, akiket központilag kijelölnek az oltásra, de ebben olyanok nevei is szerepelnek, akik már kaptak vakcinát, vagy esetleg időközben meghaltak. Az is rapszodikus, hogy kiket kellene oltópontra küldenie és kiknek adhatja be ő maga a vakcinát. Szavai szerint visszaélnek a háziorvosi rendszer humán erőforrásaival. Hozzátette, ha több oltóanyagot juttatnának el hozzá, több embert is be tudna oltani naponta, de főleg az lenne hasznos, ha rájuk bíznák a szervezést. 

El kellene dönteni, miképpen használják fel az oltási kampányban a háziorvosokat – fogalmazott Komáromi doktor. Figyelembe kellene például venni, hogy a háziorvosok és a hozzájuk tartozó páciensek között már kialakult egyfajta bizalmi viszony. A háziorvos tudja, kinek milyen betegsége van, milyen gyógyszereket szed, az oltásnál erre figyelni is tud, míg az oltópontokon teljesen ismeretlenek találkoznak, így hosszabb időt is vesz igénybe, amíg az orvos felmérheti az esetleges kockázatokat. Ez magyarázat arra is, hogy a kórházakban miért fordul gyakran elő tumultus, míg a háziorvosnál a behívottaknak szinte alig kell várakozniuk. 

A Demokratikus Koalíció szakpolitikusának meggyőződése, hogy az oltásra jelentkezők előzetes regisztrációja nem a járványügyet szolgálja, hanem egyfajta listázást a jövő évi parlamenti választásra. A lakosság adatai ugyanis megtalálhatók a központi rendszerekben, nem lenne szükség azokat ismét bekérni. Ezzel szemben viszont a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák nem mindegyikének egyértelmű a dokumentációja. Ez indokolja, hogy sok ember még mindig bizalmatlan az orosz és a kínai oltóanyaggal szemben, noha mindkettő alkalmas lehet a lakosság átoltottságnak növelésére. 

Megkérdeztük Komáromi doktort, ő találkozott-e azzal az oltási tervvel, amelyről már régóta beszélnek hivatalosan, de igazából senki sem látta még. Mint kiderült, a háziorvosoknak sem küldték el ezt, ők csak azoknak listáját kapják meg, akiket központilag kijelölnek a következő oltásokra. Ezeket az embereket veszélyeztetettségük, vagy a társadalmi érdekek alapján választják ki, de pontosan nem lehet tudni, milyen alapon. Az egész hasonlít valamiféle katonai irányítási rendszerhez, s elég nehéz benne felfedezni a logikát. Gyakran olyan érzésük van az orvosoknak, mintha szándékosan nehezítenék a munkájukat – mondta Komáromi Zoltán. 

A beszélgetésben a szakpolitikus-szakember többször megemlítette a szombathelyi példát. Emlékezetes, hogy a vasi megyeszékhelyen az önkormányzat oltópontokat akart létrehozni, hogy gyorsítsa az átoltottságot, de végül is ezt nem engedélyezte a kormányhivatal. Nem véletlen, hogy a hétvégén az ellenzéki polgármesterek nemzeti összefogást szorgalmaztak a járvány kezelésében. Azt kérték a kormánytól, hogy ne utasítsa vissza segítségnyújtási szándékukat. Azt is felvetették, az ellenzéki vezetésű településeken feltehetően azért nem engedik oltópontok felállítását, mert attól tartanak, hogy kiderül, ezek az önkormányzatok jobban elvégzik a feladatot, mint a kormány. Komáromi doktor sem finomkodott ebben az ügyben. Szerinte a visszautasítás azt jelzi, dilettánsok, vagy egyenesen gonosztevők működnek azokon a helyeken, ahol összefogásra lenne szükség.

A háziorvos arról is beszámolt, hogy több mint két hónap alatt ő a hozzá tartozó páciensek mintegy húsz százalékát tudta beoltani. Sokkal többre is képes lenne, ha megkapná hozzá a megfelelő mennyiségű vakcinát, valamint a jelentkezők listáját. Csakhogy a központi irányítás egyelőre ennyire képes, ami jelzi, hogy az egész rendszert rosszul szervezték meg. Ráadásul oltóanyag – a kormányzati kifogások ellenére – még mindig bőséggel lenne, csak az elosztásuk megy nehézkesen. 

Jelenleg itt tartunk és pillanatnyilag remény sem látszik arra, hogy valami változhatna. Az észszerűtlen és logikátlan lépéseket sorolva Komáromi doktor a beszélgetés egy pontján úgy fogalmazott: megáll a józan ész. Nem tehetünk mást, osztjuk a véleményét. 

 


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom